Asgard Sárkányai (Loki ff)

Sárkánymesék

Loki jókedvűen dudorászva sietett végig a vár udvarán. Késő délután volt, már rég véget értek az aznapi edzéssel, gyakorlással és tanulással töltött órák és miután ilyenkor szabadon azzal foglalkozhatott, amivel csak akart, Samerah keresésére indult. Először a kertbe ment, mert bár nemrég sikeresen tisztázták a kis félreértésüket, a lány továbbra is sokszor vágyott az egyedüllétre, és olyankor mindig a rózsái közé vonult el. Most azonban nem találta ott... Épp azon kezdett volna töprengeni, a kis kovácsoltvas kapuban állva, hogy merre is keresse tovább, mikor eszébe jutott, hogy de hiszen Samerah ma megint szolgálatos. Fejcsóválva és a saját feledékenységén mulatva fordult ki a kertből és vette az Ispotály felé az irányt.

Odaérve azonban sehol sem látta őt a kőfalú termekben tevékenykedő, fehér egyenruhás gyógyítók között. Ahogy a folyosón sétált, a nagy nézelődésben egyáltalán nem figyelte, merre megy és egyszer csak meglepett sikkantást, majd tompa puffanást hallott, ahogy összeütközött valakivel.

- Jó ég, Leah, sajnálom! - szabadkozott, és felsegítve a lányt a földről, újra a kezébe adta a gyógynövényekkel teli kis kosarat, amit az elejtett. - Nagyon sajnálom, tényleg! Ne haragudj, elbambultam...

- Nem történt semmi. Én sem figyeltem oda, szóval épp úgy hibás vagyok. - mosolygott rá kedvesen a félénk, szőke lány. - Samerah-t kerested, ugye? - kérdezte aztán, és mogyoróbarna szemébe egy pillanatra cinkos csillogás költözött. - Ő most nincs itt. A gyerekekhez ment. Az egyik kicsi belázasodott múlt éjjel és...

- Gyerekek? - kérdezett közbe meglepetten a herceg. - Itt vannak gyerekek?

- Hát persze, hogy vannak! - nevetett fel jóízűen Leanah. - Ez a Rend erődje, hol máshol lennének a kicsi sárkányok?

- Lassan egy éve veletek vagyok... - mondta Loki értetlenül. - Hogy lehet, hogy ez alatt az idő alatt én még egyetlen gyerekkel sem találkoztam itt?

- A vár egy másik részén élnek a gondozóikkal, amíg el nem érik a tanonckort. - felelte a lány, majd karon fogta a herceget és elindult vele vissza, a folyosók felé. - Gyere, megmutatom, merre kell menned.

***

Miután Leanah útba igazította, már valóban könnyedén odatalált. Még mindig nem győzött csodálkozni rajta, hogy ez az épületszárny eddig elkerülte a figyelmét, mikor pedig azt hitte, már töviről-hegyire felfedezte az egész kastélyt. Az elhagyatottnak tűnő folyosókon bóklászva hamarosan tényleg gyerekzsivaj ütötte meg a fülét és ő a hangokat követve egy nagy, kőfallal kerített, parkosított területre ért. Elámulva nézte a valóságos kis édenkertet, amit a Rend varázsolt ide a kicsiknek. Lágyan lejtő, alacsony dombokat, virágos mezőket, és hatalmas, ős-öreg fákat látott mindenütt... sőt, a távolban még egy kis tavacska vize is megcsillant. Loki akaratlanul is mosolyogva sétálgatott a játszadozó apróságok között. Mindenféle korú gyerkőcöt látott, az egészen kicsiktől kezdve a tízéves körüliekig, és mind olyan önfeledten merültek el abban, amit épp csináltak, hogy jóformán tudomást sem vettek róla. A gondozóik a rend idősebb tagjai voltak, férfiak és nők vegyesen, akik vagy a koruk okán, vagy valamely sérülésből kifolyólag már nem láthattak el harcosi szolgálatot. A herceg itt is, ott is felfedezte őket, amint homokszínű egyenruhájukban, arcukon a végtelen türelem kifejezésével elvegyültek a gyerekek között, játszva velük, vagy éppen tanítgatva őket. Az egyik domboldalban aztán észrevette Samerah-t is. Nem igazán volt nehéz dolga, mivel a lány fehér, ispotálybéli öltözékében eléggé elütött a környezetétől. A fűben üldögélt, Erannal az oldalán és egy csapat, négy-öt év körüli, rakoncátlan lurkóra felügyelt. Egy legfeljebb talán egyéves kis csöppséget tartott az ölében és derűsen beszélgetett a mellette ülő fiúval, miközben időnként játékosan meghintáztatta a kicsit. Egyszer csak két barna hajú kislány, meg egy göndör, szőke fürtös kisfiú szaladt oda a pároshoz. Melléjük telepedtek a földre és csivitelve, időnként egymás szavába vágva nyaggatni kezdték az ifjú tanoncokat. A herceg nem ment oda hozzájuk, bár eredetileg ez volt a szándéka. Inkább megállt, nem messze tőlük, egy öles tölgyfa alatt és onnan hallgatta őket, a törzsnek támaszkodva.