A Csendes Pszichopata (átírás alatt )

3.rész.....

Ana szemszöge...

Már lassan egy hete, mióta utoljára láttam azt a lányt. Viki...a közelébe annyira furcsa érzések kavarognak bennem. Még is vonz a dolog. Jó érzés kap el ha rá gondolok. Pedig alig beszélgettünk pár mondatot. Ilyen könnyedén esnék szerelembe? Hiszen nem is volt még senkivel ilyen érzésem. Mintha már régóta ismerném őt, még se tudom ki is ő. Kik a szülei? Egyke vagy vannak többen is? Kedvenc színe? Van kedvenc étele? Allergiás valamire? Vagy kapcsolatban van? Több kérdés is eszembe jut hirtelen. Kíváncsi vagyok rá. De közben meg olyan furcsán viselkedik. Nem olyan mint a többi. Lehetséges hogy óva kéne intenem magam és nem megismernem őt?

Egy újabb nap az iskolában. Természetesen már megint nélküle. Se a folyosón nem látom, se az órákon. A következő óra irodalom lesz. Ez az az óra amin együtt szokott lenni majdnem az egész év folyam. Éppen a könyveimet veszem ki a szekrényből, mikor váratlanul neki dől valaki.

-Szia, van kedved... -

-Sajnálom Márk, de más dolgom van délután. - csukom be a szekrény ajtaját.

-És még is mi az a fontos dolog, ami miatt sose érsz rá? -

-Tanulnom kell. - rázom meg a levegőbe az egyik könyvet.

Ekkor észre veszem a fiú háta mögött a lányt a folyosó végén.

-És ha segítenék? Az apám úgy is... -

-Bocsáss meg. - mondom rá se nézve, miközben gyorsan Viki után sietek. De mikor a folyosó végére érek, nem látok senkit.

Ekkor már a csengő zaja járta át a helyiséget. Majd el is indultam a nagy terembe. Az ajtón belépve elkezdtem lefele menni a lépcsőn. Középen az egyik padsorba elfoglaltam a helyem. A terembe több padsor is felvolt tornyosulva. Középen egy hosszú lépcső választotta el a termet. Legelől lent, egy hatalmas vászon volt felfüggesztve. Elkezdett lassan feltelni az üres helyek. Még egyszer körbe néztem a helyiségbe. Brianaék hátul foglaltak helyett mögöttem lévő oldalba. Márk és a fiúk meg a másik oldalba ugyan úgy hátul. Ide oda cikázott köztük a szemem, mert mindannyian engem figyeltek. Ekkor érzem, hogy valaki le ül mellettem.

-Remélem szabad a hely? -

-Igen.. Igen persze. - megbotlik véletlen a nyelvem, mikor meglátom ki az.

-Kit kerestél? - kérdezi, mire kérdőn nézek rá. Nem mond semmit, csak hátra pillant.

-Senkit. - kezdek el mosolyogni zavaromba. Majd megjelent a tanár.

Már az óra felénél tartottunk, de nem hagyott a kíváncsiság.

-Hol voltál egy hétig? - súgom elé halkan, de már ekkor megbántam. Van nekem jogom ilyet kérdezni tőle? Számonkérésnek tűnik? Nem is vártam rá választ szerintem. Nem is jött. Inkább próbáltam úgy tenni, mintha mi se történt volna az elmúlt másfél percbe. Megragadtam a tollam és írtam tovább.

-Ha elmondanám megkéne, hogy öljelek. - érzem a leheletét a nyakamnál, miközben a fülemhez hajol.

A hideg egyből végig futott a bőrömön. Kellemes bizsergést éreztem. Akaratom ellenére is felé fordúltam. Alig volt köztünk pár centi. A szemébe néztem. Rozsdás barna beütése volt. Nem is tudom, hogy meddig néztem. Csak arra figyeltem fel, hogy nem pislogott egyszer sem ez idő alatt. Váratlanul hátrébb húzódik mosolyogva. Ekkor veszem csak észre, hogy eddig nem vettem levegőt.

-Vidékre kellett utaznom pár dolog miatt. -

-Jó is a vidéki levegő. - próbálok rá gyors választ adni, miközben érzem, hogy ég az arcom.