Valamit érzek... (JIKOOK)

12. FEJEZET: Ments meg mindenkitől Jungkook...

Egy titok ami miatt Jimin kilépni készült a bandából. 

Aznap este nyugodtan aludtam. Nem is tudom miért, hiszen nem volt rá okom. 

Reggel mikor felkeltem és kinyitottam a szememet Jimin csillogó szemeivel találtam szemben magamat. 

-Felkeltél?-Kérdezte halványan elmosolyodva. Jimin még mindig átfogta a derekamat amitől hevesen kezdett el verni a szívem. 

-Igen... Hogy vagy?-Kérdeztem a tegnapi sírásra utalva. Továbbra sem értettem semmit sem. 

De valamiért féltem rákérdezni újra az okára. Igazából megától a választól rettegtem. 

-Jól vagyok. Olyan jó most veletek, örülnék ha soha nem érne véget ez a hónap.-Felelte felsóhajtva. 

Csak akkor jöttem rá, hogy Jiminnek mióta ott voltunk nagyon sokszor lett ok nélkül rossz kedve. Sokszor csak lehajtotta a fejét és nézett minket miközben látszott, hogy gondolkodik valamin. Csak éppen fogalmam sem volt, hogy min. 

-Miért?-Kérdeztem halkan miközben gyengéden végig simítottam az arcán. 

-Csak élvezzük még ki a nyaralást.-Mondta válaszadás helyett, majd lassan az ajkaimra hajolt. 

Becsuktam a szememet és csak élveztem ahogy a nyelveink táncot járnak egymással. Pár másodperccel később Jimin fölém kerekedett és egyre határozottabban kezdte el csókolni.

Szinte észre sem vettem amint leveszem róla a pólóját, Jimin pedig az enyémet. Olyan természetesen cselekedtünk, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az érzéseink vezettek minket. 

Perceken belül lekerültek a nadrágok is Jimin pedig végig csókolt a felsőtestemen mire én a csípőmhöz húztam a könnyű testét. 

-Ments meg Jungkook.-Suttogta Jimin újra az ajkaimra hajolva miközben felnyögött egyet. 

-Kitől?-Kérdezte mikor kicsit elhajolt tőlem és a szemébe tudtam nézni. 

-Mindenkitől...-Lehelte az ajkaimra a választ vágytól telt arccal. Nyomtam egy újabb csókot az ajkaira majd magam alá fordítottam és lehúztam róla  a boxerét: 

-Szeretlek Jimin.-Mondtam miközben végig csókoltam az összes porcikáján. 

Szerettem volna mindenkitől megmenteni Jimint. És csodálatos volt az, hogy örömet okoztunk egymásnak. De ettől még nem mentettem őt meg. 

Nem tudtam megmenteni még nem tudtam, hogy mi történt vele. Hogy mi miatt szomorú. Hogy mi miatt akar elfelejteni. 

Elképesztően jó érzés volt Jimin csupasz testét ölelni. Végre amikor csak akartam végig simíthattam a puha bőrén amit egy mosollyal díjazott. 

-Felkéne kelnünk.-Suttogta Jimin belenézve a szemeimbe. Végre boldog volt az arca. És ez a boldog arc nekem mindent megért. 

-Ahjj... nem akarok!-Kiáltottam nyűgösen. Csak örökké ott akartam maradni Jiminnel a karjaimban. 

-De a többiek gyanakodni fognak.-Jelentette ki, de én csak elnevettem magamat.-Most mi van?

-Nem érdekelnek a többiek. Csak te érdekelsz. És az, hogy boldog legyél.

-És ha én nem lehetek boldog veled?-Fura volt ez a kérdés, egyszerűen nem értettem. 

Miért kérdezne ilyet? Mi oka van rá?

-Ezt most miért kérdezed?-Felvont szemöldökkel bámultam rá mire lehajtotta a fejét.-Jimin! Mi az?-Megfogtam az állát és felhúztam a fejét, hogy belenézzen a szemeimbe.