A Long Time Ago | jikook [befejezett]

1.rész

Kora reggel járt még az idő, Park Jimin viszont nem tudott tovább aludni. Semmi különösebb oka nem volt, csak annyi, hogy rosszul érezte magát. Hányingere volt. Lassan felállt recsegő ágyából, és kómás fejjel igyekezett a konyha felé. Sem édesanyja, sem öccse nem volt még ébren. A mosogató feletti szekrény alsó polcáról levett egy hányinger elleni gyógyszert, majd egy pohár vízzel lenyelte azt. Hátrahajtotta fejét majd mély levegőket vett. Lassan, kissé remegő lábakkal vette céljául a fürdőszobát, hogy egy gyors fürdőt vegyen.

Jimin a kicsit hosszúra nyúlt fürdés után visszament a szobájába, hogy visszafeküdjön még egy kicsit pihenni. Sajnálatos módon másfél óra múlva már az ébresztője zavarta meg gondolataiban. A gyógyszer hatott, így nem kell az miatt aggódnia, hogy az elkövetkező pár órában rosszul érezné magát. Fáradtan feltápászkodott pihe-puha ágyából, és nagyokat ásítva, le-leragadó szemhéjjal vonszolta el magát a szekrényhez. Nem variálta túl a ruháit; csupán egy egyszerű fekete szaggatott farmert és egy nagy, fehér pulcsit vett elő.

Nehezen felaggatta őket magára, az után pedig sietősen intézte el a reggeli készülődéshez kapcsolódó teendőket. Többek között betette a kontaktlencséit, megreggelizett, fogat és arcot mosott valamint beállította a haját. Testvére 7:27-re lett készen mindennel, így mindketten indulásra készen várták édesanyjukat, aki telefonálás közben sminkelt.

-Eomma! Siess! -kiabálja Jihyun.

-Megyek már, megyek... -válaszolja a nő.

Jimin szemszöge

Először az öcsémet tettük le, aztán pedig az én sulimhoz is megérkeztünk.

-Legyél jó, és vigyázz magadra!

-Szia, anya... - számat kissé elhúzva köszöntem el.

Ránéztem karórámra, ami most 7:43-at mutatott. Sietve indultam az épület felé, ahova beérve a szokásos nyüzsgés fogadott. Az egyszínű szürke fal, a krémszínű csempével kirakott padló, a kőlépcső és a fehérre festett ajtók, mind megszokottak és unalmasak. Az első órám töri, ami a földszinten van, szóval nem kell már most lépcsőznöm legalább. Elmentem a teremhez, ahol szokás szerint nyitva volt az ajtó. Beléptem a tanterembe, ahol megláttam pár osztálytársamat. A kockákon és a lustákon kívül szinte mindenki az udvaron tartózkodik ilyenkor, hiszen nincs rossz idő és ott tudnak hangoskodni -nem mintha az osztályteremben nem ezt tennék. Elmotyogtam egy visszafogott 'sziasztok'-ot, mire nemigen kaptam választ, egy-két ember kivételével. Figyelmen kívül hagyva ezt az apróságot, a helyemre ballagtam.

Leraktam a mellettem lévő székre a táskámat, amelyből elővettem az egyik kedvenc könyvem. Fülhallgatómat bedugva a fülembe merültem el a ''The Long Count' csodálatos világába. Sajnos hamarosan megszólalt a csengő, szóval szomorúan tettem el mindent a táskámba ami nem az órához kapcsolódik.

Pár perc késéssel egy eddig nem ismert arcot fedeztem fel. Vagyis...lehet, hogy túl jól ismerem.