Eldarya-A kristály ikrei

1.fejezet-Tündérek Eldaryaban

Most mondhatnám hogy csodásan keltem de nem...bár már feldolgoztam azt aamiet Miko mondott és felfogtam hogy Leiftan huga vagyok ezzel egyűtt a kristály lánya, pontosabban az Orákulumé és sikerült is Leiftannal olyan kapcsolatot ápolnom amire minden testvérpár irigy lehetne de mégis ma ugy éreztem hogy valami nem oké...olyan émelyítő érzés kapott el.
-Keyla, nem gondolod hogy fel is kéne kelni ma?-nyitott be az ajtón Ezarel tökk nyugodtan kopogás nélkül, én meg csak ahogy tudtam, mámint ahogy az émelyítő érzés hagyta, felkeltem az ágyból és vadul megcsókoltam. Upsz!...kimaradt volna hogy Eza a pasim? Hát akkor most elárulom hogy az egyik küldetésen amikor majdnem mind a ketten felfordultunk sikerült kinyögnie mind a kettőnknek az érzelmeinket.
-Olyan erőtlen vagy...jól érzed magad?-távolodott el Ezarel de csakannyira hogy a szemembe nézzen de még mindig tartott féve attól hogy öszeesek.
-Nem tudom...ilyen érzéssel keltem!-döltem vissza az ágyba.
-Ne fekügy vissza elviszlek Ewelinhez!-nyult a karomért.
-Nehem...messze van!-nyüszítettem.
-Szörnyű vagy!-vett fel menyasszony pózba amit valjuk be nem bánok mert vagy szét akart esni a fejem vagy nem volt elég erő a lábaimba hogy megtartsanak.
-Mi történt?-ugrott szinte a nyakunkba Ewelin mikor Eza belökte az ajtót a lábával.
-Szédülök, fáj a fejem, és nincs erőm...-motyogtam. Ewelin megvizsgált majd adott valami gyogyszernek nevezett cuccot és azt mondta hogy nézzük meg Mikot mert lehet a kristályal valo kapcsolatom miatt érzem így magam.
-Itt maradsz?-kérdeztem Ezarelt mikor már a saját szobámban a saját ágyamat nyomtam.
-Meg kéne nézzem Mikot...-sóhajtott.
-Rendben...de vissza jösz?-suttogtam.
-Az a legkevesebb.-mosolygott rám majd lelépett.

*Miko szemszöge*
Mi a fene lehet a kristályal?!? Itt a világ vége vagy mi a szent familiáris?!?
-Miko! Leiftan hogy van?-rontott be Ezarel.
-Nem tudom mért?-néztem a rámtörő személyre.
-Keyla ki van ütve...valami van az Orákulummal?!?-faggatott.
-Igen...ur isten Leiftan akkor azért nem láttam még ma!-rohantam Leiftan szobájába.

*Keyla szemszöge*
Valahogy összeszedtem magam és felkeltem felöltöztem és megindultam a kristályterembe. Utközben Valkyon is megtalált és velem folytatta útját.
-Ide tündérek kellenek!-nyögte Miko.
-Mért?-kérdeztem mire mindenki meglepetten figyelt rám és olyanolat vágtak nekem hogy az ágyat kéne nyomnom.
-Mert ezt csak egy tündér tudja meggyógyítani!-nézte meggyötörten a kék kristályt ami lassan fekete lessz.
-Én is tudok azzá váni!-utaltam arra hogy bármilyen lény lehetek eldaryából ami annyiban jó hogy ha ugy van elmehetek a Vámpírokal vedelni a bájukba ahol nem látnak szívesen másik fajt meg hasonlók.
-Nem tudod használni az erőd rendesen!-szolt rám Leiftan.
-Akkor hozok tündért...! Viktor!-kiáltottam annak a személynek akiről senki sem tudott és aki sosem jelent meg mások elött....ha azt vesszük egy hang volt a fejemben aki néha füstfelhő formájában megmutatta az arcát is, ha azt vesszük ő volt a tanács adóm ezért is vártam el hogy elmondja hol vannak a tündérek-Viktor!!! Viktor nincs itt senki aki bátana!! Ők a barátaim!! Segítség kell told ide a pofád!!-kiáltoztam a többiek meg tuti bolondnak néztek-Viktor meg fogok halni!!-visítottam ezt már kétségbeesetten miere Jamon már le akart fogni ám ekkor csilingelő hangal és egzotikus zenével beugrott Viktor.
-Ezért még számolunk, nekem arcom van nem pofám hálátlan!-jelent meg a felhő majd a porból lassan egy nálam magasabb szőke hajú kék szemű kifinomult öltözetű srác jelent meg-Megmutatom neked igazi alakom ideje hogy tudd.
-Viktor segítened kell tündéreket hívni!-ugrottam a nyakába mert még sosem ölelhettem meg és valjuk be ez idő alatt nagyon megszerettem.
-Te idióta!-nyögte Miko.
-Ez ez egy...!-suttogta Valky
-Te hívtál egy tündért...ő, ő tündér egy tündér akik már rengeted ideje elmentek mert nem voltunk méltok a jelenlétükhöz. Uram istenem léteznek még tündérek?-nyögte Ezarel.