A Long Time Ago | jikook [befejezett]

8.rész

Már közel 10 perce hallgatom anyámat, aki kitartóan kiabál velem, mert nem szóltam, hogy később jövök. El kell, hogy keserítsem, de én sem tudtam róla. Bár szerintem inkább az zavarja, hogy Jihyuknak egyedül kellett hazajönnie.

-Igen, szólnom kellett volna. Bocsi - szólalok meg először, mióta hazaértem.

-Ajánlom, hogy többet ez ne forduljon elő, fiatalember! Most pedig gyerünk a szemem elől - hiába beszél parancsoló hangnemben, nem tud érdekelni.

Ettől függetlenül elmentem a szobámba, kivettem a szekrényből egy hatalmas pólót és egy boxert, majd elmentem zuhanyozni és készülődni a lefekvéshez.

A hét vége felé közeledve egyre zajosabbak a folyosók. Ami most egyáltalán nem jön jól, mert így is szétmegy a fejem. Mondhatjuk úgy, hogy semmit sem aludtam. De úgy komolyan, semmit. Az összes próbálkozásom kudarcba fulladt. A kontaktlencsémet sem tettem be, ma szemüvegben jöttem. Ha fáj a fejem, az csak még kibírhatatlanabbá teszi.

-Jó reggelt, Jiminie -üdvözöl Taehyung a tőle megszokott aktívsággal. -Szörnyen nézel ki -tűnődik hangosan. -De cuki a szemüveged.

-Kösz, hogy emlékeztetsz... -a szemüveges részre nem mondtam semmit.

-Máskor is -oh, az az idióta mosolya... -Taemin vár ránk. Gyere, menjünk.

-H-hogy mi van? Ne haragudj, azt hiszem valamit rosszul értettem -pislogok sűrűn.

-Tökéletesen hallottad, most pedig gyerünk. Beszélni akar a tagokkal. -De Tae, én még mindig nem csatlakoztam.

Immáron a táncterem közepén ülve, Taehyung vállának döntve a fejem bámulom a semmit. Az ellenkezésem semmit sem ért.

-Hé, Chim. Mehetünk -szakít ki gondolataimból Taehyung.

Vele együtt elhagytam a termet és az osztályba mentem. Leültem a helyemre, és elővettem a 'mindenes füzetem', amibe általában rajzolgatni vagy írni szoktam. Mikor mihez van kedvem. Csak pár ember volt itt, ők pedig viszonylag csendben beszélgettek. Bedugtam a fülhallgatóm, és elindítottam a kedvenc zeném. Csak akkor tűnt fel, hogy vázlatolás közben halkan dúdolni kezdtem, amikor mellém lépett az egyik osztálytársam és kihúzta a fülesem.

-M-mi az?... - ráncolom össze szemöldököm.

-Egész... jó hangod van. Csak... csak ennyi - motyogja ez a valaki.

Szégyen vagy nem, fogalmam sincs a nevéről. Az, hogy meglepődtem nem kifejezés.

-O-oh... nos, köszönöm. De... de ez nem igaz -rázom a fejem.

-Mi nem igaz? - hallok meg egy nyugodt, kimért hangot a fiú mögül. -Hm? -a hang tulajdonosa mellém lépett, és kezét vállamra tette.

-Szia, Jungkook -köszönök neki mosolyogva. -Semmi, csak...

-Csak? -kérdezi felhúzott szemöldökkel.

-Csak megdicsértem a hangját. Ennyi - mondja a másik, aki a padom előtt állt.

-Oh? Énekeltél neki, Jimin? -szorítása erősödött vállamon, amint a szavak elhagyták a másik fiú száját. Lepillantott rám.

-Nem... hanem dúdoltam, megjegyzem nem tűnt fel, és meghallotta -ez érezhetően megnyugtatta Jungkookot. Keze megint lágyan pihent a vállamon.

-Emlékszel, amikor régen együtt éne- -kezd bele mondandójába mosolyogva, de félbeszakították történetét.

-JIMINIE! -ront be kis társaságunk körébe kiabálva Taehyung is.

-Tae! -válaszolok unottan.

-Jungkook -vág bele "beszélgetésünkbe" Kook. -Most, hogy ilyen jól ismerjük egymást, elmondhatnád, hogy mit akarsz, Taehyung.

-Csak bejöttem a tanterembe -biggyeszti le ajkait Tae.

-Jimin, ma délután akkor jössz? -kérdése után rám kacsint. Nem hiszem el, direkt csinálja, hogy felbosszantsa Jungkookot.

-Elnézést! Mégis hova? -pislog nagyokat Kook.

-Sehova nem fogok menni, Taehyung csak szórakozik - mormogom.