Házi Démon /BEFEJEZETT/

3. A fekete szemű kislány

,,A macska az állatvilág gengsztere, törvényen kívül él, és nem is védi semmiféle törvény. Ritkaság, hogy békés öregkort érjen meg a kandalló mellett."
Mondta ezt Stephen King.
Ami igazából való igaz. Főleg, ha az, akit a háznál tartasz, nem macska.

Nagyi most túlórázik a gyárba, ezért Ardomor és én egyedül ültünk otthon. A vérszerződést próbáltuk megcsinálni, mikor egyszer csak valaki kopogott az ajtón. A nappaliban voltunk. És furcsa is volt, hogy valaki ilyen esős időben kopogtat. De az ajtóhoz lépegettem. Mikor kinyitottam volna az ajtót, Ardomor rám szólt:

-Ne nyisd ki...
-Miért ne?-kérdeztem.-Nem lesz semmi bajom.
Ekkor kinyitottam az ajtót. Egy szőke hajú, fekete szemű kislány fogadott az ajtó előtt. Kérlelve nézett fel rám. Tudtam, hogy egy szellem az. De mit árthat?
-Szia, hát te ki vagy?-kérdeztem vékony hangon. A kislány csak bámult rám, mintha nem értené, de öt perc múlva lassan, érzéstelen hangon megszólalt:
-Engedj be, kérlek...Fázom.
Ekkor egy kicsit lemerevedtem.
-Zoe, csukd be!-kiáltott Ardomor. De tovább álltam dermedten. Mint aki meg van fagyva. Pedig nem szoktam félni az ilyenektől. A fiú odarohant hozzám, majd becsapta az ajtót. Leültetett és ezt kérdezte:
-Jól vagy, Zoe?
-Igen...Igen jól vagyok.- válaszoltam.
-Amint megláttad, be kellett volna csuknod.
-De nincs semmi bajom, szóval folytassuk.
-Rendben.
Elővettem egy pezsgős poharat, mivel nem volt kelyhünk és egy kést. Letettem a földre őket, majd a kést a kezembe kaptam.
-Hogy kéne ezt csinálnom?-kérdeztem.
-A tenyeredet vágd meg keresztbe. Csepegtess bele annyi vért, hogy egy fél korty legyen a te véredből, a másik fele pedig az enyém lesz.
Amint ezt kimondta, már vágtam is volna meg a tenyerem, ám eszembe jutott valami: Ardomor azt mondta minden démon imádja a vért. És mi van, ha ő a szagra megtámad? Akkor oda a bizalomnak is és annak is hogy itt tartsam.
-Azt mondtad, hogy a démonok imádják a vért...-említettem meg neki.-Hogy fogod kibírni?
-Tudom magamat fékezni.-mondta.-Csináld.
Ekkor hevesen dobogó szívvel megvágtam a tenyeremet. A vér csak úgy ömlött a pohárba. Egy fél kortynál talán kicsivel több sikeredett bele. Ardomor szeme kéken világított. De most jobban, mint szokott. Kicsit meg is ijedtem, de kikapta a kést a kezemből és gyorsan megvágta magát is. Már az ő vére és az enyém is benne volt. Neki hamar beforrt a sebe. Nekem végig simította a kezemet és kicsit behegesedett. Még mindig látszott a seb, de már nem vérzett. Bekötötte a kezemet, hogy ne sértse fel semmi.
-Azért tényleg szeretném megtudni, hogy mi vagy te...-néztem fel rá. Ardomor csak hallgatott...Nem mondott semmit, csak lenyalta a késről a vérünket.
Elém helyezte a poharat, majd ezt mondta:
-Idd meg az egyik felét, majd megiszom én a maradékot.
-Rendben. -emeltem meg a poharat, majd bele kortyoltam. Eszméletlenül szédülni kezdtem attól a fél kortytól. Mintha részeg lennék, úgy éreztem magam. Végig marta a torkomat a vér és rosszul voltam. Ardomor megitta a másik felét a vérnek, majd megtartott engem, hogy ne boruljak el.
-Zoe...Nézz rám!- emelte fejemet Ardomor.-Csak egy pillanatnyi állapot, ne ijedj meg! Nem lesz semmi baj!
-Mi ez, Ardomor?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Az eggyé válás. A sorsunk most már összefonódott. Tudni fogom mi a múltad, a jelened és a jövőd. Védett leszel a démonok mérgétől.
Egyre rosszabbul voltam, nem tudtam már azt se hol vagyok. Aztán derült égből villám csapás, Minden rendben volt.
Ardomor mellkasán volt a fejem, hallottam, ahogy kalapál a szíve. Felnéztem és láttam, hogy a fiú arckifejezése rémültséget ábrázol.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Igen...Minden rendben.
-Oké. Nemsoká jön a nagyid haza...Pakoljunk el és menjünk fel.
Úgy is tettünk. Elpakoltunk és Ardomor macska alakban fel lépegetett a lépcsőn velem. Beléptünk a szobába és befeküdtünk az ágyba. Egymással szemben pihentünk. Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon igazából mi lehet ő...Nem bírtam magammal. Hiába nem akarja elmondani, én akkor is kíváncsi voltam rá...
-Kérlek mondd el, mi vagy! Már az őrzőm vagy, el kell mondanod!-nyaggattam a fiút.
-Na jó...-sóhajtott.-Az igazság az, hogy Én Lucifer gyereke vagyok. Lucifer tud alakot is váltani. Ezt tőle örököltem. De egy bukott angyal gyereke is vagyok. Samiel-nek hívták anyámat. Ő azzal bukott el, hogy nem volt képes vigyázni egy emberre. Pedig nagyon is vigyázott rá. Csak nem tudott időben lépni azon a napon. Isten nem kegyelmezett neki, főleg miután megtudta, hogy édesapámba szerelmes. És lekerült a földre. Megfosztotta a szárnyaitól és a glóriájától. Az összes erejét elvette, de édesapám adott neki erőt. Így sötét angyalt csinált a bukott angyalból. Mivel igazából angyal is és démon is van bennem, ezért a személyiségemen is meglátszik, mikor gonoszból jóra és jóról gonoszra váltok. De egy valami mind a két személyiségemből van nekem, ami akkor is bennem van, mikor változok: A gyilkolás apám részéről. És a védelmezés anyám részéről. És nem... Nem vagyok büszke rá, hogy van bennem angyal...Mert a tollashátúak megbízhatatlanok...
-Miért gondolod ezt?
-Mert anyám is az volt...Meg akart ölni. De apám elvette az összes erejét, mert vissza élt vele. És megölte. Valamit valamiért. És ez mindig így van. Még egy plusz ok: Neked miért nem volt őrangyalod? Ha lenne, tuti megakadályozott volna engem. És ők se olyan szentek, nehogy azt hidd...Mi démonok legalább vállaljuk, hogy tudunk kegyetlenek is lenni. De most már aludj.
-Rendben...A démonok nem alszanak?
Ekkor Ardomor felnevetett. Én elmosolyodtam. Akkor biztos nem alszanak...De hogy bírják ki alvás nélkül? Lehunytam a szememet és a macska alakba bújt sátán fajzat rátette a fejét a vállamra és dorombolt.

Másnap reggel beugrottam a fürdőbe egy zuhanyra. Olyan jól esett a meleg víz. A hajamat bevizezve megláttam, hogy Ardomor a mosógépen ülve figyel engem. Egy kicsit ledermedtem és elpirultam, aztán elkaptam a mellettem levő teli légfrissítős flakont és hozzá vágtam. A fiú felkiáltott:
-Áu!! Ezt most miért kaptam?
-Mert kukkolsz, te perverz állat!-morogtam.
-Amikor azt sem tudtad, hogy démon vagyok, már láttalak meztelenül, úgyhogy nem tök mindegy? Különben is, csak a dolgomat végzem...
-Persze, kicsit sincsen hátsó szándékod! Jól megnevellek és majd azt is megbánod, hogy megszülettél!
-Egy démont megnevelni? Mesélj még!
-Szerzek egy keresztet...-mostam a hajamat.
-Cicám, az nem fog sikerülni. Nem hat ránk a kereszt.
-Nekem mindegy, de hogy megbánod te még, hogy nem hagysz nekem magán perceket, majd a saját bőrödön fogod érezni.
-Te esküdtél meg...
-Mert nyaggattál...
-Beadtad a derekad.
-Mert más kép nem hagytál volna békén!
Ekkor nagy csend lett. Lemostam  magam, majd kicsavartam a hajam és ránéztem Ardomorra. Nagyon bámult.
-Mi van?-kérdeztem.
-Csak azon töprengek, mennyire fogom én sajnálni azt a férfit, aki elvesz téged...-mondta gúnyosan.
-Tetszik a látvány, igaz?
-Oh...A legjobb.-vigyorgott. Forgattam a szememet, de elkaptam a törölközőt és törölközni kezdtem.