Valamit érzek... (JIKOOK)

5. FEJEZET: Hozzád akarok bújni

Szóval szerettem Jimint? Igen. És szerelmes is voltam már? Dupla igen. 

Szóval tényleg szenvednünk kell a szerelemért? Miért nem tudjuk a szenvedés helyett csak egyszerűen őszintén szeretni egymást? 

Mit számít az, hogy fiú vagy lány? A szerelemben számít bármi is egyáltalán? 

Leírhatatlan, hogy mennyire megkönnyebültem mikor Jimin és Namjoon megérkeztek a hátsó bejáraton keresztül. Borzasztó volt csak várni és várni rájuk, miközben olyan sok mindent tudtam volna mondani. 

De mikor Jimin már előttem állt, minden szó a torkomra akadt. Egyszerűen csak nem tudtam levenni a szemeimet róla. 

-Sajnálom.-Motyogtam a lépcsőházban állva. Jimin egy szó nélkül elindult felfelé Namjoon után. 

Persze mit is vártam? Hogy majd azok után a nyakamba ugrik? 

Végül mikor beértünk fogta és bement a szobánkba magára zárva az ajtót. Direkt nem mentem oda és kezdtem el verni az ajtót, mert tudtam, hogy egyedül kell lennie. Jimin már csak ilyen volt. Szerette átgondolni a dolgokat és eldönteni, hogy mi lesz a legjobb amit tehet. 

-Bement?-Kérdezte Namjoon felém sétálva. 

-Igen, most egyedül hagyom, addig bemehetek hozzád?-Kérdeztem mire bólintott egyet. 

Bementünk a szobába, Namjoon leült a saját ágyára, én pedig az ajtó mellett található fotelba helyezkedtem el. 

Ez a szoba is ugyanolyan volt mint a mienk, csak itt három ágy volt, és a szőnyegek barnák voltak a fal pedig hófehér. 

-Most már szeretném tudni, hogy az első este mit mondott neked el Jimin.-Jelentettem ki határozottan. Addigra már igazán elegem volt abból, hogy nem tudom az igazságot. 

-Nem én leszek az aki elmondja neked, hogy mi van Jiminnel. Ezt pont, hogy Jimimnek kell tisztáznia veled.-Felelte Namjoon rám emelve a tekintetét. 

-Mostanában össze vagyok zavarodva. Azt hiszem jó lenne már egy barátnő, vagy legalább ismerkednem kellene!-Idegesen lehajtottam a fejemet. 

A legrosszabb az volt az egészben, hogy én egyáltalán nem akartam ismerkedni. Úgy éreztem, hogy már megtaláltam azt akit kerestem. Azt aki megért és mindig ott van mellettem. 

Azt akinek imádom a mosolyát, és a nevetését. Aki soha nem hagyna cserben. Megtaláltam akit szeretek. 

-Biztos jó ötlet ez? Mármint biztosan ezt akarod?-Namjoon átlátott rajtam. Ő mindig mindenkin átlátott, és tudta ha hazudunk. 

-Dehogy akarok!-Feleltem, mert úgysem tudtam volna neki hazudni. 

-Namjoon beszél...-Ebben a pillanatban belépett Jimin de mikor meglátott el is hallgatott. 

-Mi lenne ha kimennénk hárman a strandra?-Kérdezte Namjoon összecsapva a tenyerét. 

Jimin rám nézett kérdőn, mire én mosolyogva bámultam vissza a szemeibe. 

-Én benne vagyok!-Feleltem még mindig belenézve Jimin szemeibe. 

-Akkor ha befejeztétek a szemezést pakoljunk be, és irány a tengerpart!-Mondta Namjoon mire mind a ketten lesütöttük a szemünket. 

-Akkor bepakolok.-Jimin kisétált a szobából, én pedig gyorsa utánamentem. 

Bementünk a szobánkba és ezután következett a kínos csend, ami kivételesen nem tartott sokáig.