Asgard Sárkányai (Loki ff)

Egy ősi lény

- Ostoba kölykök! - dühöngött Meda, miközben a lovag életre rázta a tábortűz maradványai körül ájult álomba merült tanítványaikat. - Mégis, hogy képzelték ezt?!

Azóta forrongott, hogy hirtelen felriadva magához tért az erdőben és észrevette, hogy Eran és a hercegek szőrén-szálán eltűntek. A fogollyal együtt. Nem kellett sok ész hozzá, hogy rájöjjön, mi történt...

- Úgy, hogy fiatalok és felelőtlenek. - vonta meg a vállát Adem, ahogy a maradék társaság kíséretében az asszonyhoz lépett. - Három forrófejű ifjú, ráadásként még a saját ügyességük is alaposan a fejükbe szállt.

- Az biztos... - morogta még mindig mérgesen Meda. - Máskülönben nem vetemedtek volna ilyen őrültségre...

- Mi sem voltunk jobbak az ő korukban. - mondta egy fejcsóválás és egy mosoly kíséretében a férfi. - Ha emlékezetem nem csal, még nagyobb őrültségeket is elkövettünk annak idején...

Meda asszony erre csak bosszúsan sóhajtott.

- Számítanunk kellett volna erre. - mondta halkan. - Eran nagyon rosszul viselte a tétlenséget. Az aggodalom Samerah miatt valósággal eszét vette. Tudhattam volna, hogy készül valamire.

- Ne hibáztasd magad. - paskolta meg a vállát kedvesen Adem. - Én sem vettem észre semmit. Eran pedig különösen találékony, ha a szabályok megkerüléséről van szó...

- Igen, tényleg az. - helyeselt az asszony, töprengő arccal. - De nem mernék mérget venni rá, hogy ebben a szökésben nem a hercegek keze van inkább... Pontosabban, csak az egyiküké...

- Akárhogy is volt, már mindegy, megtörtént. - mondta egy újabb vállrándítás kíséretében a lovag. - Mi most két dolgot tehetünk. Várhatunk, vagy pedig utánuk mehetünk. Nos, mi legyen? - pillantott kérdően a társára, majd a tanítványaikra. A tanoncok jelentőségteljesen összenéztek, majd Ashera csak annyit mondott.

- Szerintem ez nem lehet kérdéses. Megyünk.

- Így van. - vágta rá rögtön Meda asszony eltökélten. - Indulás. Hozzuk vissza a leánykánkat. És egy füst alatt azt a három ütődöttet is...

***

A mágus erős volt... Tényleg nagyon erős... Sokkal erősebb, mint ő, ezt kénytelen volt fogcsikorgatva beismerni magának, miután sokadszorra is eredménytelenül támadott. A varázslómester rendre átlátott minden trükkjén, mintha előre tudta volna mikor, mivel fog kirukkolni és minden egyes kísérletét sikeresen meghiúsította. A varázserő az évek és az ismeretek birtokában nőtt, így az ifjúsága előny helyett ezúttal csak a hátrányára vált. Hiába volt ő fiatalabb és gyorsabb, hiába volt a találékonysága, ha egyszer hiányzott a kellő tudás és a tapasztalat...

A férfi egykedvűen hagyta, hogy próbálkozzon, egyáltalán nem is támadott vissza. Loki pontosan tudta, hogy csak játszik vele, kóstolgatja, felméri az erejét, a képességeit, de nem igazán volt választása. Ő kezdeményezte ezt a harcot és ha most feladja, azzal újra csak ennek az eszelősnek a kezére juttatja Samerah-t...

A mágus végül megelégelte a macska-egér játékot. Kinyújtott kezében megjelent az ébenfa varázsbot, amelynek egyetlen intésével a földre küldte a herceget. Lokit olyan hirtelen terítette le a fájdalom, hogy elakadt tőle a lélegzete. Úgy érezte magát, mint akit összezúztak, pokoli kín hasogatta a fejét és képtelen volt arra, hogy megmozduljon. A mágikus támadást kísérő vörös villanás egy pillanatra elvakította a körülöttük harcolókat. Samerah megpördült, és amint meglátta a herceget a földön feküdni, azonnal hozzá akart rohanni. Thor és Eran csak együttesen tudták visszafogni. A katonák hátrébb léptek, leengedték a fegyvereiket és némán várták mesterük következő parancsát.