Házi Démon /BEFEJEZETT/

1. A fekete macska

Ha nap mint nap szellemeket és hasonló lényeket látsz, megtudod érteni a helyzetemet. Mióta az eszemet tudom, látom a természetfeletti dolgokat. Sokan azt kérdezik: Nem ijesztő ez neked? Nem félsz? Nem akadsz ki, mikor ilyeneket látsz?
Nem.
Egész egyszerű az oka: Ha már 18 éve látod őket, akkor számodra olyanok lesznek, mint az emberek. Csak ép az emberek fognak ezért skizofrénnek tekinteni. Az olyanok akik nem látják. Az olyanok, akik nem érthetik. Nincsenek barátaim, csak beszélgető pajtásaim. De csak annyit beszélgetek velük is, hogy melyik terembe kell menni, ha esetleg nem tudnám, vagy megkérdezik tőlem hogy vagyok.
Sok szellemet küldtem a túlvilágra. Annyira természetes ez nekem, mint felkelni reggel.

Vége a sulinapnak. Megkezdődik az őszi szünet holnaptól. A hazafelé utam mindig a temető felé esik. Egyáltalán nem lepődök meg, ha szellemeket látok ott. Tele van vele a temető. Bár szerintem ez normális. Főleg ősszel.
Leülök egy kicsit a temető melletti padra, megpihenni. A köd mindent elfed és alig lehet belőle kilátni. Két méterig még simán ellát a szemem, de annál tovább már elég nehezen.
Nyávogást hallottam, ráadásul elég közelről. Szét néztem, de nem láttam semmit. Magam mellé pillantottam és észrevettem egy gyönyörű szép, fekete macskát, világító kék szemekkel. Ahogy rám nézett, teljesen megbűvölt. Mintha csak azt mondaná: Vigyél haza!

-Hát szia, kisöreg!-szóltam a macskához.-Mit keresel itt?
Persze a macska csak ült és nézett rám. Nem tudott válaszolni, csak nyávogott.
-Hol van a gazdid? Menj vissza hozzá!
De a macska felállt és bele ült az ölembe és kéjesen dörgölődzött hozzám. Mikor kivettem az ölemből, majd letettem, újra vissza mászott az ölembe és újra csak simult.
-Nem vihetlek haza...Van egy kutyusunk.
De a macska csak egyre jobban kérlelt. Kék szemeit rám meresztette, szinte már sírósan. Nem tudtam ellenállni neki. Annyira édes volt...
-Rendben van...Haza viszlek. Nagyi nem tudna neked ellenállni.
Ekkor letettem a földre a macskát és hazafelé vettem az utat. A kis vakarcs persze követett engem.

Mikor hazaértünk, a nagymamám fogadott. Igen. A nagyimmal élek. A szüleim meghaltak autó balesetbe, mikor kicsi voltam. Mikor meglátta a macskát, teljesen elmosolyodott.
-Új fickó?-kérdezte poénosan nagyi.
-Igen.-kacagtam fel.-Szerintem Lucifernek fogom hívni.
-Miért pont Lucifer?
-Mert fekete macska.
-Hát rendben van. Biztos éhes ő is.
Ekkor nagyi megfogott két régi tálat, amit már egyáltalán nem használunk és rakott bele a vacsiból egy kis husit, majd letette a földre. A cica nagyon csúnyán falatozott a tányérból. Voltak darabkák, amik a földre estek, de azt is felnyalta. Jóllakottan nyalogatta a száját, mikor befejezte az evést.
-Bingo!-hívta a kutyát nagyi. A nagy darab német juhászunk, amint kijött, rögtön elkezdett ugatni a macskára és neki is ment. A macska fújtatott és mikor a kutya meg akarta harapni, belekarmolt az orrába. Ez persze Bingonak nem tetszett és bekapta a macskát.
-Bingo!!-kiáltottam rá a kutyára. Ekkor ki is köpte a macskát a pofájából, de még mindig ugatott és morgott rá.
-Gyere szépen!-rángattam kifelé a kutyát a nyakörvénél. Sajnos ki kellett láncolnom Bongot az udvarra, de adtam neki enni és inni is. A lánc pedig nem volt olyan rövid, de a lakásba be se tudott volna lépni.
Nagyi a macskát nyugtatta.
-Szegény meg van ijedve. De olyan szinten, hogy meg is karmolt...-mutatta nagyi a sebét a kezén. Hatalmas volt és nagyon mély...Elcsodálkoztam rajta, hogy mekkorát karmol ez a macska.
-Gyorsan mosd ki a sebet, nagyi! Addig én pesztrálom őket.-mondtam.
-Rendben.
Nagymama elment, én pedig Luciferrel maradtam. De mikor én simogattam Lucifert, akkor nem bántott engem. Sőt, bújt hozzám. Mintha egy pillanat alatt elfújta volna a szél a félelmét.

Este egy nagy kád forró vízbe mártóztam meg. Hosszú, barna hajamat kontyba fogtam és nyakig elmerültem a habos vízbe. Lucifer nyávogását újra hallottam. Az ajtó felé pillantok és meglátom a kis pimaszt. Akkor vettem észre, hogy véletlen résnyire nyitva hagytam az ajtót.
-Lucifer.-mosolyogtam.-Mi az, kiscicám?
Lucifer csak nyávogott és a kádhoz lépegetett. Felugrott a kád szélére, de megcsúszott a lába és bele esett a vízbe. Egy kisebb fajta szívrohamot kaptam, de kerestem a víz alatt a macskát. Mikor megtaláltam, kihúztam a vízből és rám nézett. Hangosan dorombolt, mikor meglátott. Csurom víz volt a bundája és le volt lapulva. Nagyot nevettem. Viccesen nézett ki. De furcsáltam, hogy nem ugrott ki azonnal a vízből.

Ahogy teltek a napok, mindig velem volt. A nap huszonnégy órájában. Együtt sétáltunk, együtt aludtunk, együtt ettünk és együtt csináltunk mindent.
Ám egy nap nem akart elmenni velem sétálni. A nagyi elment vásárolni. Csak ő és a kutya maradt otthon. Miközben sétálgattam, aggódtam is, hogy nehogy a kutyánk széjjel szaggassa őt...
Újra a temető mellett mentem el. Egy anyót pillantottam meg. Fekete szeme volt, de még a szeméből is fekete könnyek hulltak. Alig volt pár szál haja. És bottal járkált...Felém tartott. Én pedig megálltam. Egyszer csak előttem termett, majd ezt mondta rekedt hangján:
-Sajnállak téged, kicsi lány...
-Miért kell sajnálni, anyó?-kérdeztem értetlenül.
-Az a macska, aki elbűvölt téged...Egy igazi gyilkos...Valójában ő egy démon. És nagyon veszélyes fajta...Ártatlannak álcázza magát, hogy a melegszívű emberek befogadják őt...A lelkéből táplálkozik az embereknek. Szép lassan elpusztul belülről, aki befogadja. Az az ember elkezd fáradt lenni. Nap mint nap egyre fáradtabb lesz. Majd rossz gondolatok árasztják el az elméjét. Paranoiás lesz. Rémálmai lesznek. Elkezd öregedni. Majd mire észbe kapna: nem marad lelke. Azért lakott a temetőbe, hogy a sírokból lelkeket fosztogasson.

Az anyó meséje teljesen megrémisztett. Sosem gondoltam volna, hogy valaha félni fogok a természet felettitől. Gyorsan megfordultam és hazafelé rohantam.
-Siess, mielőtt még nem késő!!-kiabált az idős nő.

Már a kapuhoz értem. Kinyitottam a kaput, majd teljesen kitártam, becsaptam és bezárás nélkül már siettem is volna a házba, mikor megláttam Bingót a földön. Szörnyű állapotban volt. A nyelve kiöltve lógott a földre, kiőszült volt a bundája, belei széjjel hevertek a padlón, szemei még csak meg sem voltak és csont sovány volt.
-Lucifer!!!-kiabáltam. Ám véres bakancs nyomokat láttam, amint az ajtó felé néztem. Követtem a nyomokat, amik a szobámba vezettek az emeleten. Kinyitottam szobám ajtaját és a macska ott állt az ajtó előtt. Nem volt véres. Semmi baja nem volt. A nyomok az ablakomig terjedtek ki. Kinéztem az ablakon, de nem láttam kint egyetlen embert sem. Kikerekedtek a szemeim.
-Hé...-hallottam egy férfias hangot.
Körbenéztem, de nem láttam senkit.
-Itt vagyok.
-Hol itt??-kérdeztem idegesen.
-Itt lent...
Lenéztem. A macskát láttam ott a lábamnál. Nem hittem el, hogy ő beszélt hozzám. Néma voltam. Már pedig tényleg a macska volt. Nem tátotta a száját, míg beszélt, ám tisztán hallottam a macska felől, mikor ezt mondta:
-Mi az? Tán elvitte a cica a nyelved, Zoe?