Kitaszított félisten

24. fejezet

-Apa, Will talált megoldást. Elvileg.

-Akkor megmenekültünk. Willt megbízható srácnak ismerem. Különben nem is engedném a közeledbe. Felmész hozzá?

Lia a fejét rázta. Végül is Will látja a jövőt, tehát csak tudja, hogy kell-e neki segítség.

-Azt mondta, hogy jól jönne egy hadsereg, de nem hiszem, hogy a szörnyek meghallgatnának. Szóval ha esetleg van valami ötleted...

-Várjunk csak!- emelte fel a kezét Thészeusz.- Te összeakarsz szervezni egy szörny hadsereget? Tudod hogy mennyi az esélye, hogy ellened fordulnak? Sok. Nagyon sok. Ez egész egyszerűen egy hülye ötlet. Bár tőletek ezt már megszoktam, de most én is itt vagyok!

-Megvan a mód arra, hogy gyorsan szerezünk egy hadsereget, ami nem fordul ellenünk. Bár nem olcsó, de fel lehet bérelni egy zsoldost.

-Itt olyanok is vannak?- vonta fel a szemöldökét Thészeusz.

-Pár éve egy félistennek eszébe jutott, hogy szervez egy csapatot, ami folyamatosan gyakorlatozik, és bárki felbérelheti. Így a Sötét testvérek jelenleg egy pár száz fős hadsereg, jó kiképzéssel, és állandó foglalkoztatottsággal.

-Meg tudsz beszélni a főnökükkel egy találkozót?- kérdezte Lia.

-Persze, fél óra múlva a nagyteremben?

-Negyed. Ott találkozzunk.  

Tartarosz tényleg betartotta az ígéretét, így tizenkét perc múlva egy magas, fekete hajú félistennel tért vissza a nagyterembe. Thészeusz visszafogta magát, és nem menekült a terem közepén álló asztal túloldalára, noha a másik fiú valami ösztönös rettegést indított el benne. Megszorította a zsebében a kis kockáját, és felállt a székből, hogy illően tudja fogadni a másikat. A fiú egy remekül kidolgozott fekete páncélt viselt, és első látásra látszott rajta, hogy tapasztalt harcos. Thészeusznak azonban úgy tűnt, mintha az árnyékok sötétebbek, a levegő pedig hidegebb lett. A zsoldosvezér arcán enyhe lenézés látszott amikor ránézett, és látványosan nem akart itt lenni.

-Hol van Lia?- fordult Tartarosz Thészeuszhoz.

-Honnan tudjam? Nem vagyok a bébiszittere. 

Tartorosz megforgatta a szemeit, de nem válaszolt. Thészeusz visszaült, amikor a másik fiú szó nélkül az asztalfőhöz sétált, és levetette magát az ott álló székbe. Pár percig néma csendben ültek. A feszültség érezhetően nőtt a terembe. A zsoldosvezér végül felpattant a székből, és az ajtó felé indult volna ha Thészeusz nem ugrik az útjába.

-Hová mész?

-Van jobb dolgom is- vágta rá a zsoldos.

-Nem nincs- szólt közbe Lia, aki akkor lépett be. Thészeusz kis híján eltátotta a száját, Lia ugyanis a korábbi farmer és pulcsi helyet egy teljes görög páncélzatot viselt, csupán a sisakja nem volt rajta. Korábban kibontott haját most összefonta, és emiatt sokkal idősebb és határozottabb benyomást keltett, mint korábban. Thészeusznak most először tűnt fel, hogy Lia valójában sok dolgot örökölt az anyja szépségéből. Lopva a másik fiúra nézett, aki viszont enyhén lesápadt. 

-Késtél- jegyezte meg Tartarosz.

-Azt mondtam negyed óra. Az az én fogalmaim szerint tizenöt perc. De igazíts ki ha tévedek- felelte Lia, és a zsoldoshoz fordult.- Szia, jó látni téged. Nem hittem volna hogy még találkozunk.

-Miért vagy itt?- nyögte ki válaszul a fiú.

-Nem is tudom, talán itt lakom. 

-Ti ismeritek egymást?- kapkodta közöttük a fejét Thészeusz.