Házi Démon /BEFEJEZETT/

7. Vámpír herceg

Este a szobámban, magamhoz öleltem a párnámat és úgy néztem ki a fejemből. Nem volt ott Ardomor, de most nem is hiányzott. Elfogott a harag. Tipikus démon...Lucifer jobb nála...Pedig ő a fődémon. És ő figyelmeztetett utólag. Szép....Legközelebb szentelt vízzel fogok mászkálni, hogy ne jöjjön a közelembe se. Hűvös fuvallatot éreztem. Pedig becsuktam az ablakot. Megint az a szemétláda az...Nem hiszem el.
-Ardomor... Meg mondtam már, hogy gyűlöllek!!-morogtam, majd az ablak felé néztem. Ám nem őt láttam ott. Egy hosszú hajú férfiút láttam meg hercegi öltözékben és palástban. Szemei barnák voltak, bőre szikrázóan fehér volt. Felsikítottam és egyből a sarokba kucorodtam. A fiú riadtan felém tartott, majd befogta a számat, hogy ne adjak ki semmilyen hangos hangot, majd ezt mondta selymes, mégis férfias hangján:
-Ne félj, nem bántalak!
El vette a kezét számtól, majd ezt kérdeztem:
-Ki vagy? És miért vagy itt?
-Alexander a nevem. És ne haragudj, hogy rád ijesztettem...Csak láttam, hogy Ardomorral veszekszel és féltem, hogy bántani fog.
-Szóval te is démon vagy. Mégis valamiért illedelmesebb kicsit.
-A vámpírok már csak ilyenek. De ne aggódj, nem szomjazom a véredre. Tehenek vérét iszom csak. Meg a csirkékét. Nem bántanálak.
-Húha...Nem tudom mit mondjak...
-Nem tudom hogy lehet egy ilyen lányt kihasználni, mint amilyen te vagy.-simította végig az arcomat. Kissé elpirosodtam és finoman levettem a kezét az arcomról.
-Zoe vagyok.
-Zoe...Gyönyörű név.
Elmosolyodtam. Mélyen megérintett ez a vámpír és még aggályok sem voltak bennem. Már most olyan kedves és szeretni való.
-Mondd, Alexander...Mennyire ismered Ardomort?-kérdeztem.
-Eléggé ahhoz, hogy tudjam mennyire sunyi...A féltestvérem.
-Hát...Tényleg sunyi.
Ekkor a vámpír fiú felkacagott, majd elő vett egy rózsát az ing ujjából és nekem adta. A rózsa olyan vörös volt, mint a vér. Tüskéi nem voltak. Pedig egy rózsa tüskés szokott lenni. Kezembe adta, majd ezt mondta:
-Remélem tetszik. A pokol leggyönyörűbb részéről szedtem.
-Van olyan zuga is?-kérdeztem mosolyogva.
-Igen.-nevetett fel.-A pokol barátságtalan hely a halandók számára. Maradhatok még egy kicsit melletted? Nem vagy olyan gonosz, mint a többi ember.
-Hát persze.

Alexander addig maradt mellettem, míg a hajnal sugarai el nem érték az ablakot. Felébresztett, hogy elköszönjön tőlem.
-Zoe..-simította meg az arcomat.-El kell mennem. Ébred a hajnal.
-Rendben van, Alexander.-ültem fel az ágyon.-Csak ne legyen semmi bajod!
-Nem lesz. Ne aggódj értem, egyetlen Pokol Virágom. Viszlát, Zoe!
-Szia, Alexander!
Ekkor a fiú eltűnt.
Egyetlen Pokol Virágom? Tetszik. Azt hiszem szerelmes lettem ebbe a vámpírba.

Egész nap álmodoztam és énekelgettem. Nagyi felnevetett, majd ezt mondta:
-Mi van veled, Zoe?
-Azt hiszem szerelmes vagyok...-raktam bele a rózsát egy vázába.
-Ezt kitől kaptad? Nagyon szép ez a rózsa!
-Tegnap kaptam egy Alexander nevű fiútól...
-Hát...Ez az Alexander már most tetszik nekem is.
Nagyi adott egy puszit a homlokomra, majd felment a saját szobájába. Az a fekete macska már megint betoppant az ajtón. Ember alakba neki dőlt a falnak aztán kopogni kezdett az ajtón, hogy észre vegyem.
-Kip-kop.-hallottam Adomor hangját.
-Ki kopog?-kérdeztem szomorúan.
-Én...
-Milyen én?
-Én, a rohadék...
Rá néztem Ardomorra, ahogy egyre csak közelített felém. Leült mellém az asztalhoz és ezt mondta:
-Sajnálom, hogy bajt okozok a fejedre...
-Ezzel kicsit elkéstél.-sóhajtottam.
-Tudom...De ki akarlak engesztelni.
-Kedves gesztus.
Ardomor meglátta a rózsát a vázában. Csodálkozó tekintettel rám nézett.
-Szedtél virágot a pokolban?-kérdezte érdeklődve.
-Nem én...Egy Alexander nevű vámpír. -mondtam álmodozva.
-Eh...Alexander? Vámpír??
-Igen. Miért? Tán az a baj, hogy a féltestvéred?
-Tisztázzunk valamit...Nem zavar, hogy ő vele is barátkozol. De, ha elbájol, nem segítek abban, hogy a hatása alól fel legyél mentve... Sok halandó lányt elcsábított már.
-Én nem bánom, hogy elcsábított...
-Hát rendben.

Ardomor ott volt mellettem, de mindig csak Alexanderre tudtam gondolni. Mivel valami fontosat kellett megbeszélnie Luciferrel Ardomornak,  ezért ma szürkületkor ellátogatott hozzá. Alexander újra az ablakban ült. Oda mentem hozzá, majd megfogta a kezem és megcsókolta. Újra elpirultam, majd ezt mondta:
-Üdvözöllek, Zoe.
-Én is téged, Alexander.-mosolyodtam el.
-Zoe...Lenne kedved egy sétához?
-Hát természetesen.

Később az erdőben sétálgatva beszélgettünk Alexanderrel. A vámpír olyan büszkén, kiegyenesedve lépkedett mellettem, mint egy igazi herceg. Kedvesen nézett le rám, mint egy kincsre. Igazi férfi.
-Zoe...-szólított meg szelíd hangján.
-Igen, Alexander?-érdeklődtem.
-Hogy lehet az, hogy egy ilyen kedves, melegszívű lány, mint te, ennyire egyedül van?
-Nem tudom...Sosem kérdezte ezt tőlem senki.
-Most már nem vagy egyedül. Én itt leszek neked. Védlek az éjszakában. És rád gondolok a nappalokban.
Mindig csak pirulok, mikor ilyeneket mond nekem. Mégis miért? Olyan tisztelettel és kedvességgel beszél hozzám. Olyan lágy az érintése. És úgy kezel, mint egy hercegnőt. Senki nem bánt velem még így. Zavarban voltam.
Sétánkat a tónál szüneteltettük. Megpihentünk a víz partjánál és élveztük egymás társaságát. Vállára hajtottam fejemet, míg ő hajamat lágyan igazgatta. A Hold fénye tükröződött a víz felszínén. Mesés látvány volt.
-Zoe.-szólított nevemen.
-Mi a baj, Alexander?-kérdeztem.
-Hogy elraboltad a szívemet. És nem szabadna azt tennem amit akarok.
-De hát...Alexander, én is beléd szerettem. És...Lehet, hogy csak egy éjszaka beszéltünk nagyon sokáig. De olyan, mintha tíz éve ismernélek.
-Ezt én is nyugodt szívvel elmondhatom.
Alexander megfogta az arcomat, majd bele nézett szemembe. Tekintete szerelmes volt. De vágyakozó is. Az ajkamat és a szememet fürkészte egész végig. Kezemet mellkasára tette. Szíve úgy vert, hogy azt hittem ki fog ugrani a helyéről.
-Szeretlek, Zoe...-érintette homlokát homlokomhoz.
-Én is szeretlek téged...-súgtam.
Alexander ajkamhoz érintette ajkát, majd megcsókolt. Hosszas volt a csókunk, ajka hűvössége átjárta az enyémet. Szinte ráolvad a szám mégis. Olyan volt, mintha a mennyekbe szállnék, mégis igazából egy démont csókoltam.
Csókunk befejeztével elindultunk a ház felé, majd elváltunk egymástól, hisz pirkadt újra. Amint Alexander elment, Ardomor újra felbukkant.
-Elég elvarázsoltnak tűnsz.-Jegyezte meg Ardomor.
-Eléggé ...-mondtam ezt úgy, mintha tudat módosító szer hatása alatt állnék. A csókja egyszerűen isteni volt....
Ardomor kikerekítette szemét, majd láttam, ahogy az erei egyre jobban kidudorodnak.
-Hogy mi?-kérdezte idegesen.
-Most mi a baj?-kérdeztem meglepve.
-Ez hihetetlen...El akar tőlem csatlizni..
-Nem is voltam sose a tied...
-De nem is erről van szó. Zoe...Alexander el akar csábítani. Mindent meg tesz, hogy ne őrizzelek!
-Te vagy az, aki nem őriz engem!! Most is elmentél, addig ő vigyázott rám.
-A nyálas szövegei és a hazugságai bájoltak el, meg a tekintete...-körözött körülöttem Ardomor
-Ardomor...Fejezd be!
-Hát nem érted, Zoe? Játék vagy! Csak a magáévá akar tenni! Egy szenvedély démon.  A vámpírok azok...Nem akarnak mást...Csak a halandó, naív lányokat kihasználni, elcsábítani..És a vérüket szívni...Addig kedveskednek, míg az ujjai köré nem csavarják a hiszékeny áldozatot és meg nem kapnak mindent, amit akarnak. Egyszerűen...Undorító lények...
-Neked valami súlyos bajod van! 
-Az, hogy ennyire idióta vagy, nem látod a fától az erdőt...Mondjuk meg is értem, mert teljesen elcsábított...De ez részben a te hibád, hogy hagytad neki!
-Hagytam! Igen, hagytam, mert te hülyének nézel és piszkosul bánsz velem! És azt hittem, hogy minden démon ilyen. De Alexandernél kellemesen csalódtam. Tudod nekem még tetszettél is, de kiábrándultam belőled, mikor a pokolban megtudtam dolgokat!
Ardomor tekintete elképedt volt. Teljesen leföbbent. Aztán derűlt égből, villám csapás, dühös lett a tekintete. Felordított, majd akkorát beleütött a ház falába, hogy az bizony betört. Ő mérgesen besuhant a házba, én pedig kint maradtam. Itt harc lesz, érzem...

Ardomor napokig szóba sem állt velem és nem is jött Alexander. Gondolom megérezte Ardomor dühét. Pedig nagyon hiányoltam a herceget. Sóvárogva nap hosszat vártam rá mindig és Ardomor mellett egyre kényelmetlenül éreztem magamat.  Mindig a rózsát nézegettem, amit Alexandertől kaptam. Egyre szebb volt.
Egy nap, viszont kihasználtam az alkalmat, mikor Ardomor nem figyelt rám. Még hogy a démonok nem szoktak aludni...Igaz, nem igazán láttam Ardomort aludni. Lehet a démonok csak néha alszanak. De most elaludt. Kiszaladtam az erdőbe, hogy a hercegemet lássam.
-Zoe...-hallottam Alexander hangját.
-Alexander?-néztem a hang irányába. A fán volt a hercegem. Leugrott a fáról, majd mikor földre érkezett, oda sétált hozzám. Ám most sárga volt a szeme. Érdekes módon nem ijedtem meg tőle. Mélyen a szemembe nézett, amitől hipnózisba estem. Alexander megcirógatta a nyakamat, majd oldalra döntöttem a fejemet. Egyre közelebb és közelebb hajolt a nyakamhoz, mígnem egyszer csak Ardomor hangja meg nem zavart minket:
-Haló, tubicáim!
Alexander hátra fordult féltestvéréhez, majd ezt mondta:
-Elkéstél, fivérem! A lány az én királynőm lesz...
-Azt te ne reméld...
Ardomor kezében fogta a rózsát. Alexander sziszegni kezdett, majd mire oda ért volna, ahol Ardomor volt, a démonfi mellém érkezett, csettintett egyet, majd hüvelyk ujja végén megjelent egy tűzcsóva és a virág szirmait elkezdte égetni. 
-Ne!!!-kiáltott Alexander.
Amint az egész virág lángban égett, megszűnt a transzba ejtésem is. Amennyire szerettem Alexandert, úgy vált semmivé az érzelem és amennyire gyűlöltem Ardomort,  úgy szállt el iránta érzett haragom és utálatom.
-Ardomor!-szólítottam meg rémülve a démon ifjút.
-Ni csak...Már nem is nézel ki olyan zombinak. Valahogy sejtettem, hogy te állsz a háttérben, öcsi...-nézett mérgesen Alexanderre Ardamor.
-Ez lehetetlen... A virág miatt estem transzba?
-Nem..Az csak egy tudat módosító volt. Az, hogy Alexander hipnotizált, az csak a ráadás volt. A démonokra a Pokol Virág illata jó hatást vált ki. De az emberekre úgy hat, mint a drog.
-És sikerült volna vámpírrá tennem őt és a királynőmmé tennem, ha te nem jössz be a képbe!-morgott Alexander.
-Oh, milyen szerelem gyilkos vagyok.-tette rá mellkasára a kezét Ardamor mosolyogva.-Sajnálom!
-Ebből elég volt!!
Alexander előhúzta a kardját, majd felénk futott. Ardomort akarta leszúrni, de én elé álltam és hozzá simultam. Ardomor kerekre nyitotta a szemét
-Zoe!!-kiáltott.
Ám Alexander nem szúrt belém. Csak a kard hegye szúrta a bőrt a hasamon. Alexander is egészen elkomolyodott. Esküszöm, az arcuk egy és ugyan az, mikor komoly fejet vágnak.
-Ha őt meg akarod ölni, akkor engem is megölsz vele együtt.-mondtam határozottan. Alexander vicsorgott, majd mikor belátta, hogy ennek nem lenne értelme, kiejtette a kezéből a kardot, lehunyta a szemét, majd térdre ereszkedett előttem. Ardomor csodálkozva nézte végig a történteket. Alexander felnézett rám, majd ezt mondta:
-Ég veled, hercegnőm...Ardomor...Még nem végeztünk...Bosszút fogok állni...
Ekkor Alexander eltűnt és Ardomorral ketten maradtunk. Megfordultam és Ardomor kék szemeibe néztem. Ő rám mosolygott és megölelt.
-Olyan jó téged újra látni!-bújt belém a démon.
-Én is nagyon örülök neked!-hajtottam a fejemet a vállára.
-De mondjuk egy valamin meglepődtem.
-Min?
-Bevallottad, hogy tetszettem neked.
Ekkor teljesen vörös lett az arcom.
-Mi???Ez nem lehet...Lehet, hogy csak a transz hatása alatt voltam, de ilyen nem lehet...Illetve nem tudom. De amit mondtam az hazugság. De el kell ismernem, helyes démon vagy de csak ennyi, nem érzek irántad semmi olyat.-hadartam idegességemben. Ardomor kacagott.
-Ha hazugság, akkor még mindig oda vagy értem?
-Eh, Ardomor... Mi lenne, hogyha kimennénk az erdőből? Egyre kényelmetlenebbül érzem magam.