Valamit érzek... (JIKOOK)

11. FEJEZET: Nem vettem észre a fájdalmad

-Nem, nem lesz.  Én a tiéd, te pedig az enyém. Örökké.

Mikor kimondta azt, hogy örökre két kezembe vettem az arcát majd másodpercekkel később lágyan megcsókoltam a puha ajkait. Abban a csókban az összes érzelmünk benne volt. 

Jimin mohón beletúrt a hajamba, így még közelebb rántva magához. Szinte már az egész testünk egybeforrt, ahogy csókoltuk egymás ajkait... Olyan megmagyarázhatatlanul bizsergető érzés volt... 

-Jimin, valamit mondanom kell...-Mondtam mikor lassan elváltak ajkaink egymástól. 

-Mi az?-Kérdezett vissza hosszasan belenézve a szemeimbe. Gyengéden átfogtam a  csípőjét és elmosolyodtam:

-Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom amiért megbántottalak téged. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egyszerűen csak megijedtem...-Feleltem mire Jimin ajkain megjelent egy halvány mosoly amin hirtelen meglepődtem. 

-Jungkook, te el sem tudnád képzelni, hogy mióta félek az érzéseimtől... Már teljesen felemésztett belülről a titkolózás és az, hogy nem tudok hozzád olyan közel lenni amennyire akarok.-Jimin a végére beharapta az alsó ajkát, az arcán pedig egy kis pír jelent meg.

-Most már nincs semmi sem ami felemészthetne téged. Itt vagyok Jimin! Bárcsak előbb elmondtad volna... Bárcsak tudtam volna már hamarabb.-Valamiért szomorú lettem abban a pillanatban. 

Fájt tudni azt, hogy Jimin mennyit szenvedett miattam. Fájt, hogy azt érezte, ő sosem kaphat meg engem. Így visszagondolva, olyan vak voltam! Miért nem vettem észre soha semmit sem? 

-Volt okom amiért nem mondtam el neked.-Felelte mire nekem elkerekedtek a szemeim. Nem értettem miről beszél. 

-Mi volt az-az ok?-Kérdeztem meg rögtön, de ő csak a mellkasomra tette a kezét  és elmosolyodott. 

Nem volt őszinte a mosolya. Az egy borzasztóan keserű mosoly volt. 

-Nem akarom, hogy szomorú legyél.-Suttogta miközben szorosan magához ölelt. 

Olyan érzés volt mintha búcsúzna... Mintha ezek a percek csak arra szolgálnának, hogy elengedjen engem. 

-Szeretlek Maknae.-Suttogta bele a fülembe és éreztem ahogy a vállamra csordogál a forró könnye. 

Erre csak magamhoz húztam és beszívtam az édeskés illatát amit annyira szerettem benne. A gyomrom görcsben volt, és nem mertem semmit sem mondani vagy kérdezni. Csak örültem, hogy abban a pillanatban ott van mellettem. 

-Én is szeretlek Jiminssi.-Erre elmosolyodott majd a vállamba fúrta a fejét. 

Nme tudom meddig álltunk ott egymást ölelve. De nem is számítottak a percek, sosem akartam elengedni Jimint. 

Olyan éjfél körül járhatott az óra mikor kézen fogva szótlanul visszamentünk a szobánkba. 

Végül nem öltöztünk át, hanem csak befeküdtünk az ágyamba és egymással szemben összebújtunk. Jimin a mellkasomhoz tette a fejét, elképesztően nyugtató érzés volt érezni amint egyenletesen lélegzik. 

-Miért sírtál?-Kérdeztem végre erőt véve magamon, hogy kimondjam a szavakat. 

-Azért mert már nem maradok sokáig veletek. El kell mennem Jungkook.-Semmit sem értettem abban a másodpercben. 

Mi folyik itt? Miért kellene elmennie tőlünk?-Kérdeztem magamtól, de válaszok nélkül maradtam. 

Jimin lehunyta a szemét majd pár másodperccel később el is aludt a karjaim között.

Én pedig nem keltettem fel és kérdeztem meg, hogy hova kell mennie és miért. Pedig milyen jól tettem volna! 

Jiminnek volt egy titka amit egyikőnk sem tudott a fiúk közül. Egy titok ami nem tartozott ránk. 

Egy titok ami miatt Jimin kilépni készült a bandából. 

Sziasztok! Kész az új fejezet, remélem tetszett nektek. Egy kicsit szomorkásra és rejtélyesebbre sikerült, hamarosan pedig meg is tudjátok, hogy Jimin mi miatt kényszerül otthagyni a csapatot! Ti mit gondoltok mit titkol Jiminssi? :D :)