Valamit érzek... (JIKOOK)

7. FEJEZET: A mi kis titkunk

Akarlak Jimin...

Másodperceken belül két kezébe vette az arcomat, majd az ajkamira hajolt. 

Lassan és lágyan csókolt, amibe az egész testem beleremegett. Hihetetlen érzés volt. Komolyan, alig tudtam megállni a lábaimon, majdnem összecsuklottam. 

Beletúrtam a hajába, így még jobban elmélyítve azt a szenvedélyes csókot. Valahogy nem tudtam gondolkodni, csak cselekedtem. Jimin belenyögött egyet a csókba miközben még jobban magamhoz húztam, így már az egész testünk egybesimult. 

Éreztem ahogy ver a szíve, mind a ketten izgatottak voltunk új volt nekünk ez az egész. De nem féltünk. És ez volt a legfontosabb, sosem lett volna szabad félnünk. 

Mikor elváltak az ajkaink jó pár másodpercig csak csendben néztünk egymás szemeibe, kimondatlan vágyaktól telve.

-Jungkook...-Suttogta Jimin a nevemet, de nem tudta folytatni mert én szorosan magamhoz öleltem őt. 

Az-az ölelés valami egészen más volt az előzőekhez képest. Annyi, de annyi érzelem szabadult bennünk fel akkor, hogy az valami hihetetlen! 

-Mi lesz most?-Kérdezte belefúrva a fejét a vállamba. 

-Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy szeretlek téged, és...-Gyengéden eltoltam magamtól, hogy a szemeibe tudjak nézni.-és nem akarlak elveszíteni.-Jiminnek gyönyörűen csillogtak a szemei abban a másodpercben. Itt már nem csak a barátomat láttam benne, hanem a másik felemet. 

Megláttam benne azt akit kerestem. A szerelmemet. 

-Én sem szeretnélek elveszíteni. Jelenleg te vagy...te vagy a legfontosabb számomra.-Felelte Jimin miközben elpirulva lehajtotta a fejét. 

Szélesen elmosolyodtam, egyszerűen le sem tudtam róla venni a szemeimet. Örökre vele akartam maradni ebben a kis hotelszobában. Mert csak is őt akartam.

-Nem tán elpirult valaki?-Kérdeztem még mindig vigyorogva mire felnézett rám. 

-Nem is pirultam el!-Felelte, de esélye sem volt letagadni, mert mikor a derekánál fogva magamhoz húztam pipacs vörös lett az arca. 

-Tényleg Jimin? Tényleg nem pirultál el?-Nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig már azt sem tudta, hogy hova nézzen, csakhogy ne kelljen rám néznie.

-Talán egy kicsit...-Felelte végül belenézve a szemeimbe. Két kezébe fogtam az arcát mire mér nem bírta ki, és elmosolyodott. 

-Kicsit?-Cukkoltam még tovább vigyorogva.

-Most akkor megcsókolsz vagy azon akarsz vitázni, hogy mennyire pirultam el?-Kérdezte miközben gyengéden a mellkasomra tette a kezeit. 

-Hát a csók jobban hangzik...-Két kezembe vettem az arcát, majd hosszasan megcsókoltam. Ebből a csókból sosem volt elég, közben csak is Jiminre koncentráltam, és a puha ajkaira... 

Na igen, Jimin és azok a puha ajkai... Nos erre csak egy szó jó: Csodálatos. 

-Most már ideje lemenni, a többiek már biztosan várnak.-Mondta Jimin ezzel megszakítva a csókot. Komolyan, el sem tudtam hinni, hogy ezért abbahagytuk. 

-A többiek...-Feleltem miközben nagy nehezen elengedtem a derekát. 

-Azt hiszem, hogy mindannyian nagyon megfognak lepődni.-Igen, azt hiszem, hogy Jimin ezzel a mondattan rontott el mindent. 

Összedőlt mint egy kártyavár. 

-Várj, min fognak meglepődni?-Kérdeztem rögtön idegesen, megfogva a karját, hogy nehogy elhagyja a szobát. 

-Hát tudod, ami köztünk van!-Felelte elmosolyodva. 

A szituáció igazából egyszerű volt: Jimin úgy érezte, hogy mindenkinek el kell mondania azt ami köztünk történt viszont én...nos én egyáltalán nem akartam ezt. Én inkább titokban szerettem volna tartani az egészet. 

Szégyelltem magamat. Mert tudtam, hogy a családom, a barátaim, és igazából az egész világ arra számít, hogy majd valamikor feleségül veszek egy nőt akitől gyerekeim lesznek. De akkor erre már semmi esély nem volt. 

-Nem, erről szó sem lehet. Nem akarom, hogy bárki is megtudjon bármit is!-Mondtam dühösen rá meredve. 

Akkor ott olyan pánik fogott el, hogy nem is tudtam gondolkodni. Nem gondoltam bele, hogy ezzel mennyire megbántom Jimint. 

-Miért Jungkook? Azt hittem ez neked is jelent valamit...-Felelte könnyektől csillogó szemekkel rám nézve. Szívszorító volt. 

-Mit nem értesz Jimin?! Nem tudhatják meg, csalódni fognak bennem, és benned is! Bántani fognak minket!-Elképesztően féltem saját magamtól. Reménykedtem benne, hogy azon nyomban elnyel a föld. 

-De, de értem Jungkook.-Jimin fájdalmasan elmosolyodott, mintha minden rendben lenne.-Semmi baj, teljesen igazad van.-Lehajtotta a fejét és letörölt egy könnycseppet az arcáról, majd újra felnézett rám mosolyogva. 

És én úgy csináltam mintha nem vettem volna észre, hogy sír. 

Sziasztok! :) Remélem tetszett nektek az új fejezet, nemsokára érkezik a kövi! :) További szép napot minden kedves ólvasómnak! :))