Asgard Sárkányai (Loki ff)

Prológus

Valamikor régen, sárkányok járták ezt a világot. Bölcs, erős és ősi lények, akik tanították és védelmezték az embereket. Az embereket, akik mindig többet, és többet akartak. Még több tudást, még több hatalmat, még hosszabb életet. Így lettek végül az asgardiakból, más világok számára istenek. De míg ők egyre csak erősödtek, a sárkányok gyengültek és sorvadtak. Eljött az idő, mikor már nem volt mit adjanak. Akkor az emberek, az új, hosszú életű, hatalmas emberek, vadászni kezdték őket, egykori mestereiket, minden tudásuk és erejük forrását. Vadásztak rájuk, hogy még többet vehessenek el tőlük. Vadászták és megölték őket, a bőrükért, a fogaikért, karmaikért, varázserejű vérükért és pikkelyeikért. Így ment ez hosszú ideig, mígnem a sárkányok a kipusztulás szélére sodródtak. 

Azokban az időkben, midőn az utolsó sárkányok már hosszú évek óta a hegyek gyomrában rejtőztek azok elől, akiket maguk tettek önnön végzetükké, új király foglalta el helyét Asgard trónján. Egy bölcsebb király, aki megvetette a harcot és a vérontást. Aki csak békét és fejlődést akart népének. És aki még sohasem látott élő sárkányt. Ismerte az összes történetet és legendát. Látta a pikkelyeikből készült ereklyéket. Viselte az uralkodónak kijáró sárkánybőr harci vértezetet. Használta a karmaikból és fogaikból készült fegyvereket. Varázslatos vérük volt a kenet, mely a trónra emelte a koronázásakor. De eleven sárkánnyal sohasem találkozott.

Asgard királyi palotájának pincéjében számtalan kincs között őriztek egy sárkánykoponyát. A király gyakran töltötte az idejét idelent. Az őrök legnagyobb megdöbbenésére a puszta földön ücsörgött a koponyával szemközt és vele vitatta meg a királyság ügyes-bajos dolgait. Bár feleletet sosem kapott, mégis mindig rálelt a megfelelő útra, a helyes döntésre, valahányszor a sárkány maradványához fordult. Királyi lova hátán, tűnődve járta a hegyeket, azt remélve, hogy ráakad tanácsadója egy élő mására. De sosem járt sikerrel. Mígnem egy napon, az Asgardba keveredett óriásokkal vívott csata hevében, a király sebesülten egy barlangba tévedt. Sok vért vesztett, és súlyos volt a sérülése. Maroknyi emberével ütött rajta a betolakodók csapatán. A meglepetésben bízott, de az ellenség túlerőben volt. A csatát elvesztették. Emberei szétszéledtek vagy meghaltak. Közeledett az éjszaka, neki pedig menedéket kellett keresnie. És ennie kellett. Ahhoz pedig vadásznia, ami sebesülten nem ment könnyen. Egy mókust követett, amely szintén sérült lehetett, mert a fák koronája helyett lent, az avarban közlekedett. Azt hitte, csakis ennek a véletlennek köszönhette, hogy rálelt a barlangra. A zsákmányt ugyan elvétette, de legalább talált egy zugot, ahol meghúzhatta magát reggelig. Csakhogy nem a vakszerencse vezette a lépteit. Okkal történt minden.

A barlang nem más volt, mint a sárkányok menedékhelyének, egy hatalmas, egész Asgardot behálózó barlangrendszernek a bejárata. A mókus az ő kis hírvivőjük volt, aki szándékosan vezette a sebesült uralkodót hozzájuk. Így történt, hogy a király végül élő sárkányokra lelt. Gyógyulásáért cserébe alkut kötött velük. Megfogadta, hogy véget vet a vadászatnak. Mikor végül visszatért a palotába, több szekérnyi bőrt, pikkelyt, karmot és fogat vitt magával, valamint kis fiolákban évekre elegendő sárkányvér elixírt. Mindezeket szétosztotta a nép között, majd kijelentette, hogy az utolsó sárkány is halott. Az univerzum ősi lényei nem léteztek többé...

A sárkányok pedig, saját biztonságuk érdekében ezután elhagyták eredeti alakjukat, és emberi formát öltöttek. A király nekik adta a hegyeket, ahol ezentúl békében élhettek. Így alakult meg Asgard Sárkányainak Rendje. Egy rend, amely csak a királynak tartozott hűséggel, és amelynek tagjai épp úgy tanítottak, gyógyítottak, és védelmeztek, mint a lények, akikről a nevüket kapták. Titkukról a királyon, és annak utódjain kívül senki nem tudott.

Ám az emberi test törékeny, és bár hosszú élet jut számára ezen a világon, nem élhet örökké. Ha a Rend egy tagja útjának és életének végére ér, a benne élő sárkány visszatér a csillagok közé. Onnét figyeli társait, és mikor eljön az ideje, új testet választ magának, amelyben ismét megszületik.

Később, sok-sok évvel később, szárnyra kaptak furcsa pletykák a renddel kapcsolatban. Beszélték, hogy sötét mágiát űznek az erődjük falai között. Furcsa, különös képességekről suttogtak. Szóltak történetek az égen fellobbanó tüzekről, és hatalmas, szárnyas lényekről, amelyeknek a nép látni vélte árnyait az éjszakai sötétségben. De nem féltek tőlük. Úgy tartották, az árnyak jó szellemek, akik az asgardiak álmát védelmezik.

A Rend ma is él és virágzik. Tagjait szigorú szabályok és regulák kötik. Szüzesség, szegénység, engedelmesség. Vezetőjük mindig a rangidős sárkány, a Rend Nagymestere. Az ő irányítása alatt szolgálják hűen Asgard mindenkori, méltó uralkodóját.