Valamit érzek... (JIKOOK)

4. FEJEZET: Senki sem hasonlítható hozzád

Jimin teljesen befordult és többé nem volt hajlandó megszólalni.

Örökké szeretni téged nem lehet rossz.-Jimin-

Azt hiszem, hogy jó ideig csak féltem a változástól, és ezáltal magamtól, és Jimintől is. Kettőnktől rettegtem. 

A nap folyamán már tényleg nem szólt hozzám. Egy szót sem. Miután kijöttünk a kávézóból csatlakoztak hozzánk a többiek, és végül együtt néztünk szét a városban. Jimin végig direkt került engem ami miatt borzasztóan ideges voltam, és éppen ezért egyáltalán nem tudtam élvezni a napot. 

Este tíz óra:

-Mi a baj?-Kérdeztem mikor kijött a fürdőből. Vagy egy órát bent volt, gondolom azért mert azt hitte, hogy addig majd lefekszem és elelaszom, így nem kell velem beszélnie. Hát ez nem jött össze neki. 

-Semmi baj sincs. Miért kérdezed?-Kissé dühösen nézett a szemeimbe mire csak értetlenül bámultam vissza rá. Tudtam, hogy azóta nem szólt hozzám mikor mondtam neki, hogy nem egyedül ettem meg a kajákat. 

Szóval féltékeny lenne? Lehet azt hiszi egy lánnyal voltam?-Kérdeztem magamtól, de sajnos válaszokat nem várhattam. Hiszen, hogy is kaphattam volna választ ha még maga Jimin sem tudta, hogy miért olyan mérges? 

-Mert nem szólsz hozzám. Vagy az nem volt direkt?-Ugyan már, hogy gondolhattam, hogy nem volt direkt? Hiszen még Namjoon is észrevette aki aztán fejcsóválva méregetett. 

És a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam mit tettem. 

-Még szép, hogy nem volt direkt!-Felelte majd azzal legyújtotta a lámpát és befordult a fal felé.

Jó ideig csak ültem a sötétben magam elé bámulva. Jó lett volna hozzá szólni, de nem tettem. Jó lett volna átölelni, de nem tettem. 

Nem tettem semmit sem. 

________________________________

Egyáltalán nem volt meglepő, hogy végül este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Pedig az napra bevoltunk fizetve valami túrára amit nem hagyhattam ki, én mégis hulla fáradt voltam. 

Miután felöltöztem reggel kilenckor, az első cselekedem az volt, hogy kimentem a teraszra és megnéztem, hogy vannak-e rajongók. Természetesen jó páran ültek az árnyékban, várva arra, hogy kimenjünk. 

Arra gondoltam, ott nézve a teraszon a fanokat, hogy mit gondolnának ha tudnák, hogy milyenek is vagyunk? Megbántjuk egymás, aztán meg nem beszélgetünk, hanem csak leoltjuk a lámpát és elfordulunk a  másiktól...  

Hirtelen egy elképesztően rossz érzés kerekedett felül rajtam ahogy ezen agyaltam. 

Jimin már reggel hatkor elhagyta a szobát és azóta nem is láttam, ami miatt aggódtam miatta. 

-Jóó reggelt!-Nyitódott az ajtóm, és belépett rajta Jin. Visszamentem a teraszról a szobába majd rámosolyogtam. 

-Neked is. Többiek merre vannak?-Kérdeztem felvont szemöldökkel. Jin leült Jimin ágyára. 

-Reggeliznek, de én gondoltam feljövök hozzád és megnézem, hogy mi újság. Tudod, úgy érzem mintha lenne valami a levegőben, csak éppen azt nem tudom, hogy mi...-Felelte elgondolkodva. 

-Akkor üdv a  csapatban! Tudod mostanában az a módi, hogy senki sem mondja ki mi a baja.-Leültem én is az ágyamra felé fordulva. 

-Jimin igaz?

-Szóval észrevetted? Bár elég nehéz lenne nem észre venni ami itt folyik.-Lehajtottam a fejemet sóhajtva egyet. 

-Mi folyik itt?-Kérdezett vissza Jin.