Ootsu-Cinkos

A nyomozó

- Az alapján amit mondasz.... - értelmeztem Mitsuki szavait - Több ilyen sötét aura ügy is volt. Napközben is, mikor mi iskolában voltunk. Mégis azt mondod, hogy valaki közülünk - néztem a fiú szemébe - Nem. Neked már meg is van a gyanúsítottad. - olvastam le az arcáról, mire bólintott - De... Kire gyanakodsz?

- Az osztályfelelősre. - mondta ki egyszerűen, mire én elhúztam a számat.

- Az hülyeség. Én még osztályfelelősnek sem nevezném. Csak pánikolni tud. - mordultam fel. Erre az arany szemek az enyémbe fúródtak:

- És pont ettől lesz gyanús. A kis ügyetlen lány, aki csak kapkodja a fejét ha helyzet van. - mondta.

- Mondjuk ebben van valami.... Mennyire vagy biztos a dolgodban?

- Nem biztos, mindössze erre látom a legnagyobb esélyt.

- Hmm.... Azt mondtad holnap gyakorlati óra lesz.... Igaz?

- Igen. Csak nem azt akarod, hogy...

- De. Én leszek Sumirével egy csapatban és ezáltal megfigyelés alatt tartom. - biccentettem.

- Én Borutora figyelek. Állítólag látja ezt a rossz aurát.

- Rendben. - bólintottam, majd a kezemet nyújtottam.

- Mi az? - meredt a tenyeremre a fiú. Bár csak az éjszakai kivilágított Konoha világította meg az arcát, azon tisztán látszottak az értetlenség jelei.

- Te máshonnan jöttél. Én is kívülállónak számítok itt. Nem véletlen hogy összefutottunk. Úgyhogy ígérd meg nekem, hogy közösen nyomozunk tovább, és vigyázunk egymásra! - mondtam neki komoran. Ő csak fapofával bámult rám.

- Az én Csillagomra nem kell vigyázni. És amint biztos lesz a dolog, Borutonak is el akarom mondani. Mert ő az én Napom. - meredt a fénylő falura. Sóhajtottam majd felálltam.

- Jó, akkor felejtsd el. - poroltam le a ruhám - Megyek haza. Fáradt vagyok.

- Rendben.

- Te nem mégy? - vontam fel a fél szemöldököm.

- Majd megyek. - mosolyogott azzal a szokásos buja mosolyával.

- Menthetetlen vagy. - morogtam még oda neki, majd leugrottam a Hetedik kőarcáról. Pedig míg Mitsuki mesélte az érveit a nyomozással kapcsolatban, egészen élőnek tűnt... De most visszatért ez az idegesítően mosolygó csillagos-napos énje.... Meglennék nélküle.

                       ❄❄❄

- Mindenki álljon be valahová és alkossatok három fős csapatokat! - utasított minket a sensei. Mitsukinak igaza volt, tényleg gyakorlati óra volt ma. Direkt megvártam míg mindenki talál magának valakit. Természetesen én egyedül maradtam, nem hívott senki.

- Umm.... Sensei... - tettem fel a kezem óvatosan - Én egyedül vagyok. Beállhatok valamelyik csapathoz? - kérdeztem. Shino sensei zavartan nézett körbe.

- Ööö..... Persze. Kih...?

- Wasabiékkal szeretnék menni. - néztem fel a senseire olyan kiscica szemekkel, hogy Himawari is megirigyelhette volna.

- Lányok, ti mit szóltok ehhez? - fordult a kis csapat felé. Mind a három bólogatott. Én is így gondoltam.

- Köszönöm! - hajoltam meg.

- Rendben! Most ismertetem az információkat! - kezdett bele az olvasásba a sensei én pedig odacammogtam Sumiréékhez. Egy erős kéz kapta el a csuklóm, de mikor hátra léptem, egy mellkasnak ütköztem.