Asgard Sárkányai (Loki ff)

Az ifjú hercegek

Hatalmas ünnepség zajlott a palotában. A Birodalom a hercegeit búcsúztatta. Odin, Mindenek Atyja a Sárkány-rend kötelékébe kísérte fiait és örököseit, hogy az elkövetkező évben ott tanuljanak, és szolgáljanak. Minden készen állt az indulásra. A hercegek, és kíséretük lóháton ülve várakoztak, míg a király elbúcsúzott feleségétől, Friggától, aki a főlépcső tetején állva még egy utolsó anyai áldást küldött fiainak. Majd a király az élre vágtatott, és a menet elindult a hegyek felé.

- Csakhogy végre úton vagyunk!

- Türelmetlen vagy, bátyám. Ennyire vágysz az új kalandra?

Szőke, körszakállas fiatalember ügetett a két testvér mellé, és szólt bele a beszélgetésükbe.

- Loki, tudod, hogy a bátyád mindig új kalandra éhezik! Egyik legnagyobb erényed ez Thor, ha mondhatok ilyet!

Az idősebb herceg nem vette rossz néven a csipkelődést.

- Nem csak erről van szó, barátom! - veregette vidáman hátba a mellette lovagló fiatal harcost. - Bár elismerem, fűt a kalandvágy is. De sokkal inkább kíváncsi vagyok. Atyánk egész gyermekkorunkban a Sárkány-rendről szóló mesékkel traktált minket. Szeretném végre látni, mi igaz belőle.

- Cöh... - morrant fel a hátuk mögött egy nagydarab, vörös fickó. - Sárkány-rend, ugyan. Csak egy rakás vén szerzetes és egy csomó poros könyv, majd meglátjátok. Halálra fogjátok unni magatokat az egy év alatt...

- A könyvek nem feltétlenül unalmasak. De ezt persze hiába is magyaráznám nektek... - jegyezte meg az ifjabb herceg. Zöld szeme élénken csillogott, ahogy az utat és a környező erdőségeket pásztázta. Fekete hajával, vékony termetével olyannyira elütött szőke és robusztus fivérétől, hogy egy idegen számára nem is derült volna ki rokonságuk.

- Minden tudás felesküdött védelmezője szólott! - bökte oldalba kedélyesen a szőke fiatalember a herceget. Az nem szólt semmit, csak egy elnyomott mosoly kíséretében tovább vizslatta a környéket. Elég jó harcos hírében állt, amelyért keményen megdolgozott, de fivérétől jócskán elmaradt, és többre értékelte a könyvtárakat a kardoknál és csetepatéknál. Régen megszokta már, hogy társai néha ugratják emiatt.

- Ne aggódj, öcsém! - mondta Thor. - Biztos vagyok benne, hogy tengernyi könyvben lelheted majd kedvedet.

- Te pedig eltanulhatod a Rend minden harci fortélyát.

- Ahogy mondod, testvér!

- Így mindketten jól járunk.

Félnapi lovaglás után feltűnt a horizonton a Rend erődítményének sziluettje a ködbe burkolózott hegyek között. Ahogy közelebb értek, megilletődött csend szállta meg az egész társaságot. A kastély a puszta látványával kikövetelte magának a tiszteletet. Mikor elérték a hidat, Odin a menet éléről visszatért fiai mellé. Együtt kívánt belovagolni velük.

***

- Gyerünk lányok, igyekezni! A király bármelyik percben megérkezhet.

Az öltözőszoba egy felbolydult méhkasra emlékeztetett. Mindenhol szétdobált kelmék, és sürgölődő szolgálólányok. Ebbe a forgatagba rontott be a magas, szikár, ősz hajú asszony, arcán a késlekedés miatti bosszús kifejezéssel. A szoba közepén három lány állt, széttárt karokkal, némán tűrve, hogy egyik ruhát a másik után próbálják rájuk.

- Mindjárt kész leszünk, Meda asszony! - felelt az egyik fürge kezű cseléd, fel sem nézve egy mélyvörös ruha derékrészének befűzéséből.