A Csendes Pszichopata (átírás alatt )

34.rész.....

A ruhám cipzárját húzom fel mikor megakad a szemem a tükör beli énembe. Gyönyörű ez a ruha. Sötét kék szine ki emeli a szemem. Félpántos és minden testrészemre illeszkedik. Ez egy tipikus vissza akarom szerezni őt, ruha. De tényleg ezt akarom? Megijesztett mikor úgy ért hozzám. Előfog fordulni mégegyszer? Próbálom elhesegetni a gondolataimat. A hajamat feltűzöm egy kisebb csattal. A tükör elé ülve elkezdek egy egyszerű sminket. Pár perc múlva egy hangos dudálást hallok meg. A magassarkú cipőt felvéve újra megnézem magam. A telefonom megfogva a kis táskámba rakom, majd a lépcsőn lehaladva a konyhába megyek. A dobozt kivéve elindulok a bejárathoz. Az ajtót kinyitva meglátom őt. Vörös válpánt nélküli ruha. Haja kiengedve. Megdöbbent arcát látva elmosolyodom.

-Mi az? -

-Gyönyörű vagy!- jelenti ki. Érzem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz.

-Te sem panaszkodhatsz.-

-Mehetünk? - kaparja meg a torkát. Kérdésére csak egyet bólintok, majd a járműhöz sétálok.

-Ezt majd a vacsi után be kell adnom apának az őrsre. - mondom már a kocsiba, mikor észre veszem, hogy a dobozt nézi.

Viki szemszöge :

Az este tökéletesen telt, mindaddig míg Ana nem kezdett el kérdezősködni. Tudom, hogy azt mondtam neki, hogy mindent elmondok. De nem tehetem.

-Hova tüntél hetekig? -

-Egy kúrán vettem részt. - válaszolok.

Egy pincér megjelenik az asztalunk mellett, mire a lány hátra húzódik. A fiú kiönti a pohárba az italunk, majd távozik. Közelebb hajol a lány, majd halkan megkérdi.
-Drogozol? - ezt hallva felnevettem.

-Nem. Nem drogozom Ana. - mondom a szemébe nézve. Ettől az aggodalom az arcáról eltünik.

-Mrs. Henrid egy heti terápiát adott. Minden nap, így nem tudtam részt venni a suliba. -

-Miért is jársz pszichológushoz? - kortyol bele az italába.

-Kisebb koromban enyhe elme zavarral diagnoziáltak. - ahogy ezt elmondtam a lány félrenyelt.

-Ezt nem értem, hiszen te.. - kezdi el, de a szavába vágok.

-Nem vagyok hülye? Pszichopata? Visszamaradott? Szociopata? -

-Nem. Nem vagy elmebeteg. - néz rám.

-Ahogy mondtam enyhe. Erre is gyógyszert szedek. - nyugtatom meg, de csak az ételt babrálja.
-Nem fogok futkorászni és éjszaka kinyírni embereket. - mosolygok rá, mire felkuncog.

-Tudom. - fogja meg a kezem az asztalon.
-Köszönöm, hogy elmondtad. -

A vacsora hátra lévő része kellemesen telt. Örültem, hogy nem volt több kérdése és a noteszt is elfelejtette. Jól esett, hogy nem ijedt meg tőlem és elfogadta ezt a kis hibám. Próbálom nem elrontani az estét és megoldani közöttünk a dolgot. Az ő érdekében nem mondok el mindent. Már nem zavarhat bele senki a kapcsolatunkba. Végre csak az enyém lesz. Merengek el az étel felett. Éppen a poháért nyúlnék, mikor valaki elveszi. Egy fekete hajú nő áll mellettünk. Belekortyol az italba, majd rám mosolyog.

-Te ki vagy? - hallom meg a lány hangját.

-Még be sem mutatkoztam. Hana vagyok. - nyújtja Ana felé a kezét, amit nem fogad el.

-Mindegy is. Ezt múltkor nállam felejtetted. - elővesz a táskájából egy kendőt. Azt amelyiket Ananal használtam egyszer.

Anara nézek, de ő csak megdöbbenten figyeli a dolgokat. Éppen szólalnék meg mikor vissza fordulok, de az idegen megcsókol.