A Long Time Ago | jikook [befejezett]

6.rész

Jungkook szemszöge

-J-Jung...Jungkook~ Ha-hagyd abbah... -hiába mondja ezt.

Ahogy egyre jobban belesimul az érintésembe, ahogy a mellkasomhoz dől, ahogy a vállamra vetett fejével nyöszörög... egyáltalán nem akarja, hogy ne folytassam.

Hogy miért csinálom ezt? Ez egyszerű. Azért, mert már hiányzott egy kis szórakozás. Tudom, hogy rohadt szemét vagyok, de...Jimin hibája az egész. Túl könnyen bedőlt nekem. Ha nem lenne ennyire naiv, most nem tartanánk ott, ahol. Nem lenne ennyire kiszolgáltatva nekem.

-V- vissza kell mennünk, Kookieh... -miután kimondja egy halk nyögés szalad ki száján. Istenem...ez a leggyönyörűbb hang, amit eddigi életemben hallottam.

-Nem úgy látszik, mintha nagyon akarnál -vigyorgok nyakába, amit tovább szívok.

-Ez már nem csak egy kis rózsaszínes folt. Oh, köze sincsen hozzá -nevetek kicsit.

Riadtan néz bele a tükörbe. Arca teljesen lesápad, és érzem, hogy megremeg.

-Tudod... -kezdem- illik hozzád a lila -megint képtelen voltam megállni a vigyorgást.

-T-te... -nem csak ő, a hangja is remeg. Aranyos.

-Igen? Én? -szélesedik vigyorom.

Nem válaszolt.

-Így adom mindenki tudtára, hogy csak az enyém vagy, senki másé -búgom fülébe, amit enyhén megharaptam utána. Arca teljesen vörös lett.

-Me-menjünk vissza... -motyogja. Teljesen zavarba jött. Egyem meg, hát milyen édes már. Irónia felsőfokon.

Elengedem derekát, persze csak az után, hogy egy utolsót csókoltam volna nyakára.

Mikor visszatértünk az osztályba kevesen figyeltek fel ránk, Jimin szerencséjére, aki még mindig olyan piros volt, mintha most futotta volna le a maratont. Na meg persze, az a sok lila-vörös folt a nyakán sem egy elfeledendő ok arra, hogy nem akart feltűnni senkinek. Lehet, hogy el akarná rejteni, de sajnos majdhogynem lehetetlen. Most kifejezetten jó munkát végeztem.

Jimin szemszöge

Oh, te jó ég... Jungkook egyszerűen... édesistenemgyerelemostazonnal! Nem... képtelen vagyok elhinni. Lehet, hogy mégis tetszem neki? Van remény? Elvégre, azt mondta, hogy az övé vagyok, szóval... csak érdeklem, nem? Vagy rosszul gondolnám? Ahj, Jeon Jeongguk! Miért zavarsz mindig össze?

Egy fáradt sóhaj kíséretében keltem fel a székemről, és indultam fel a tetőre. Általában ott szoktam enni. A második emeleti lépcső végén valaki megfogta a vállam. Hátrafordultam, hogy vessek egy pillantást arra, aki megzavart.

-Jimin, ugye? -kérdezi az egyik lány az osztályomból, azt hiszem valami Jennie a neve.

-Uhm... i-igen... Mit szeretnél? -kérdezem a szemöldököm összeráncolva.

-A foltok a nyakadon -biccent fejével az említett testrészemre -az után kerültek oda, hogy Jungkookie követett téged az első órán. Mit csináltatok?! Miért téged szemelt ki elsőnek?! Huh? Válaszolj! -hadarja le egyszerre, így esélyem se volt válaszolni.

-N-nem csináltunk se-semmit... -bököm ki vöröslő arccal.

-Beszarok! Hát te tényleg egy kurva vagy! - nevet fel hisztérikusan.

-Az első adandó alkalommal szétteszed a lábad bárkinek.

-M-mi...? -kérdezem összezavarodva.

-Én is szeretném tudni, hogy miről beszélsz -mondja egy nyugodt hang a lépcső aljáról.

-Jungkookie-oppa! - rohan a karjaiba Jennie. Vagyis... csak akarna, de Jungkook egyszerűen arrébb löki és odajön hozzám.

-Minden rendben? - jobb kezével kisimítja a szemem elé hullott tincseimet.

-A-azt hiszem... Köszönöm, Kookie - mosolygok rá félénken.

-Bámikor, Chim -simogatja meg a fejem és húz magához egy ölelésre, amit örömmel viszonzok és bújok mellkasába.

-Hé! ÉN is itt vagyok -integet kezével Jennie.

-Oh -tettet meglepődöttséget Jungkook.

-Fel sem tűnt. Milyen nagy kár. És csak szólok -komolyodik el- soha, és ezt úgy értem, hogy SOHA ne mondj egyetlen rossz szót se az én Jiminemre, mert ha megtudom... nem lesz jó vége. Oké? -mosolyogja el a végét aranyosan, minden komolyságát félretéve. Ez felettébb... jól esett...

-Gyere 'Minnie, menjünk enni -bólintok és még egy pár pillanat erejéig nem húzódtam el tőle, de végül azt is meg kellett tennem.

Jungkook és én együtt hagytuk el a suli épületét. Nemrég megkérdezte, hogy nem bánnám-e ha hazakísérne. Aztán valahogy máshogy alakultak a tervek, és a parkban kötöttünk ki a padon vattacukrot enni. Nem is tudom ki ötlete volt. Áh, fogalmam sincs.

Csak általános dolgokról beszélgettünk, egyikünk sem említette Jenniet vagy a közös múltunkat. Nem akartuk elrontani a hangulatot, ami kialakult. Miután megettük az édességet újra elindultunk, és Jeon Jeongguknak sikerült most is meglepnie valamivel. Megfogta a kezem. Nem érdekelte, hogy az emberek mit gondolnak vagy, hogy hogyan néznek ránk. Fülig vörösödtem -ami mostanában szokásommá vált-, de egy percig sem jutott eszembe, hogy elhúzódjak érintése elől. Mióta vártam én már erre...Sajnos meglepően hamar elértünk a házamhoz. Még Kookieval akarok lenni. Olyan rég óta nem találkoztunk, most pedig, hogy itt van, a dolgok végre jó értelemben elkezdtek változni. Be akarom pótolni a külön töltött időt.

-Jungkookie... Nincs kedved itt maradni? - nézek fel szemébe.

-Szeretnéd Jiminie? -mosolyog rám. Olyan, mint egy nyuszi. Régebben is pont ugyan ilyen volt a mosolya. Az emlék hatására nem tudtam nem örülni.

Bólintottam és elkezdtem az ajtó felé rángatni. Bevezettem a házba, azon belül a szobámba.

-Mit szeretnél csinálni? - kérdezem tőle érdeklődve.