Házi Démon /BEFEJEZETT/

12. Lélekfaló farkas falka

*Eredeti szemszög - Zoe*

Szilveszter napja volt. Nagymamám és Ardomor nagyon szépen kijöttek egymással, ahhoz képest, hogy nagyi hívő. A démonfi macska alakjában nézett ki az ablakon. Nagyon tetszik neki még mindig a hóesés. Nagymama csinált egy kis forrócsokit és letette a poharakat és az edényt az asztalra. Ardomornak pedig nyers bárányhús maradékot adott. Persze a démon azonnal elkezdte enni. Leültem nagyival szembe és ittuk a forró italt.
-Örülök, hogy elfogadod Adomort.-mondtam a legboldogabb hangon.
-Tudtam, hogy ez lesz.-mosolygott nagyi.-Habár bevallom, még mindig emésztem, hogy egy démon a barátod.
-Nekem is furcsa volt, de amit érzek az tiszta.
Miután Ardomor végzett az étkezéssel, száját nyalogatva hozzám lépegetett. Úgy dörgölőzött dorombolva a lábamhoz, mint egy igazi macska. Felnézett rám és kék szeme jobban csillogott, mint szokott. Felvettem az ölembe és simogatni kezdtem. Nagymama még mindig mosolyogva nézett ránk, miközben itta az italát. Melegség tölti el a szívemet, hogy ezt a tekintetet láttam.
-Tudod, ha őriz téged, nekem ez csak jó.-mondta mama.-Nem tudom még meddig leszek itt veletek...De azt tudom, hogy ha ő őriz, rossz kezekben nem lehetsz. Nyugodt szívvel bízlak rá.
Adromor leugrott a lábamhoz, majd emberalakot vett fel. Odasétált nagymamámhoz, majd két kézzel megfogta idős, dolgos kezét.
-Az unokája jó kezekben van.-felelte a démon ifjú.-Nem lesz semmi baja. És önre is vigyázok, ahogy csak tudok, hálám jeléül.
-Életemben nem gondoltam volna, hogy a démonok kedvesek is tudnak lenni.-nézett fel Ardomorra nagymamám.
-Angyal is van bennem.
-Így már értem.

Egy óra és éjfél. Nemsokára koccinthatunk. A démonos könyvemet olvasgatva, már majdnem elálmosodtam. Ardomor lent volt nagymamámmal. Egyedül voltam a sötét szobámba, amit csak a telihold fénye világított meg. Csönd volt. Túlságosan nagy csönd. Csak az óra kattogását lehetett hallani, meg esetleg a kinti ágreccsenéseket, ahogy a kiszáradt faágak lepottyannak a földre. Aztán egyszer csak hallok valami más hangot is, ami felébresztett: Nagymamám ordít. Azonnal eldobtam a könyvet és lerohantam a lépcsőn. A nappaliba siettem, mert onnan hallottam a kiáltozást. Ardomor karmaival hasította szét a farkas szerű lényeket, nagymamám pedig a háta mögött bujkált. Nagyon sokan voltak. Fogalmam sem lehetett, hogyan és miként kerültek be a farkasok a házba, de nem voltak igaziak. Egytől egyig fekete, füst szerű, sőt, inkább árnyék szerű valami volt, fakas alakban és vörösen világított a szemük. Voltak vagy húszan a helységen belül. Mindegyik ki volt éhezve. Ardomor hiába védte a nagymamámat, mert elkapták a háta mögött ketten is. Ardomor próbált hátracsapni, de öt farkas azonnal leterítette.
-Nagymama! Ardomor!!-kiáltottam.
Megfogtam a cirokseprűt, mert csak az volt a közelben, majd amilyen gyorsan csak tudtam, ütlegelni kezdtem vele a farkasokat. Azokat is akik rám akartak támadni. Ardomorról is levertem egy csomót. Folyamatosan felváltva támadtak, még csak megközelíteni sem tudtam a mamámat, hogy megmentsem. Pedig folyamatosan ordított fájdalmában. Kétségbe esetten vertem a farkasokat a seprűvel, Ardomor is nehezen küzdött velük. Az egyik farkas bekapta a seprű végét és rángatni kezdte, mint egy kutya, mikor játszanak vele.
-Ardomor!-kiáltottam.-Védd meg a nagymamámat! Én megleszek!
Adomor követte is az utasításaimat. Arrébb söpörte az összes fenevadat, majd a fekvő nagymama elé vágott és folytatta a harcot.
A farkas, aki rángatósat játszott velem, egyszerűen kitépte a kezemből a cirokseprűt és ketté harapta. Most felém tartott öt kiéhezett dög. Mindegyik vicsorgott és morgott rám. Az egyik farkas a karomat kapta el, ott a hajlatomnál. Tépni kezdett engem. Egy másik a gyomromba harapott. A harmadik már a combomon lógott. Ömlött belőlem a vér. Azt hittem, hogy szét fogok szakadni.
-Zoe!!!-hallottam Ardomor kiáltását. Ekkor felvette újra eredeti alakját és olyan méreggel gyilkolt, amit még nem láttam tőle. Az egyiknek a fejét törte össze, másoknak kitépte a szívét, szétnyitotta a száját annyira, hogy szó szerint ketté szakadjon a feje, vagy csak nemes egyszerűséggel ketté szelte borotva éles karmaival. A farkasok száma igen csak megfogyatkozott. Már csak tizenegyen voltak. Aztán vonyítást hallottunk kintről. Azon nyomban köddé váltak a farkasok. A hullák a padlón feküdtek sorjában. Leborultam a padlóra, majd mikor megláttam nagymamámat is a földön, oda kúsztam hozzá. Rettenetes állapotban találtam. A bőre ki volt száradva, teste ráncosabb volt és kilátszott az összes csontja. Ajka lilás-kékes volt, szeme pedig be volt fordulva.
-Mama!-sírtam fel. Könnyeim úgy folytak, mint a vízesés. Magamhoz öleltem a hideg testét és csak sírtam. Nem tudtam megszólalni. Elvesztettem az utolsó családtagomat is...Nem akartam elhinni. Éreztem, ahogy a forró vérem ömlik még mindig belőlem. De az nem érdekelt. Annyira el voltam keseredve, hogy az egyetlen, aki anyám helyett anyám volt, meghalt.
-Zoe!-változott vissza emberi alakjába Ardomor.-Zoe, mi történt?
-Meghalt...-sírtam.-Megölték azok a rohadékok...Nem hiszem el! Ardomor gyógyítsd meg, kérlek! Gyógyítsd meg!!
Átadtam a súlytalan testet Ardomornak. Ölébe vette, majd homlokára tette kezét. Sokáig nézte kétségbe esetten, de semmit sem tudott tenni. Lehunyta a halott szemét, majd felnézett és ezt mondta:
-Nagyon sajnálom, Zoe...De nem tudom meggyógyítani..
-Mi az, hogy nem?-fakadtam ki.-Engem vissza tudtál hozni a halálból, őt pedig nem vagy képes vissza hozni? Miért??
-Mert a lelkét falták fel a farkasok...Nem pedig a testét...Lélek nélkül, nem tudom vissza hozni őt...Ráadásul...A testét teljesen megöregítették. Sokkal idősebb lett, mint amilyen volt. Sajnálom...
Ekkor csak jobban zokogni kezdtem. Miért? Miért őt? Miért nem engem? Annyira fájt...
-Zoe..Gyere ide!-karolt át Ardomor. Nagymamámat letette a földre, majd engem helyezett az ölében és erősen magához ölelt. Hozzá bújva zokogtam tovább.

Éjfél volt. Ardomor már begyógyította a sebeimet. A tűzijátékok az egész eget befedték, mindenki örömködött és kiáltotta: Boldog új évet.
Én csak csöndben néztem ki az ablakon. Ardomor hozzám bújva simogatta a hátamat és csak engem nézett. Folyamatosan szipogtam. Kisírt szemem a színes eget bámulta. Ha nagymama megélte volna az éjfélt, most ő is láthatná a varázslatos égi játékot. De nincs itt. Nincs velem. És ez csak is az én hibám, hogy nem voltam én is lent.
-El kell mennünk innen...-szólalt meg Ardomor.
-Miért?-kérdeztem.
-Nem vagyunk biztonságban...Bármikor vissza jöhetnek azok a kiéhezett korcsok. Akár többen is lehetnek.
-Nagyi után akarok menni...
-Nagymamád után úgysem mehetsz...Ő már rég egy lélek faló gyomrában van...Ha ki is kerülne onnan, a mennyekbe jut. Te pedig a pokolba.
Tehetetlenül hajtottam le a fejemet. Igaza volt Ardomornak. Nagyon is. Nem mehetek utána. Fel kell dolgoznom, ami pedig a legfőbb, hogy elmenjünk innen. Talpra álltam, majd nagy nehezen felaggattam magamra a kabátomat. Még mindig fájt a karom. De már nem elviselhetetlen.
Kirohantunk a házból, majd a mező felé vezetett engem Ardomor. De már láttuk a több tagú farkas falkát újra. Ardomor megmondta. Most többen voltak.
-Fuss!-húzta a kezemet, hogy jobbra menjek vele. Úgy rohantunk, ahogy csak bírtunk. Illetve csak én, mert Ardomor gyorsabban futott.
-Zoe, kapkodd a lábaidat!-kiáltotta.
-Nem bírom.-lihegtem.- Túl gyors vagy!
Ardomor felkapott, mint egy menyasszonyt, majd az ő iramában haladtunk tovább. Nem láttam semmit se hova tartunk. Csak fákat láttam, meg azt hiszem valami patakot is. Talán az erdőbe mehettünk. A démonfi hirtelen lassabb tempóba váltott, majd letett engem.
-Valahol boszorkány szagot érzek. Be kell fogadjon minket, mert ezt az éjszakát nem fogjuk túlélni!-nézett körbe a démon.
De újra csak azt az isten verte farkas vonyítást hallottuk. A hang irányába néztünk. Egy hatalmas farkas közeledett felénk a távolból, több kisebb méretű fenevaddal. Több ház is volt a helyszínen, bármelyikben lehetett egy boszorkány. Aromor megfogta a kezemet, majd a legszélső házhoz húzott engem. Persze a farkas falka utánunk jött. Ardomor majd beszakította az ajtót, úgy dörömbölt rajta.
-Dahlia, engedj be minket!!!-kiabált a démonfi.-Dahlia!!! Egy másik boszorkány is velem van!
A farkasok morogva közeledtek felénk. Egyre közelebb és közelebb jöttek. Fogalmam sem volt, hogy ki is az a Dahlia, de én is kiabáltam a nevét, hogy beengedjen minket:
-Dahlia! Dahlia, segíts kérlek!!
Az alfa már a lábamat el is kapta volna, mikor behúzott minket a házba és becsapta az ajtót.
Sötét volt. Nem lehetett látni semmit. Csak a farkasokat hallottam, ahogy morognak és próbálnak bejutni a házba, sikertelenül.