A Long Time Ago | jikook [befejezett]

4.rész

Megint nagyon rosszul érzem magam. Este folyamatosan járkáltam a fürdőszobába, és képtelen voltam aludni.

-ChimChim, ébredj -szól be anya az ajtón.

-Anya~ -nyöszögöm kedvetlenül.

-Mivan? -ééés itt is van, már meglepődtem, hogy az előbb rendesen "ébresztett fel".

-Muszáj iskolába mennem?

-Mi bajod van? -nyit be anya.

-Hányingerem van -nézek rá kérlelő szemekkel.

-Nem halsz bele.

-De, bele fogok! - fújom fel az arcom a sértődöttet játszva.

-Jól van, fiam. Akkor maradj itthon, de te intézed el a hiányzást. Nekem mennem kell, majd délután jön apád, én meg este. Szia, kicsim.

-Szeretlek anya! -kiabálom, mivel már el is hagyta a szobám. Huh, a mai napot legalább megúsztam. Megnyugodva ejtettem magam vissza fekvő helyzetbe. Most, hogy nem kell mennem, talán áthívhatnám Yoongit. Éjjeliszekrényemről elvettem a telefonomat, és írtam is neki.

ChimChim: Yoooooooongiiiiiiiiiii

Pár perc múlva, szinte rekordsebességgel érkezett a válasz.

Grandpa: *Yoongi Hyung

ChimChim: >.< btw gyorsan válaszoltál :o

Grandpa: Ha csak ennyit akartál, akkor akár hagyhatnál is.

ChimChim: Naaaa, ne hagyj itt Yoongiiii :'(

ChimChim: Yoongi

ChimChim: Yooongiii

ChimChim: Yoongi-hyung

Grandpa: Mi van már?! Ne zaklasd az embert hajnali negyed nyolckor!

ChimChim: Gyere át

Grandpa: Mert mi van?

ChimChim: Csak gyere már, ember!

Grandpa: Majd mindjárt.

ChimChim: MOST!!!

Kuncogva Hyung-om lustaságán kapcsoltam be a TVt, és néztem valami fárasztó sorozatot két pasiról. Tartalmas életem van, mit ne mondjak. Ha nem kellene iskolába járnom, mindig csak ezt csinálnám. Na meg folyton zabálnék.

Az ágyon ülve bámulom az immár ittlévő Yoongit, aki félig alva lép be az ajtón.

-Öhm...Yoongi...?

-Hyung! - morogja ingerülten

-Ha már ide kellett jönnöm hajnalok hajnalán, legalább ennyit mondhatnál... Amúgy is, miért nem vagy iskolában? - dobja le magát mellém.

-Mert beteg vagyok. De most nem erről akartam beszélni. Tudod, régebben meséltem Jungkookról.

-A nyúlfogú gyerek? - húzza fel szemöldökét kérdőn.

-Igen, ő.

-Mi van vele? -néz még mindig értetlenül.

-Az osztálytársam lett.

Elmeséltem mindent Yoonginak. Attól kezdve, hogy megjelent az osztályteremben, odáig, hogy azt mondta csalódott bennem.

-Ezt mondta? -fogja ki a lényeget.

-...i-igen... -mondom lehajtott fejjel, az ajkaimat rágcsálva.

-Az a rohadék... -suttogja idegesen.

Hűha, mérges lett. Ez túl sok érzelem egyszerre tőle.

-Ny-nyugodj meg... nincs semmi... semmi baj... -villantom meg hamis mosolyomat.

-Nincs baj? Nincs baj?! Park kibaszott Jimin... itt ülsz mellettem, majdnem elsírod magad az miatt a gyökér miatt! Ne mondd nekem, hogy nyugodjak meg vagy, hogy nincs baj.

-S-sajnálom...

Legnagyobb meglepetésemre maga Min Yoongi megölelt. Egyszerűen fogta magát, és ÖNSZÁNTÁBÓL megölelt. Meglepődöttégemből felocsúdva zártam én is karjaim közé őt, és hangtalan sírásba kezdtem.A vállán könnyeimtől elázott pólójával lassan elhúzódott tőlem, miután kisírtam magam.

-K-köszönöm...hyung - mosolygok rá halványan, majd törlöm meg szemeimet a kezemmel.

-Erről ne beszéljünk többet... Remélem attól, hogy sosem mondom, azért tudod, hogy mindig itt leszek neked és sze...szer...sze- ÁH FELADOM! Nekem ez nem megy - forgatja meg szemeit.

-Rendben van, hyung - nevetek fel -, tudom mire gondolsz. Én is szeretlek - kuncogok továbbra is.

-És most mit akarsz csinálni? - kérdezi egy lágy mosollyal arcán Yoongi. Ez már tényleg túl sok tőle.

-Hmm...nem tudom. Nézzünk valami filmet?

-Ha tudok rajta aludni, akkor megfelel. Mit szeretnél?

-Teljesen mindegy -gondolkozok el egy pillanatra.

-Valami horror? -ajánlja egyből.

Először nem akarok belemenni, de végül meggyőzött. Bebújt ő is a takaró alá, és így kezdtük el a horror maratont.

Nagyjából 2 óra felé megszólalt a csengő. A hirtelenségtől, megijedtem, és egyből Yoongi karjába fúrtam a fejem.

-Nézd meg ki az -morogja. Azt hiszem majdnem elaludt, azért morcos.

Megráztam a fejem.

-Nem merem. Yoongi puffogva lerázta magáról a kezem és felállt.

Yoongi szemszöge

Kellemes tempóban elcsoszogtam az ajtóig, majd kinyitottam.

-Nem önsz- te meg ki vagy? - kezdi az ajtóban álló fiú, aki körülbelül Jiminnel egyidős lehet. Hm... ismerős az arca.

-Ezt én is kérdezhetném -válaszolom a szokásos hangnemben.

-Én kérdeztem előbb -láthatóan nem tetszett neki, amit mondtam.

-Leszarom, kölyök! Így is nekem kellett idejönnöm! Most pedig mondd el szépen a ne-

-Yoongi? Ki az? - jön a nappali felől Jimin.

Hosszú, fehér és kék csíkos pizsama felsőt viselt, ami egészen combközépig ért. Még kissé puffadt szemeit dörzsölgette a hirtelen fényváltozás miatt. Leszegezett fejjel jött mellém, majd enyhén nekem dőlve nézett fel. Hirtelen remegni kezdett.

-Sz-szia... Jungkook -mondja ki nehezen. Nyelt egy nagyot.

-Jimin -biccent neki az említett -Szóval te vagy Yoongi?

-Te pedig méretes fasz, ugye? -kérdezek vissza gúnyosan.

-Ember, mi bajod van? Nem is ismersz!

-Oh, te csak ne add az ártatlant!

-Yoongi... hagyd, kérlek... -szólal meg erőtlenül Jimin

-Miért jöttél, Jungkook?

- Az osztályfőnök érthetetlen okok miatt engem küldött, hogy hozzam el a házit, és magyarázzam el az anyagot. De látom, hogy már van valaki, aki elmagyarázza, úgyhogy tessék -nyomja a mellettem álló kezébe a füzeteit erőszakosan.

-Pont menni készültem - vágok közbe. Egyértelmű, hogy Jimin bele van esve ebbe a szerencsétlenbe, többnyire azért is, mert elmondta. Hiába nem szívesen hagyom egy gyökérrel, de hátha tudnak beszélni. Ha nem is mondanám ki soha, a legjobbat akarom Chimnek.

- Jobbulást, ChimChim -felhúztam lábaimra a cipőmet és magamhoz vettem a kocsikulcsom, majd kimentem, köszönésre sem méltatva a másik gyereket.