Hónapok óta nem bukkant fel a házunk környékén egyetlen gonosz lélek sem. Annyira nyugodt lettem és annyira felszabadult, hogy azt csoda még csak látni is rajtam. Egyre csak tavaszodott, a vizsgáim kitűnőre sikeredtek, a munkámat egyre rugalmasabban csináltam, sőt, fizetésemelést is kaptam. Minden pozitív, minden olyan gyönyörű lett az életemben. Ardomorral egyre közelebbi lett a kapcsolatunk. Láttam rajta, hogy szeret és én is nap mint nap egyre jobban beleszeretek. És hát igen...Amit megígérsz, azt be is kell tartani. Nagymamám is ezt mondta régen. Megígértem Ardomornak, hogy lehetne egy gyerekünk. Bele is vágtunk a projektbe tegnap este.
Most mind ketten csak meztelenül fekszünk az ágyban és egymás bőrének selymességét élvezzük. Ardomor még aludt, mikor én felébredtem. Mellkasán pihentettem fejemet, hallottam, ahogyan szíve dallamosan dübörög. Minden tökéletes, minden úgy ment, ahogy mi szerettük volna a napokban. Ma lesz a bizonyítvány osztás is. Ami eredményes lesz, tudom. Sokat fáradoztam a rossz fiúk hajszolása közben azzal, hogy jó legyek a suliban. Dahliatól is sokat tanultam. Egyre nagyobb az erőm.
Megbeszéltem Ardomorral, hogy eljöhet a bizonyítvány osztásomra. Én is szerettem volna, ha ott lenne. Csak hát a keléssel volt egy kis probléma. Hányingerem volt, nem is kicsi. Kikeltem az ágyból és egyből a mosdóba rohantam. Ardomor persze a rohanásra megriadt. Bezártam az ajtót, majd a vécébe kiadtam magamból.
-Zoe..-kopogott az ajtón.-Zoe, drágám, minden rendben?
Nem tudtam válaszolni, mert...Mert nem. Értelem szerűen.
Mikor kiadtam magamból mindent, realizálódott bennem, hogy nekem bizony gyerekem lesz. Csak hát...Nagymama azt mesélte, hogy a rosszullét nem másnap reggelre jelentkezik. De úgy látom ha egy démon a párom, minden gyorsabban történik. Letöröltem a számat, majd mosolyogtam egyet. Kinyitottam az ajtót, majd megláttam, hogy szemben áll velem a gyermekem aggódó apja.
-Minden rendben?-kérdezte. Én a nyakába borultam és mosolyogtam.
-Gyerekünk lesz...Kisbabát várok.-mondtam Ardomornak.
Ardomor ennek úgy megörült, hogy felkapott és megcsókolt. Olyan nagy örömöt okozott nekünk ez a kisbaba.
Bizony a bizonyítvány osztásig még volt egy egész óránk, szóval betértem egy ruhaboltba és már a gyerekruhákat nézegettem. Ardomor nagyon furcsálta a dolgot.
-Tudom, hogy nagyon rá vagy izgulva a gyerekvárásra, de minek kell a ruha?-kérdezte Ardomor.
-Ugyan, előre gondolni kell mindenre.-nézegettem egy fehér színű baba ruhát.
-És honnan tudod, hogy kislány lesz, vagy kisfiú?
-Mert érzem, Ardomor! Kislány lesz.
-De ezt honnan tudod?
-Egy, boszorkány vagyok. Kettő: benned van a baba vagy bennem?
-Jó, igaz, de...Ez túlzás.
-Elnézést, segíthetek valamibe?-kérdezte a boltos nő.
-Igen, kérem.-szólaltam meg.-Kisbabám lesz és kislány ruhát keresek.
A nő egy görbe mosolyt biggyesztett a szájára, majd ezt mondta:
-Rendben. Hát...Ha ezt megtudta jósolni...
Mikor boldogan kitértem a boltból, azt a pár baba ruhát a táskámba tettem. Ardomor mellettem sétált az utcán és folyamatosan csendben mosolygott.
-Baj van?-kérdeztem Ardomort.
-Nem nem, semmi...-kacagott.
-Na, mondd el.
-Csak hihetetlen egy nőszemély vagy! Amint lesz benned egy pici, már tudod mi lesz a neme, a reggeli rosszulléted...Mi lesz még? Megkívánod hirtelen a...
-Mókus!-vágtam közbe Ardomor mondanivalójába.
-Na ezt akartam mondani...
-Ácsorogsz még, vagy segítesz elkapni?
Ekkor a mókust kergetve Ardomor csak állt és nézett. Még a fára is felmásztam, hogy elkapjam az állatkát. Mikor elkaptam, a mókus folyamatosan karmolászott és rugdosott, hogy eleresszem.
-Meg vagy, nem menekülsz!-mondtam, majd leharaptam a fejét. Gyönyörrel majszolgatva arra lettem figyelmes, hogy egy kisfiú, aki épen nyalókázott, engem nézett. Szája tátva maradt és szemei kerekre nyíltak. Ki is esett a nyalóka a kezéből. Anyja is mellette volt, ő is csak ámulva nézett, de arrébb lökdöste a gyereket a közelemből és elmentek.
Ardomor felmászott mellém a fára és nevetett.
-Mi van? Terhes vagyok...-nyeltem le a falatot. Ardomor egyre csak engem nézett, majd odanyújtottam neki a mókus másik felét és ezt kérdeztem:
-Kérsz te is?
Mire végre odaértünk a bizonyítvány osztásra, a termembe mentem, majd leültem a padomhoz. Nem halogatták tovább a dolgot, a tanár nem mondott nagy beszédet. Mindenkinek kiosztották a bizonyítványát, majd aki bukott is valamiből, azt leszidták, aki kitűnő volt, azt agyon dicsérték. Én nem voltam kitűnő, de nem is buktam semmiből. Nagy örömmel néztem bele a bizonyítványomba még így is.
Az udvaron a diri tartott még egy utolsó hegyi beszédet arról, hogy mi vagyunk a jövő és mi nekünk kell alakítanunk az életünket. Van aki tovább tanul és van aki nem, de a döntésünket érezzük jónak.
Feldobtuk az érettségizős kalapunkat az égbe, majd mikor vissza esett a földre, mindenki elvette a sajátját, majd hazafelé tartottak.
Mi is ezt tettük Ardomorral. Olyan aranyosan nézegette a bizonyítványomat.
-Szóval nézzük csak...-lapozgatott.-Ó, irodalom öt.
-Az ötös.-kacagtam fel.-Megtanultál olvasni halandó írással?
-Mondtam, hogy könnyen tanulok. A démonok okosak.
-Tudom én azt.
De a jókedv azonnal elszállt, mikor megláttam, hogy a ház, amiben éldegéltünk, kigyulladt.
-Mi a fene??-csodálkoztam. Ardomor is kerek szemmel nézte az esetet.
De erre egyáltalán nem számítottam...
A tűzből Seila, a néma, ám éneklő, gonosz szellem, Alexander és a Lélekfaló alfa jött elő. De nem hárman voltak. Seila élő csontvázakkal az oldalán sétált és a Lélekfaló alfa, pedig új farkasokkal. Ardomorral teljesen lerökönyödtünk. Mit keresnek ezek itt?
-Ti meg hogy kerültök ide??-kérdezte Ardomor.
-Én megmondtam, fivérem...-mosolygott ördögien Alexander.-Megmondtam, hogy bosszút fogok állni! Zoe...Neked még adok egy utolsó esélyt...Szeretnél az én hitvesem lenni?
-Azt ne reméld!-kiáltottam.-Gyűlöllek, Alexander, és mindig is gyűlölni foglak!!!
Alexanderről a vigyor úgy fagyott le, mintha nem is lett volna. Tekintete mérges és bosszús volt. A farkasok csattogtatták karcra készen fogukat és vicsorogtak, morogtak. Az alfa farkas szemet nézett velünk, sárga szemeivel. Arcát eltakaró maszkját ledobta a földre és látszott, hogy a homlokától az álláig égési sérülést szenvedett a szenteltvíztől. A csontvázak előrébb lépegettek és nevetésük olyan volt, mint a hiénáknak. Seila csöndesen, de sátánian és mániákusan mosolygott ránk.
-Ha nem leszel az enyém...Hát ne is egyél senkié!!-tört ki a csendből Alexander.
-Támadás!!!-ordította az alfa Lélekfaló, majd ő is farkassá változott és vonyított.
A feszültség egyre nagyobb lett, ahogy közeledtek felénk. Ardomor démon alakját felvéve a farkasokat gyilkolászta, én a felém haladó csontváz hadsereget zúztam darabokra.
Mikor Ardomoron már két farkas csüngött, egy fehér farkas leteperte a földre a démon hátán lévő fekete farkast. Ardomor a másikat a tűzbe hajította, majd meglepődve ezt kérdezte:
-Azur?
-Dahlia!-kiáltottam fel, miközben szétrobbantottam öt csontvázat. Láttam, hogy mellém áll a halhatatlan boszorkány.
-Egy nővér mindig segít, ha bajban van a testvére.-jelentette ki Dahlia rezzenéstelen tekintettel.
A rövidke öröm után tovább folyt a küzdelem.
Mikor a lélekfaló farkasok elfogytak és a csontváz sereg is mind összetört, Alexander, Seila és a Lélekfaló alfa felénk közeledett. Ardomor Alexanderrel vívott, Dahlia Seilával harcolt, én pedig a Lélekfalóval szálltam szembe. A mérkőzés mindenki számára nehéz volt, ellen és azonos félnek egyaránt. Így fer a harc. Persze a Lélekfalónál segített nekem Azur. A fehér farkas elkapta az alfa nyakát és földre kényszerítette. A vérét irányítva a Lélekfalónak, folyamatosan a földhöz csapkodtam. Dahlia büszkén nézett rám, de nem hagyta abba a küzdelmet Seilával. Ő a halottakat feltámasztó szellem köré csavarta a tűzet, ami elvette az erejét. Ardomor a földre teperte testvérét, ám Alexander nem hagyta magát. Folyamatosan vissza lökte Ardomort, de aztán újra földre került általa. Seila Dahlia tűzét elnyelve vissza fújta Dahlia tűzét, ami most a boszorkányt kerítette be. A Lélekfaló leverte magáról Azurt és a fehér farkas pedig kiterült a földön, de remegve felállt. Ide-oda inogott mindenkinek a győzelem esélye, senki nem tudta mikor ki győz és hogyan.
Ám egyszer csak véglegesre kezdett állni az álláspont:
Dahlia varázsolt egy lélek gömböt, amibe Seilát be tudta zárni, majd elégette, ezzel a szellem köddé is vált. Azur állapotától akkora ingerültség gyűlt fel bennem, hogy a Lélekfaló végtagjait egyszerűen kiszakítottam a helyéről. Kínok között vérzett el az alfa és halt meg. De Ardomor nem boldogult a vámpír testvérével. Most Ardomor borult a földre gyengén. Öccse kardot rántott, majd megemelte és ezt mondta:
-Éljen soká az új trónörökös, bátyuskám...
-Ardomor!-kiáltottam, majd a démon elé ugrottam.
Teljes testemmel takartam Ardomort. A kard hegye bizony a szívembe szúródott, aminek a vége a hátamon jött ki. Elviselhetetlenül fájt. Ardomorra néztem. Őt a kétségbe esés és az elkeseredés fogta el. Kerek szemei engem bámultak. Nem akartam, hogy meghaljon...Én úgyis a pokolra kerülök. Nem tudom, hogy találkozunk e még, de lent leszek az alvilágban.
-Zoe!!!!-kiáltott Ardomor torka szakadtából.
Dahlia rémülten rám nézett. Lecsúsztam a kardról, majd a földre rogytam és véreztem. Egyre csak szédültem, fájdalmat már egyáltalán nem éreztem, de nagyon fáztam. Vacogtam. Egyedül a kiömlő vérem melegített, ami egyre jobban szétterjeszkedett körém. Mintha vér tengerben úszkálnék. De nem sokáig fagyoskodtam. Már fázni se fáztam, szédülni se szédültem, egyre sötétebb lett körülöttem minden. Nem éreztem semmit...Búcsút inthettem mindentől és mindenkitől, akit szerettem. Már nem láttam semmi fényt, csak sötétséget.
Meghaltam.
YOU ARE READING
Házi Démon /BEFEJEZETT/
Paranormal*BEFEJEZETT* Hiszel a szellemekben? Egyáltalán a természet felettiben? Látod őket? Érzed őket? Félsz tőlük? Zoe egy olyan lány, aki látja a túlvilági lényeket, nap mint nap találkozik is vele, mégis egyetlen egy nap képes volt átfordítani mindent a...
