Asgard Sárkányai (Loki ff)

Rajtaütés

Loki az erdő hajnali hangjaira és a táborból érkező zajokra ébredt. Na meg arra, hogy elviselhetetlenül zsibbad a bal karja... és ráadásul mozdítani sem tudja... Kissé még kótyagosan próbált visszaemlékezni az előző estére. Samerah-val volt, eddig stimmelt... Beszélgettek, mindenféléről... Viccelődtek... A fűben fekve azon versenyeztek, melyikük ismer fel több csillagképet... Aztán semmi. Nagy, sötét folt, egészen a mostani ébredéséig. A herceg a szabad kezével kidörzsölte az álmot a szeméből, majd oldalra fordította a fejét. Az első, amit meglátott, az édesdeden alvó Samerah volt. A lány feje az ő vállán nyugodott és teljes súlyával Loki bal karján feküdt, amellyel a fiú álmában is félig átölelve tartotta. 'Tehát ezért zsibbad olyan kegyetlenül...' - gondolta magában a herceg. Megpróbálta kihúzni a kezét Samerah alól, de nem sikerült.

- Nem értem, hogy lehetsz ennyire nehéz... – morogta az orra alatt, majd finoman rázogatva keltegetni kezdte a lányt.

- Sameh... Gyerünk kicsim, ébresztő... Sameh...

A lány mocorogni kezdett, félálomban motyogott valamit, majd átölelte a herceget és aludt tovább. Loki mosolyogva megcirógatta a hátát és a derekát. Samerah, az érintésére még szorosabban hozzábújt, és úgy nyújtózkodott, mint egy megelégedett cica.

- Épp hogy nem dorombolsz, Sárkánylány. - kuncogta halkan a herceg. - Más körülmények között ezt igencsak hízelgőnek találnám kedvesem, de itt most végtagvesztés veszélye forog fenn...

Loki finoman lefejtette magáról Samerah karját, aztán óvatos mozdulatokkal addig helyezkedett, mígnem sikerült a lányt a másik oldalára fordítva legurítania a kezéről.

- Na végre! - sóhajtott megkönnyebbülten. - Így mindjárt más.

Néhányszor megrázta az elgémberedett kart, hátha attól visszatér belé az élet, megmozgatta az ujjait is, aztán Samerah fölé hajolt.

- Jó reggelt, szépségem! - szólongatta kedvesen, a haját birizgálva. - Ébredj!

A lány azonban meg se moccant, csak az oldalán fekve békésen szuszogott. Loki átnyúlt fölötte, letépett egy hosszú fűszálat és csiklandozni kezdte vele Samerah arcát. A lány felmordult álmában, majd néhány tétova mozdulatot tett a kezével, mintha csak egy legyet akart volna elhessegetni.

- Hihetetlen, mint aki kómába esett... - morogta rosszallóan a herceg. - Na de, rajtam nem fogsz ki.

Közelebb hajolt a lányhoz és tovább piszkálta a fűszállal.

- Ne szekírozz már... - motyogta Samerah, és az arcát a könyökhajlatába temetve próbált elrejtőzni a zavaró tényezők elől. Aztán hirtelen összerándult, és ökölbe szorított kezét erőből hátra lendítette. Sikeresen orrba is vágta a herceget, aki az ütés erejétől hanyatt esett.

- Aú! Hogy az a...! - kiáltott fel Loki meglepetten. - Ezt meg miért kaptam?!

Samerah felült és úgy nézett körül, mint akinek fogalma sincs róla, hogy hol van, vagy mi történik vele.

- Mi a fene... - mormolta a szemét dörgölve. - Mit keresünk mi az erdőszélen?

- Mégis, mit gondolsz? - kérdezte a herceg és ő is ülő helyzetbe tornázta magát. - A jelek szerint itt kint töltöttük az éjszakát...

Samerah tekintete egy pillanatra ijedten megvillant.

- Úgy érted... együtt? - kérdezte, és úgy nézett végig magán, mintha meg akarna a bizonyosodni róla, hogy még megvan az összes ruhája. Loki ezt látva úgy döntött, elégtételt vesz és megcincálja kicsit a lány idegeit. Így hát szemtelen, pajzán vigyorgás kíséretében buzgón helyeselt.