A Csendes Pszichopata (átírás alatt )

1.rész

Ahogy mondtam az utolsó nap volt tegnap a nyáriszünetből.

Aznap reggel anya rontott be a szobámba, hogy késésben vagyok. Egy új suliba kerültem, így ez volt az első napom. Magamra húztam a takarót és vettem egy nagy levegőt. Felültem az ágy szélére és néztem magam elé. Nem gondoltam semmit. Nem éreztem semmit. A napsugarak égető fénye sem zavart, ahogy a bőrömön cikázott. Egy teljes napig képes lettem volna a semmit bámulni mozdulatlanul. Ahogy meghallottam anyám újabb hangját, fel álltam. Ezután a szekrényhez sétáltam és a fogason lévő ruhákat nézegettem. Majd elkezdtem készülődni, mint egy szokványos reggeli napon. Mikor végeztem, édesapám nagy lelkűen felajánlotta, hogy elvisz engem az iskolába. Elfogadtam.

-Egy kis mosolyt erőltess magadra. - mondja, ahogy kiszállok mellőle. Ilyenkor magamra kényszerítem azt az ártatlan, mégis átlátszó vigyort.

Párszor úgy érzem, mintha a szüleim sem ismernének engem. Ez lehet így is van. Nem érzem magam különlegesnek. De annál inkább feszültnek és még is egyben felszabadúltan. Tisztában vagyok azzal, hogy milyennek képzelnek el engem. Vagy legalábbis milyennek várnak el. Sokszor rá kényszerülök, hogy a jót mutassam magamból. De ez nem mindig megy könnyedén.

A kapun belépve sétáltam a folyosón. Zajongások járták át a falakat. A termek ajtaján felfüggesztve milyen terem is az. A papírom elővéve megnéztem hol lesz az első órám. A terembe belépve körül néztem. Velem nem törődve mindenki a maga dolgával foglalkozott. A padok közt nézelődtem egy üres helyért. Ekkor megakadt a szemem a hátsó sorban. A falnál ült legbelül. Hosszú barna haját igazgatta, mikor szemünk tekintete össze találkozott.

-Foglalt ez a hely? - nézek a mellette lévő székre. Nem mond semmit, csak arrébb húzódik. Helyet foglalva mellette elkezdem kipakolni a dolgaim.

Már a harmadik órán is túl vagyunk ugyan abba a terembe. Oda figyeltem az órán, mint mindenki más. De néha megdöbbenten vettem észre, hogy a tanár többször tér ki a magán életi problémájához, mint maga a tananyagra. Párszor feltünt, hogy a mellettem lévő lány felém pillant. Hol engem, hol pedig a jegyzetemet nézte. De mikor rá néztem, ő egyből elfordúlt. Mintha mi sem történt volna. A gondolataimban arra jutottam, hogy lehet csak én képzelem be magamnak.

A csengő szóra mindenki fel állt és elkezdtek ki menni a teremből. Én is ezt tettem.

-Hali,látom eltévedtél.- hallok meg egy mély és rekedtes hangot magam mögött.

- Még új vagyok itt. - nézek rajta végig. Két fejjel magasabb mint én. Barna rövid haját megigazítja. Egy sötét zöld kockás ing volt a sötét nadrágjába túrva.

-Te vagy az új lány. - mosolyog rám, majd folytatja.
-Én Kevin vagyok! - nyújtja a kezét felém.

-Viki. - rázok vele kezet, amin elmosolyodik.

-Az ebédlőbe indultam. Velem tartasz? Körbe vezetlek. -

-Induljunk. - húzom fél mosolyra az ajkam, majd megindulok mellette.

A folyosón végig az iskoláról hallottam a beszámolóját, hogy mit sportolnak és mi a kabalájuk. Milyen tanárok vannak, stb. Próbáltam nem érdektelennek tűnni, így párszor én is bele kérdeztem. Mikor a helyiséghez értünk, az asztalok nagy része foglalt volt már. Ekkor el lép mellőlem és egy társasághoz siet.

-Hé haver, nem mutatod be nekünk? - kérdezi az egyik az asztalnál ülők közül. Ekkor Kevin rám néz.

-Viki vagyok. - mondom egyszerűen.

-Én Alex, ő meg itt Márk. - mutatkoznak be, majd folytatja.
-Van kedved leülni közénk? -

-Miért is ne.- foglalok helyet az asztalnál. Ezután ugyan úgy megy tovább a beszélgetés és az étkezés.

-Nem vagy éhes? - kérdezi kedvesen Kevin. De nem nagyon figyeltem mit mond utána, mert elvoltam foglalva a kés látványával, ami a tálcán volt elöttem.

-Hé, figyelsz? - neveti el magát Alex.

-Persze. - felnézek egy mosolyt erőltetve arcomra.

Ebbe a pár percbe többször is érzem magamon Márk tekintetét. Párszor rá nézek, hátha elnéz. De ez nem így van. Mikor újra vissza nézek rá már nem engem figyel. Nem vagyok hozzá szokva ahoz hogy én vagyok a középpontban. Inkább megbújok hátúl és én szoktam felmérni az embereket és a környezetet.

Ilyenkor egy csattanó hangot hallunk meg a kiszólgáló felől. Egy tálca a földön hever és minden étel is. A kijáratnál valaki kifutott az előbb, így már csak három lány állt körülötte. Az órára néztem, majd elkezdem össze szedni a dolgaim.

-Biztos te vagy az új lány. - szól oda nekem egy szőke lány a hármasból, akik már az asztal elött állnak.

-Biztos . - mondom érdektelenül majd felállok és folytatom.
-Örülök az ismeretségnek. - nézek a fiúkra, ezután elhagyom az asztalt.

Az ajtóhoz közelítve kimegyek az ebédlőből. A folyosón sétálva többször a telefonon megnézem az órát. Mintha valahova sietnem kéne, pedig nem így van. Épp a mosdó ajtaja mellett haladok el, mikor meghallom hogy valaki szitkozódik. Gondolkodtam, hogy tovább menjek e, de egy újabb szó után megálltam. Az ajtó kilincsét lenyomva lépek be a helyiségbe. Egyből pár fülkével találtam magam szembe. Kékes zöld csempe borította be a falakat és a járó lapot is. Oldalra néztem, ahol kettő csap is volt. Felettük meg egy hatalmas tükör. Az egyik csapból folyt a víz. Ekkor elkezdett valaki oda menni és a kagylóhoz támaszkodott. A felsőjét dőrzsőlte, majd a fali tükörbe nézett. Tisztán látható volt az alakom benne, így egyből rám nézett. Ilyenkor megláttam ki is ő. A haja az egyik vállára lógott. Annyi gondolat motoszkált a fejembe. Nem érzek semmi együttérzést, se szánakozást. Mégis felfigyeltem rá. Nem az első pillantás volt, de olyan érzés volt számomra. Kíváncsivá tett, azzal ahogy rám néz és csak úgy áll egyhelyben.

-Ana vagyok. - szól oda nekem, de még mindig szótlanul figyelem őt. Megakartam szólalni, azonban egy hang sem jött ki a torkomon.

Ki lehetsz Ana? És miért csak most vettelek észre? Csak ez a gondolat volt végig a fejemben. Többször kérdeztem magamban, de még én sem tudtam a válaszokat.

Ahogy hallom a folyosón a lépteket a földre nézek, majd kimegyek az ajtón. Elindulok a következő órára. A lépcsőn sétálgatok, mikor meghallom a csengő hangját. Sietve véve lépteim a terem ajtaján belépek. A hátsó sorba helyet foglalok. Innen mindent jól be látok. Az óra kezdetekor érzem magamon, hogy figyelnek. De bárhova nézek a terembe, senki sem néz engem. Próbálok figyelni az órára, de az érzés nem múlik. A teremben is egyre kevesebb a levegő. Pánik roham lehet talán? Kezdem el csipkedni a kézfejemen a bőrt. A csengő szót megse várva fel állok és kimegyek. A táskámba elkezdem a kis dobozt keresni, amibe a gyógyszerek vannak. Egy darabot kiveszek belőle, majd a számba rakom és le nyelem. Várok egy kicsit. Még egy kicsit..