A Long Time Ago | jikook [befejezett]

3.rész

Szóval emlékszik rám... Tényleg emlékszik rám! Mérhetetlen boldogság öntött el attól, hogy megismert. A torkomban éreztem szívem dobogását, ajkaim egyből kiszáradtak.

-E-egy ideje... Jungkookie -enyhén remegő hanggal beszéltem.

Közben lassan pakoltam el az utolsó asztalon maradt holmimat. Felálltam, oldalamra vettem a táskám és Jungkook társaságában elhagytam a tantermet.

Egyikünk sem szólalt meg, szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. 3 év után újra találkozunk...

-Miért... -motyogja halkan.

-Hm? -fordulok felé kérdő pillantással.

-Miért nem szóltál, hogy elmész?! - hangja feszülten csengett a zajos folyosón.

Csak hallgattam. Nem volt merszem elé állni. Féltem, hogy elmondanám az igazat. Hogy beleszerettem a legjobb barátomba... Én tényleg el akartam tőle köszönni, de egyszerűen nem ment. Azonnal megbántam, hogy nem tettem.

-Nem volt időm, Jungkookie - ezaz Jimin! Nem is te lennél, ha nem a leggázabb mentséggel állnál elő. Mi az, hogy "nem volt időd"?!

-Nem volt időd?! -kérdezi ugyazat, amit én is magamtól.

-Nagyon fontos lehettem, ha nem tudtál 2 percet szakítani arra, hogy elmond nekem... Legalább egy rohadt SMS-t írhattál volna, vagy bármi!

-Hidd el, Kookie, fontosabb vagy bárkinél, de egyszerűen nem tehettem! Kérlek, feledkezzünk meg a múltnak ezen részéről...kérlek...

-Ennyi volt, Jimin. Betelt a pohár! Hogy képzeled, hogy el tudnám felejteni, hogy annyit nem voltál képes mondani, hogy "Viszlát, te fasz", hanem szó nélkül leléptél?! - hirtelen megragadta a vállamat, és erősen a földre lökött.

Felszisszentem a kemény padlóra való érkezéstől. Alig pár másodperc múlva már mindenki körülöttünk állt.Felpillantva Jungkook szemeiben egy eddig nem ismert csillogást láttam. A düh és a...talán a szánalom keveréke. Lassan felém lépett, majd mellém guggolt.

-Csalódtam benned... -mondja éppen annyira halkan, hogy számomra hallható legyen.

Felállt, majd mintha semmi sem történt volna, tovább ment. Pár pillanatig csak pislogtam magam elé, majd észbe kapva összeszedtem magam, és én is mentem az órámra, közben a zavart tekinteteket próbáltam kerülni.

Ráérősen pakolgattam a cuccaimat táskámba. Az osztály nagy része már elment. Egy halk sóhajt eleresztve én is így tettem. A kis jelenetünk után Jungkookkal nem váltottunk egyetlen szót sem a nap folyamán. Kissé szomorúan indultam el az otthonom felé, ami körülbelül 15 percre van sétálva. Félúton találkoztam Jihyunnal, mint mindig, es együtt mentünk tovább. Kérdezgettük egymást, de leginkább csak az öcsém beszélt, én pedig hallgattam. Néha-néha egy gyenge mosolyt engedtem el mondókáját hallgatva, de az agyam valahol egészen máshol járt.

-Megjöttünk! - kiáltotta Jihyun. Mivel én nem mondtam semmit, kérdőn pislogott rám.

-Sziasztok, fiúk! - hallottuk apánk hangját a nappaliból. Valószínűleg olvas vagy a számítógépén dolgozik. Egyből a szobámba igyekeztem. Belépve az ajtón a táskámat repülni tanítottam; egy határozott mozdulattal az ágyra dobtam. Egy fáradt morgással vettem tudomásul, hogy ettől ugyan úgy tanulnom kell, még ha semmi kedvem nincs hozzá.

-Jimin -halk kopogás hallatszott az ajtómon, utána pedig a testvérem hangja.

-Kész a vacsora, gyere enni.

Lementem az étkezőbe. A padló világos színű parketta, a fal halvány bézs árnyalatú. Az ablakokat fehér vászon függöny takarja, egy piros selyem csíkkal az alján. A szoba falain különböző festmények és polcok vannak. Középen a négy személyes asztal foglal helyet, rajta egy, a függönyökhöz illő terítő. Az asztal közepén egy fényes fekete váza van, benne fehér rózsákkal. A finoman megmunkált porcelán tányérok már az asztalon voltak, a váza mellett pedig az étel gőzölgött. Leültem a helyemre, anyával szemben, Jihyun mellett. Szedtem magamnak egy kicsit, majd a többiekkel együtt enni kezdtem. A rövidebb beszélgetéseket leszámítva csendben telt a vacsora. Egyedül én nem szólaltam meg.

-Köszönöm a vacsorát -mondtam a végén, és a tányéromat elraktam a mosogatóba. Visszamentem a szobámba, de csak addig, amíg elővettem egy pizsamát és kivettem a kontaktlencséimet. Azután már is a fürdőszoba felé vettem az irányt.Folyatni kezdtem a vizet és könnyes szemekkel álltam be alá. Gguk most biztosan utál. Ha nem szerettem volna belé, most minden normális lehetne! De persze a hülye érzelmeimnek közbe kellett lépnie, mert végül is igaz, miért ne? Rontsam el vele a kapcsolatomat, mert nem tudom kontrollálni az érzéseimet! Ezt nem hiszem el... Öklömmel belevágtam egyet a falba.

-Annyira utálom magam... -suttogom a semminek.