Házi Démon /BEFEJEZETT/

14. Pókasszony

Dél volt, mikor én felébredtem. Ardomor ott feküdt mellettem szokásos macska alakjában. Kikászálódtam az ágyból, majd kinéztem Dahliahoz. Egy kisfiú ajándékot hozott neki. Gondolom azért, mert segített rajta. Egy kis kenyeret és húst hozott, becsomagolva egy kosárban.
-Köszönöm, hogy meggyógyította a lány testvéremet! Az orvos nem tudta kikezelni a betegségét!-hálálta meg Dahlia segítségét a fiú.
-Ugyan...-hunyta le a szemét a boszorkány.
A kisfiú el is hagyta a házat, majd Dahlia felém fordult.
-Szia!-köszöntem.
-Szia, Zoe...-köszönt vissza Dahlia.-Ardomor? Még mindig lustálkodik?
-Még pihen. Sokáig nem alszik aztán egyszer csak elszunnyad.
-Ilyen volt kiskorában is. Na viszont gyere szépen...
-Hova?
Ekkor egy fekete szőnyegre ültetett, ami elég puha volt. Elém rakott egy gyertyát, majd ezt mondta:
-Ezt próbáld meg meggyújtani.
-Rendben.-feleltem.-Van esetleg egy gyufád?
Ekkor jóízűen felkacagott Dahlia, majd rám nézett és a gyertya elé ült, velem szembe.
-Figyelj és tanulj.- mondta, majd a gyertyára bámult. Alig kellett koncentrálnia, de sikerült meggyújtania a kanócot.
-Ez bámulatos!-ámultam el.
-Ezt te is meg tudod csinálni.-mondta, majd elfújta a gyertyát.-Most rajtad a sor...
Vettem egy mély levegőt, majd azt kifújva nézni kezdtem a gyertyát. De Dahliaval ellentétben nekem ez nem működött.
-Ez nem megy...-sütöttem le a tekintetemet.
Dahlia megfogta az államat, majd felemelte a fejemet. Belenézett a szemembe és elmosolyodott.
-Sikerülni fog!-bátorított.-Csak gondolj a tűzre.
Eleresztette az államat, majd vissza ült. Követtem a boszorkány utasításait, majd elkezdtem a gyertyát figyelni. Csak is a tűzre gondoltam. Egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy a gyertya kanóca égni nem kezd. Határozottan megörültem, hogy nekem is sikerült.
-Dahlia, láttad ezt?-mosolyodtam el.
-Igen.-bólogatott.-Nagyon ügyes vagy! És sose felejtsd el, hogy minden varázslat az elmédben zajlik le...Ha erősen gondolsz egy valamire, az teljesülni fog. Ha haragos vagy, akkor tudsz a legjobban átkozni. Ha gondolsz valamire, elég erősen, az megtörténik. Minden az elmén múlik.
-Tényleg nem tudok mit mondani...
Nem akartam megköszönni, mert tudtam, hogy nem szereti. Ekkor Dahlia megfogta a vállamat. Felnéztem rá. Nem tudom hány éves lehet, de kívül nagyon is szép. Csak a haja őszült meg. Se ránc, se májfoltok. Külsőre egy harmincas nőnek gondolná más.
Rám mosolygott, majd ezt mondta:
-Csak használd az erőd! Gyakorolj! És olvass. Odaadom a saját kezem által írt könyveimet. Én már ezer éve tudom őket.
Ekkor elővett egy bőrből készült táskát, majd bele rakta az összes könyvét, ami mágiáról szól és odaadta nekem.
-Saját kezemmel készítettem ezt a kis táskát.-mondta.-Na de készítenem kell levendula kivonatot. Egy falu lakónak rendszeresen rémálmai vannak. Már készítettem egy álom láncot, különböző csontdarabokból, de a levendula kivonattal lesz teljes.  Az utolsó dolog, amit kérek tőled, az az, hogy hozz nekem az erdőből levendulát. Az erdő legmélyén vannak a legfinomabb illatú levendulák. Csak a mi közeli erdőnkben virágzik ilyenkor is a levendula. Hozz egy kosárra való virágot nekem.
-Megteszem, Dahlia, amit csak kérsz.-feleltem neki. Dahlia keresett egy kis kosarat és a kezembe nyomta. Kaptam is egy finom, meleg csukját, ami bordó volt és palást része egészen a földig lelógott. El is indultam az erdő felé.

Egyre beljebb lépkedve, meglepve tapasztaltam, hogy valóban kilátszik a hó alól a levendula virága. Arrébb söpörgettem a havat a virág körül, leszedtem, majd kerestem a többi virágot. Végül, mikor majdnem tele lett a kosár, beljebb mentem, mert nem leltem többre azon a területen. Persze az erdő legmélyebb zugában egyből találtam sokat. Letettem egy fa tövében a kosarat és tovább szedegettem a finom illatú növényeket. Arra lettem figyelmes, hogy a hosszú hajam valamibe bele akadt. Megfogtam a hajamat és meghúztam jó erősen. Nagyon hosszú és vastag hálódarabot szedtem ki a hajamból. Elég rossz előérzetem volt. Hátra fordultam és arra lettem figyelmes, hogy nem is egy pici háló volt a fán. Még ha csak a fán lenne. Két fát kötött össze az a hatalmas háló. volt rajta vaddisznó, szarvas, de még ember csontváz is. Elborzasztott a látvány. Tudtam, hogy itt bizony egy nagyon nagy pók lakik. Nem vagyok pókfóbiás, de vallja be mindenki, egy ember nagyságú póktól ki nem félne?
Láttam, hogy a tó vize buborékozik. És láttam azt is, hogy egy kéz is kinyúlik a vízből. Szerencsétlen, biztos ő is megijedt a hatalmas hálótól, és a tartalmától, majd bele eshetett a vízbe. Biztos nem tud úszni. Gyorsan odasiettem a tóhoz, majd megfogtam az illető kezét és húzni kezdtem. Egészen derékig kihúztam a vízből. Egy nő volt az. Arcát eltakarta hosszú haja. Ám felül nem takarta semmi, csak a mellét valami fehér rongy.
-Oh, hála az istennek jól van!-könnyebbültem meg.
-Köszönöm.-mondta a nő.-Hálám jeléül meghívlak vacsorára.
-Oh, nekem vissza kell mennem a faluba. Meg hát nem is vagyok valami éhes.
-De én éhes vagyok.
A nő kimászott a partra. Meglepve láttam, hogy ő igazából nem egy ember volt, hanem félig ember és félig pók. Hogy lehetséges ez? A derekáig ember, de annál lejjebb pedig potroha van és bizony nyolc lába. Arrébb húzta hosszú, fekete haját az arcából és azt láttam, hogy a szörny sápadt arcán négy fekete szem volt egymás alatt és szája helyén, pedig csáprágója. A fenébe már azzal, hogy mindig én fogom ki ezeket a lényeket...Futni kezdtem, de elkapott a hálójával. Magához húzott, majd begubózott. Felkapott, mint egy pólyás kisbabát és a kálójára rögzített engem.
-Ne aggódj, kicsi lány...-simított meg póklábával a lény.-Nem fog sokáig tartani a szenvedésed. Csak letakarítom a hálót, hogy több áldozat is bele férjen.
Ekkor elkezdte a csontos, múmia tetemeket leszedni a hálóról. Nem azért mondom...De kezdem átérezni mit élhet meg egy légy. Sőt, ha emberről van szó, már azt is át tudom érezni, mit gondolhat a csirke a vágóhídon magában. Szerintem ha ezt az egészet túlélem, vegetáriánus leszek...
Próbáltam szabadulni a hálóból, de annyira erősen betekert, hogy mozdulni nem bírtam. idáig ő volt a leggusztustalanabb, legijesztőbb teremtmény, amit valaha láttam. Lehet ez azért van, mert a többi démon és gonosz szellem nem akart engem megenni, szimplán csak kicsinálni. De belegondoltam, hogy hogyan esznek a pókok...Először is belefecskendezik az emésztőnedvet a testbe...Az szétmar. Még a belsőségeim is folyósak lesznek. Elkezdek vizesedni, majd mikor ez megtörtént, addig fog engem szívni, míg a testem egy összeaszott mazsolává nem válik. Nem lenne kellemes halál...Szóval minél előbb ki kell szabadulnom innen.
Még néhány áldozatot mellém helyezett. Sorban elkezdte mindegyiknek befecskendezni az emésztőnedvet. Teljes halálfélelemben voltam. Nem akarok fiatalon meghalni. Pláne nem egy pókdémon által. Már az előttem levő áldozatnak fecskendezi be a mérget. Egyre közelebb jön felém. Már azt hittem, hogy nem kerülhetem el a sorsomat, mikor egyszer csak leszakad a háló. Lezuhanok a földre, majd mikor már le is pottyantam, megfordultam és láttam, hogy Ardomor és Dahlia a pókasszonnyal áll szemben.
-Mi van, Pókasszony? Leszakadt a hálója? Nem gondolja, hogy fogyni kéne a nagy seggéből?-kérdezte Ardomor.
-Ne szellemeskedj...-mondta undokan Dahlia.-Intézd Zoet, én elbánok a pókkal.
Azzal a lendülettel Ardomor hozzám sietett, a pókasszony pedig  egy hálóvetéssel bele is lökött a tó vizébe. Fantasztikus. Ha nem megesznek, akkor majd megfulladok a jeges vízben. Így két esélyem van: Vagy megfulladok, vagy megfagyok. Egyre csak süllyedtem. Egyre sötétebb volt, ahogy a víz fenekéhez tartottam. Ardomor egyre közelebb úszott hozzám. Átölelt engem, majd szétvágta a karmával a hálót. Így belé tudtam kapaszkodni, majd könnyebben fel tudtunk úszni.
Mikor a víz tetején voltunk, mind a ketten levegőért kapkodtunk. Ardomor kivitt a partra. Láttuk, hogy Dahlia térdre kényszeríti a pókasszonyt.
-Most mit csinál?-kérdeztem.
-Dahlia elégerős boszorkány ahhoz, hogy tudja irányítani mások vérét. Ő az egyedüli boszorkány, aki ezt képes megtenni. Mindenkinek a vére az életadója. Tehát egy magasabb rangú démont is képes térdre kényszeríteni. A vér démonok is meghunyászkodnak tőle. Nem merik a vérét irányítani, mert attól félnek, hogy visszafordítja azt.-válaszolt hosszasan Ardomor.-Rajtunk a sor!
Nem is halasztottam tovább az időt. De a démon ifjú sem. Ardomor sorra letépte a lénynek mind a nyolc lábát, én pedig kipróbáltam valami újat. Azt mondta Dahlia, hogy  ha erősen koncentrálok valamire, akkor az ugyan úgy beválhat, mint a tűz irányítása. Így a jégre gondoltam. Az sokkal könnyebb ilyen időben. Lassan, de biztosan, a pókasszony minden egyes porcikája jéggé dermedt. Dahlia ámulva nézte végig a varázslatom eredményét. A pókasszonyból jégszobor lett. Tudtam, hogy össze kell zúzni, ezért Ardomorra hárult a rombolás feladata. Hagy élje ki az anarchista vágyait...Ardomor nem csak a karmait, de még az öklét is előszeretettel használta. Mikor a jégbe fagyott pókasszony  teljes mértékben szét lett törve, eléggé vacogni kezdtem már a hideg levegőn vizesen. Dahlia rám adta az ő csuklyáját, elkaptuk a kosarat és hazafelé tartottunk.

Otthon pedig, miközben Dahlia főzte a levendula kivonatot, a tűznél melegítettük magunkat Ardomorral összebújva. Dahlia folyamatosan beszélt hozzánk:
-Zoe...Nagyon büszke vagyok rád! Új dolgot tanultál, anélkül, hogy én azt bemutattam volna neked. Ardomor...Te pedig nem vagy olyan, mint az édesanyád...Régen nagyon nagyot tévedtem veled kapcsolatba.
-Hát, ami azt illeti, eléggé alábecsültél, Dahlia...-húzta ki magát büszkén Ardomor.
-Redben van...Attól mert beismertem a hibámat, nem kell egyből fentebb hordani az orrodat, ifjú démon!
Ardomor mosolyogva nézett Dahliara. És Dahlia mind a kettőnkre olyan büszkeséggel nézett, hogy már én magamra is szinte büszke leszek. A boszorkány adott nekünk egy szőrmés takarót, majd eloltotta az üst alatti tüzet. Egy üvegcsébe töltött egy kis levendula kivonatot, majd a csontlánccal együtt becsomagolta egy kendőbe.
-Ezt elviszem a kérőnek.-mondta Dahlia.-Vigyázzatok magatokra. Ja...És Ardomor, most rajtad a sor, hogy takaríts...
-Ez nem igazság!-akadt ki a démonfi.
-Legalább pucold meg a házat a pókhálótól!
-Zoe?-kérdezte Ardomor.
-Köszi, de kihagyom.-mosolyodtam el.-Több pókhálót ebben az évben nem akarok meglátni.