Házi Démon /BEFEJEZETT/

6. Üdv a Pokolban

Persze, iskola időben kell nekem démont űzni, úgy ráadásul, hogy nem bántjuk az adott démont. Épen egy árnyék démont akartunk vissza kergetni a pokolba. Ardomor nyitott egy átjárót, ami a pokolba vezet. A terv az volt, hogy belekergetjük az átjáróba a démont, de nem egészen így alakult a terv. A démon lökött bele az átjáróba.
-Zoe!!!-hallottam a hangját Ardomornak, de az átjáró becsukódott.
Kitört belőlem  a pánik. Csak zuhantam és nem álltam meg. Ám mikor véget ért a zuhanásom, beleestem egy tóba. A tó tele volt sikítozó lelkekkel és folyamatosan mélyre akartak engem húzni. Fel úsztam, folyamatosan rugdostam a lelkeket a vízben, hogy ne tudják a lábamat elkapni. Körül néztem és bizony tisztába voltam vele, hogy a pokolban vagyok. Tele démonokkal, gonosz szellemekkel és egyéb pokoli lénnyel. Kiúsztam a partra nagy nehezen. Fogalmam sem volt, hogy hova és merre menjek. Teljesen magányos voltam. Ekkor hét alak felém mászkált. Négy férfi alak és három nő alak. Legalább is olyannak tűntek. Furcsák voltak, mert valójában csak árnyak voltak, de mégis ki lehetett venni az alakokat. Hallottam ahogy beszélgetnek:
-Torkosság, hagyd már abba a zabálást, olyan vagy, mint egy disznó!-mondta mérgesen egy férfi árnyék az egyik női árnyéknak.
-Ez csúnya volt, Düh...-válaszolt neki a kövér árnyék.
-Olyan jó neked, hogy ennyi kaja fér beléd...-nyavalygott egy másik férfi árnyék.
-Én is tudok enni. Nagyon sokat és olyan karcsú vagyok. Annyira szép alakom van.-kacagott egy másik női árnyék.
Jó...Nem vagyok egy nagy hittanos...De valahogy egyből gondoltam, hogy ez a Hét Főbűn. Már megismertem Torkosságot, Kevélységet, Dühöt és Irigységet. Már csak a többit kell megismernem. Már magam is elcsodálkoztam, hogy segítséget akarok tőlük kérni.
-Ni csak, egy új lélek.-vett észre Torkosság, majd hozzám jöttek.-Vajon meg lehet enni?
-Ugyan ne idiótáskodj már!!-mondta Düh.
-Én vagyok a gyönyörű Kevélység.-igazgatta haját a női árnyék, akit már felismertem.
-Fösvénység...-mutatkozott be egy másik férfi árny.
-Bujaság.-kacagott csintalanul egy női árnyék.-Tudok férfi alakot is felvenni, ne aggódj!
-Fúj...-szólaltam meg.
-Irigység.-mutatkozott be a férfi árnyék.
-Torkosság.-mutatkozott be a duci árnyék.
-Düh.-morgolódott egy férfi árnyék.-De hívhatsz Haragnak is...Nem leszek mérges érte.
-Jóra való restség...-mutatkozott be egy férfi árny. -Ők csak Lustának szoktak hívni.
-Mondjátok, hogy tudok kijutni a pokolból?-kérdeztem.
-Én nem állok rendelkezésre segíteni.-ment el Restség.
-Nem lehet kijutni innen...-babrálta a hajamat Bujaság.
-Rendben van, valaki csapja már agyon Bujaságot, kezd az agyamra menni...-forgattam szemeimet.
-Ugye milyen idegesítő??-zsörtölődött Düh.-Végre nem vagyok ezzel egyedül...
-De ez a természete, nem tehet róla. Mondjuk jó, hogy nekem nincs ilyen tulajdonságom-mondta Kevélység.
-Hát ez fantasztikus...-fogtam a fejemet.
Ekkor hirtelen megláttam Ardomort és a komisz démont. Persze egyből a nyakába ugrottam Ardomornak, míg a másik démont szélnek eresztette.
-Ardomor, úgy örülök, hogy látlak!!-bújtam hozzá.
-Ardomor!-csodálkozott el egyszerre mindegyik főbűn.
Bujaság kacagva végig cirógatta Ardomor nyakát, majd ezt mondta:
-Már hiányoltunk!
-A Hét Főbűnből nekem meg te pont nem hiányoztál...-mondta gúnyosan Ardomor. -Hé, Kevélység! Egyre dögösebb vagy!
-Jaj, köszi! Tudom.-kacagott Kevélység. -Te még mindig zsugori vagy, Irigység?
-Mióta elvitted a koponya gyűjteményemből az egyik koponyámat, még inkább...-válaszolt Irigység.
-Helyes!
-Menjünk innen!-suttogtam Ardomornak.
-Viccelsz? Be akarom mutatni neked az otthonomat. Ha már iskolát kerülünk.
-Ezt most komolyan mondod??
-Igen. Na gyere!

Ekkor elhagyva végre a Hét Főbűnt, elindultunk a Pokol mélyébe. Tele volt sikítozó, bűnös szellemekkel, csont darabokkal, ráadásul égett minden a forróságtól. Aztán hirtelen megfogta a kezemet.
-Vedd fel a pulcsimat.-mondta Ardomor.
-Miért?-kérdeztem.
-Ha azt akarod, hogy Kerberos ne egyen meg ebédre, akkor jó lenne, ha felvennéd...
Ekkor gyorsan felvettem a pulcsiját és vártam, hogy jöjjön a kutyus. Igen ám...Csak hát a kutya nem akkora volt, mint amilyen a halandóknál szokott lenni. Három méter volt maga a kutya, három fejjel, sárga szemekkel. Alapjáraton úgy nézett ki, mint egy rotweiler, csak teljesen fekete volt. Az egyik feje Ardomort szaglászta meg, a másik feje engem. Ardomor még meg is simogatta a dögöt, majd miután szimat mintát vett rólunk, elengedett minket. Egy hosszú lépcsőn mentünk le. A lépcső végén pedig egy hatalmas kapu állt. A kaput koponyák borították be.
-Be akarsz mutatni apádnak?-kérdeztem.
-Hát...-mosolygott Ardomor. Már nyitotta volna ki a kaput, mikor megfogtam a kezét. Rám nézett kristály kék szemeivel. Ezekről a szemekről ki tudná akár első látásra is azt feltételezni, hogy démon? Olyan gyönyörű szemei vannak...És ráadásul egyre jobban vonzódom ehhez a tekintethez. Talán ezért nem kéne belenéznem a szemébe?
-Mi van, ha nem fog nekem örülni?-kérdeztem aggódva.
-Olyan nem létezik. -mosolygott.-Ha valaki a pokolban van, akkor az nem lehet rossz ember.
Ekkor elmosolyodtam. Hisz a pokolban csak rossz emberek fordulnak meg...De lehet náluk más a rossz, nem tudhatom.
Ardomor kitárta a kaput. Hatalmas koponya és csont darabkákkal kiépített oszlop sorok sorakoztak egészen a trónig, ami démonok koponyájával, bordájával és gerincoszlopával volt díszítve. A padlót lávakövek díszítették, a falakból csordogált a láva, két oldalt pedig a folyás beletorkollott egy láva folyóba. A hatalmas Lucifer ott ült a trónon. Hat méter magas volt ő maga, szarvai mint a kosé, alsó testét szőr borította, míg felső teste emberéhez hasonlított. Ám feje megint csak olyan volt, mint egy kecskéjé, hosszú, borotva éles karmai a trón karfáján pihentek hatalmas kezével együtt. Szemei vörösen izzottak és szemfogai kilógtak a szájából. Két női démon ült a trón mind a két felén. Ő nekik is hasonló kinézetük volt, mint Lucifernek, csak nekik még a fejük is emberi volt.
Megrémültem, hisz Lucifert nem ilyen hatalmasnak képzeltem el, ráadásul nem gondoltam volna, hogy pont ugyan úgy néz ki, mint ahogyan a könyvemben illusztrálták.
-Üdv, apám!-lépegetett oda a trónhoz Ardomor megörülve édesapjának. Én mögötte bujkáltam. Lábaim úgy remegtek, mint még soha. Azt hittem ott esek össze.
-Üdvözöllek, fiam!-szólalt meg mély, torz hangon Lucifer.-Rég nem láttuk egymást.
-Ugyan, apám...Csak egy év maradt ki a látogatásomból.
-Ki ez a bujkáló mögötted? Bűnös lélek?
-Max annyi a bűne, hogy egy démon őrzi őt.
-És ki lenne az a szerencsés démon?
-Természetesen én, apám.
-Hát bírd szóra a teremtményt.
Ekkor Ardomor maga mellé húzott, majd rám mosolygott és apja felé biccentett. Ránéztem Luciferre, majd nyeltem egy gombócot. Vettem egy mély lélegzetet és végre kinyílt a szám:
-Üdvözlöm, hatalmas Lucifer...
-Üdvözöllek, halandó.-tekintett le rám Lucifer.-Befogadtad a fiamat? Mert egy halandó nem tudna az otthonomban lenni, anélkül, hogy szerződést kötne egy démonnal.
-Igen, uram, szerződést kötöttem a fiával.
-Vagyis már a családunk része vagy.
-Hogy mi?-néztem  Ardomorra.
-Ha egy démonnal vérszerződést kötsz, akkor tulajdon képen a lelkedet ajándékozod neki. Cserében védelmez, addig amíg el nem pusztul a tested. A lelkedet pedig a pokolba viszi.-világosított fel Lucifer.
-Ezt nem teljesen beszéltem meg Ardomorral...
-Most már tudod. Ha a családunk része leszel, nem fogjuk megkeseríteni a lelked. Amíg halandó vagy, a többi démon, aki kint kószál, bánthat. Ám, mivel nem vagy már ártatlan, az Isteni lények is bántalmazhatnak. Ezért kell védenie Ardomornak. De itt a pokolban mindenki tudja, hogy nem vagy rossz lélek. Remélem...A fiam védeni fog, míg meg nem halsz. Akár vért is fog áldozni érted. És nem olyan lesz, mint az anyja. Megbízom benne.
-Apám...-szólt közbe Ardomor.-Mindent megteszek Zoe biztonságáért. Vedd el az erőmet, ha nem így lesz.
-Reméltem is. Ha már a szerződést megkötöttétek, a sorsotok is egybe fonódik. Zoe, igaz?-kérdezte Lucifer.
-Igen.-válaszoltam.
-Ardomor még nagyon fiatal. Nézd el neki, ha nem tartja be a sátán szabályait. Angyal is van benne.
-Ez engem egyáltalán nem zavar.
-Rendben. Elengedlek titeket. Örülök, hogy láthattalak titeket.
-Mi is, apám.-hajolt meg Ardomor. Én is meghajoltam, nem volt kedvem megsérteni Lucifer személyét és nem akartam magamra haragítani azzal, hogy nem tisztelgek neki.
Már a kapuhoz tartottunk, és Ardomor ki is nyitotta volna a kaput, mire odaértünk, de Lucifer egyszer csak ezt mondta:
-Zoe, még találkozunk.
Ekkor megdermedt a vér is bennem. Ardomor csak mosolygott, majd kinyitotta a kaput és kiléptünk a teremből.

A pokolból végre kiérve, mérgesen gyors sétába kezdtem, de Ardomor gyorsan utánam szaladt.
-Zoe, mégis mi a bajod?-kérdezte aggodalommal telve.
-Nem volt arról szó, hogy a szerződésed után én a pokolra jutok!!-mondtam mérgesen.
-De hát ezt gondolhattad volna! Nem volt melletted őrző...Csak én vagyok neked! Ha egy démonnal kötsz szerződést, a pokolra jutsz!
-És ezt nekem mégis honnan kellett volna tudnom?? Nem vagyok okkultista, csak egy lány, aki látja a szellemeket és a démonokat...
-Zoe, most haragszol rám?
-Az nem kifejezés...
-Zoe...
-Meg akarom bontani a szerződést!!!
-De, Zoe...Nem lehet vissza vonni.
Ekkor mind a ketten megálltunk. Egyre idegesebb voltam, de talán a szomorúságom mégis csak felül múlta a haragomat. Ardomor úgy tekintett rám, mint mikor macska alakban van és rosszat csinált. Bűn bánó tekintete végig futott rajtam. A könnyeim kibuggyantak szememből és patakokban ömlött. Remegett a szám. Nem akartam oda kilyukadni. Arra a borzalmas helyre. Igazából csak Ardomort viselem el, mint démont, de már sokkal nehezebb úgy érzem, mint az elején. Miért kellett ezt eltitkolnia? Ardomor közelebb jött hozzám.
-Zoe...Úgy sajnálom, hogy nem szóltam neked erről...Kérlek...-mondta remegő hangon és le akarta törölni könnyeimet.
-Hagyj békén!-csaptam a kezére Ardomornak.-Tönkre tetted az életemet! Miért jöttél oda hozzám? Miért kellett befogadnom téged?? Gyűlöllek!!!
Ardomor tekintete döbbent volt. Talán ezt még sosem hallotta. Lehet azért döbbent meg. Egy démont nem lehet megbántani. Érzéketlenek, már tudom. Nem is szeretem őket. Utálom az összeset! Ardomorral együtt. Futni kezdtem. De ő folyton csak a nevemet kiabálta: Zoe...