A Csendes Pszichopata (átírás alatt )

Ismerkedés

A nyári szünet utolsó napja. Ilyenkor minden gyerek azért szomorkodik, hogy holnap suli. De én nem vagyok csalódott. Egy új életet kezdhetek, új emberekkel. De nem úgy ahogy te gondolod....

A lány, akit tegnap raboltam el, mára már halott. Azon az estén kioltottam életét.

-Nee! Bármit megteszek, csak ne tedd meg!!- Emlékeztem vissza utolsó szavaira.

-Ne félj édesem! Csak kicsit fog fájni.-

Néztem szemébe, miközben arcomra téve kezem gyönyörködtem.

A leggonoszabb lány volt ő... Egész általánosban csak bántott.

-Emlékszel mikor ebédnél fellöktél? - Kérdeztem, de semmi.-Válaszolj!

Ilyedten nézett rám, majd könny csordult le arcán.

-Shh, ne sírj! Elrontod a csodás pillanatot. - mondom és egy könnycsepét töröltem le arcáról.

A székbe kötözött lánynak szemébe megcsillant a remény. Kár..

Megragadtam az asztalról egy kést, majd elemezni kezdtem.

-Múltkor egy pasast nyírtam ki ezzel. A vére össze-vissza fröcskölt.- Egy hang sem jött ki torkán. Gondoltam magában imádkozik...

-Gyorsan vagy lassan csináljam? - Kérdeztem meg és combjába szúrtam a kést. Ő csak felordított és kapkodta be a levegőt.

-Fáj? - Kérdeztem játszva az aggódót.
-Akkor legyen gyors! - Elmosolyodtam, majd kirántva kést húsából, torkába vágtam az eszközt.

A vér lassú folyását figyeltem.

-Szép véred van! - mondom miközben gyönyörködök benne....

Emlékszem vissza a tettemre, ahol az egész kezdődött. A hétköznapi és szürke életben nincs más csak megszokotság. A piszkos ablakon át nézem a kinti világot. A fákat, ahogy a szél ide-oda mozgatja a leveleit. A kinti nap sütést, ahogy az egész világban melegséget ad. Csodás idő van. De a felhők már gyűlnek az égen, végig a nap köré. A szél fújása erősödik. Majd egy hangos kopogás az ajtón, ami megszakít mindent.

-Itt vannak. - hallom meg egy idős nő hangját. A kezem felemelve csendre bírom. A szemem egyszer sem levéve a külvilágról.

-Shh. Csodás időnk van nem de?

-De igen. - válaszól a nő.

Pár zajongás után egy mélyebb hangot hallok meg.

-Kérem, jöjjön velünk. - fordulok az ajtó felé. Kettő férfi állt ott. Bőr cipő, elegáns nadrág, hó fehér ing, zakó, és rá egy barna hosszított eső dzseki. Arcán napszemüveg. A másikon egy elegáns cipő, barna vászon nadrág, golf ing betűrve, amin egy barna dzseki volt. Néztem őket végig tetőtől talpig, miközben közeledtem feléjük.

-A kezét. - veszi elő a bilincset. Két kezem magam elé teszem. Ahogy rá teszi a csoklómra, érzem is, hogy mennyire hideg a fém rész. Miután megszorította, elindultunk. A folyosón végig menve, olyan üres volt a tér. A szobába bekisérve egy székre ültettek. A bilincset az asztalon lévő fogantyúhoz rögzítették.

-Május 23.-a szerda. - mondja bele a férfi a rögzítőbe. Le ülnek velem szembe.

-Tudja, hogy kik vagyunk? -

Hallom meg a kérdést, de csak a csuklóm nézem. Mikor megkaparja az elöttem lévő a torkát, rájuk nézek.

-Rossz izlésű rendőrök? -

-Roppant vicces. - veszi le a napszemüvegét.

-Két éve történt egy büntény. A mentális állapotod miatt megúsztad a börtönt. Így egy pszichiátrián vagy kezelve. Újra vizsgáljuk az ügyet. Reméltük, hogy tudsz benne segíteni? - néz rám.

-Miért tenném? -

-Könnyítés. - hallom meg azt a szót, amit hónapokkal ezelött lehet elfogadtam volna. Dőlök hátra a székben, nem szólva semmit.

-Bármit kérhetsz. -

-Hé!- szól rá a rendőr a társára.

-Sokat tud segíteni. Ő a leghírhettebb sorozatgyilkos most. Sok mindent ismer, ami talán segíthet a nyomozásba! - mondja erélyesen a társának. Nem mond semmit csak bólint.

-Ennyire fontos ez az új ügy?- mosolygok az orrom alatt.

-Mond el az elejétől, kérlek. - emeli rám a tekintetét. Ennél lejebb már úgy se mehetek. Miért is ne..

-Remélem szeretik a mesét.- mondom, majd folytatom.
-Az utolsó nap volt....- emlékezem vissza, miközben a fal felé merengek.