Asgard Sárkányai (Loki ff)

Mentőosztag

Beesteledett, mire elérték a szirtfokon álló ódon, romos erődítményt. A foglyul ejtett harcos nem merte megkockáztatni, hogy átverje őket. Betartotta, amit ígért, elvezette a csapatot a várhoz.

- Ezt láttad? - kérdezte Meda asszony Lokitól, mikor megálltak a szirt alatti sűrű erdőben.

- Igen. - bólintott rá a herceg

- Biztos vagy benne?

- Határozottan.

- Íme, a Rend első székhelye. - fordult Adem lovag a tanoncokhoz. - Jól nézzétek meg.

- Végül is, miért hagytátok el? - kérdezte Thor az égbe szökő építményt szemlélve.

- Olyan helyre volt szükségünk, ahová könnyen eljutnak azok, akik a segítségünkre szorulnak. - felelte Meda. - A gyengéknek, betegeknek, sérülteknek vagy öregeknek ezt itt túl nehéz volt megközelíteni.

- Igaz... - hümmögte Thor. - De az ellenségnek is. - tette hozzá a szirtre vezető nyaktörő ösvény felé intve.

A fogoly, aki eddig némán, a földet bámulva állt közöttük, most a fejét felszegve Adem elé lépett, és így szólt.

- Megtettem, amit kértél, lovag! Idehoztalak benneteket. Most engedj utamra, ahogy ígérted!

- Ígértem? - kérdezte Adem a férfi elé léptetve a lovát. - Ezt ígértem volna? Valóban? Furcsa... Én semmi ilyesmire nem emlékszem.

Rideg mosollyal csettintett egyet, mire a harcos bokája köré újra szoros kötelek tekeredtek. A férfi elvesztette az egyensúlyát és elvágódott a porban.

- Vigyétek, és kössétek ki az egyik fához. - mondta, mire két tanonc – Beran és Loran – már ugrott is le a lóról, hogy teljesítsék a parancsát. A fogoly perceken belül egy öles fatörzshöz kötözve találta magát.

Adem szintén leszállt, kipányvázta a hátasát, és ráérősen odasétált hozzá.

- Hogy elengedünk-e vagy sem, az csakis rajtad és a barátaidon múlik. - közölte vele rezzenéstelen arccal. - Ha épségben visszakapjuk a lányt, szabadon távozhatsz. Ha azonban bármi baja esik... nos, barátom, akkor te halott vagy. Mit gondolsz, az életed ér annyit a cimboráidnak, hogy érted cserébe kiadják nekünk őt?

A férfi nem felelt semmit, csak merőn nézett a lovagra.

- Reménykedj benne, hogy igen. - folytatta Adem pillanatnyi hallgatás után. - A magad érdekében...

Azzal egyszerűen otthagyta a fickót, hadd főjön a saját levében.

- Tényleg alkudozni akarsz velük? - lépett a lovaghoz Meda. Távolabb vonultak, hogy a fogoly még véletlenül se hallgathassa ki a beszélgetésüket.

- Ez a rongyos patkány nem igazán tűnik jó alkualapnak... - legyintett válaszul a férfi. - Nem Meda. Biztos vagyok benne, hogy nem szórakozásból vitték el Samerah-t. Nem hiszem, hogy meg tudnánk velük egyezni. De talán sikerült eléggé ráijesztenem erre az alakra, és előrukkol valami javaslattal, hogy mentse a bőrét...

- Értem... - bólintott az asszony, és megszorította a lovag karját. - Nagyon remélem, hogy sikerrel jár a terved... - aztán a körülöttük várakozókhoz fordult. - Mindenki, lóról! - utasította őket. - Letáborozunk.

- Micsoda?! - hangzott a felháborodott kiáltás egyszerre két torokból is. Eran és Loki – mert ők voltak azok – egy pillanatra meglepetten összenéztek.

- Meda, ezt komolyan gondoltátok?! - kérdezte a vörösesszőke tanonc és a hangja megremegett az elfojtott indulattól. - Letáborozni? Most?! Nincs erre időnk! Minden perccel, amit itt elvesztegetünk, Samerah esélyei egyre csak csökkennek...