A Long Time Ago | jikook [befejezett]

14.rész

Reggel korábban ébredt, mint általában szokott. Fájt a szeme, a feje, elnyomta az oldalát és a kezei lezsibbadtak. Nehezen felült, majd úgy maradt egy ideig. Talán másodpercek, percek vagy órák teltek el, nem tudja. Ez után felállt. Teljesen feketébe öltözött, felvette a szemüvegét és visszaült az ágyára. Nem reggelizett, csak várta, hogy elindulhasson az iskolába. 

Jimin szemszöge

-Muszáj? -nézek Taehyung szemeibe mélyen sóhajtva.

 Arra kért, hogy menjek el vele valahova. Ő csak egy "ezt komolyan kérdezed?" nézéssel bámult vissza rám, s ebből már tudtam -nincs menekvés. Megfogtam a tálca széleit, felálltam a kifejezetten kényelmetlen székről és Taehyunggal az oldalamon a konyhás nő elé tettem az érintetlen ételt.

-Még fel kell mennem a szekrényhez -szólalok meg a folyosón. -Megvársz itt vagy kimész?

-Kimegyek -feleli rövid gondolkodás után. -Fel kell hívnom valakit. A parkolóban találkozunk. 

Megértően hümmögve a lépcső felé vettem az irányt. Lassan ballagtam a lépcsőn. A második emeletet elérve, jobbra kanyarodva a szekrénysorra vezettem a tekintetem. Mikor megtaláltam azt, amelyen a 23-as szám állt, megálltam és a kulcsomat a lyukba helyezve jobbra fordítottam. Kinyílt az ajtó, aminek belsején felragasztott képek és emlékeztetők díszelegtek. Pár perc erejéig nézegettem, aztán kivettem a kabátomat és becsuktam a szekrényemet. Éppen bezártam, mikor valaki a fejem mellé rakta a két kezét. Ijedten rezzentem össze, majd fordultam meg. Először csak egy szürke póló mögé rejtett izmos felsőtestet láttam, majd mikor felnéztem, Jungkook arca rajzolódott ki előttem. Ettől még jobban megijedtem.

Elkezdett hozzám beszélni, de a félelemtől nem fogtam fel, hogy mit mondott. Jennie hangja hozott vissza a valóságba, ahogy Jungkookra kiabál, hogy sietniük kellene. Az fiú ciccegve elengedett. Egy utolsó pillantást vetve rám, lassan elsétált, a lánnyal az oldalán. Miután nehezen sikerült megnyugodnom, elindultam Taehyunghoz. Út közben találkoztam Taeminnel, ő is jött velem. Mikor megérkeztünk a parkolóba, egy nagyon... érdekes jelenetet láttunk. 

Taehyung és Jungkook beszélgetnek. Mikor Tae felénk pillantott, szinte pánikszerűen nézett Jungkookra, aki pár másodperccel később vonakodva elment. Taeminnel az oldalamon odamentünk Taehyunghoz.

-Mégis mit csináltál azzal a patkánnyal? -kéri számon Taemin-hyung idegesen.-Semmit -rántja meg a vállát Taehyung.

-Ha te mondod... -mondja bizonytalanul Taemin. -Nekem nem úgy látszott -suttogja maga elé, de csak én hallottam.

Finoman oldalba böktem, ezzel jelezve, hogy hagyja rá.

-Na, de látom, nélkülem is megtaláltátok egymást -csapja össze kezeit Taehyung. 

-Akkor indulhatunk is, igaz? Szálljatok be.

Én beültem Tae mellé, hyung pedig hátra. Taehyung beindította az autót, kihajtott a parkolóból az útra, majd elindultunk. Nagyjából 15 percig utazhattunk, mikor megálltunk.

-Itt vagyunk -kivette a kulcsot és kiszállt, hangosan becsapva az ajtót.

Egy pillanatra összenéztünk Taeminnel, majd mi is kiszálltunk és követtük Taehyungot. Egy sötétített ablakkal felszerelt helyre nyitott be. Hangosan köszönve jobbra kanyarodott, mi pedig csendben mentünk utána. Benyitott egy fehér műanyag ajtón. Egy tükrös terem tárult elénk. A falai egyszerű fehérek voltak, a padló talán fenyő. Egy fekete hangszóró van az egyik sarokban.-Itt tudjuk gyakorolni a táncot -fordul meg mosolyogva Taehyung.

Percekkel később már csak a zene és a cipőik nyikorgása hallatszott a teremben. Én pedig csukott szemekkel ültem a padlón, ahogy az iskolai táncteremben is szoktam.

Lihegve összepacsiztak.

-Egész jól összeállt a tánc -mondom hamis boldogsággal. A másik kettő egyetértően bólintott. Kimentünk az autóhoz.

-Elmegyünk enni, oké? Kajás vagyok -szól Taehyung, mikor a kocsiba ültünk.

Taemin azonnal helyeselte az ötletet, én nem mondtam semmit. 

Letöröltem a cipőm talpát, majd átléptem a házunk küszöbét. A szokásos vanília és fahéj illata fogadott, ami mindig körbelengi a házunkat. A cipős szekrénybe raktam a cipőmet és az akasztóra a kabátomat. Anyáek ma fogorvoshoz vitték Jihyunt, így nincs senki itthon. Felmentem a lépcsőn, végigmentem a folyosón és a szobámban levágtam a földre a táskámat. A szekrényemből elővettem kényelmesebb ruhákat; egy szürke melegítőt és egy hatalmas fehér pólót. Levetkőztem és a ruháimat átvittem a fürdőszobába, a szennyes kosárba. Mikor újra a szobámban voltam, megfogtam a laptopomat és magammal együtt az ágyra tettem. Bekapcsoltam, majd rányomtam a Google ikonra. Youtubeon elindítottam valami random lejátszási listát, amin tetszett az első zene. Felrángattam magam mellé a táskámat és kivettem a könyveket, füzeteket. Megcsináltam, amiből volt házi és elolvastam a tananyagot. Ezzel nagyjából két óra múlva készen is lettem. Az ágy támlájának döntöttem a hátamat, utána pedig a képeket nézegettem, csakúgy, mint tegnap este.

Három óra környékén hallottam, hogy apa beáll a bejáróra. Felálltam, bezártam az ajtómat, majd visszatértem a képekhez.

-Jimin! -hallom anyám kiabálását 10 perccel később. -Ettél már? -lépések zaja hallatszott a lépcsőn. 

Egy olyan képnél álltam meg, amin Jungkook éppen az arcomat puszilja. 

-Igen. Tae-val és Taeminnel elmentünk enni -válaszolok hasonló hangerővel. Elviharzott az ajtóm előtt, a saját szobájuk felé. Igazából én nem ettem, csak ők. Amint beértünk, a hányinger kerülgetett az étel illatától.

-Jól van. Sötéteket mosok. Van nálad valami?

-Magamon kívül semmi. Már kidobtam.

-Kisfiam, ne mondj ilyet! -szinte látom magam előtt, ahogy a fejét rázza.Tovább nézegettem a képeket, halkan sírva.

Kopogást hallottam az ajtómon, de nem mozdultam.

-Chim, jössz enni? -hallom meg az öcsémet, Jihyunt.

Még mindig nem válaszoltam, hátha azt hiszi, hogy alszok. Szerintem ez történhetett, mert nem szólt többször.