Ootsu-Cinkos

A kijátszott

Szaladtam. Hallottam a többiek kiáltozásait, de elmentem mellettük. Sok időt vesztettem. És nekem kell az a csengő... Furcsa érzés fogott el. Tombolt bennem az adrenalin és határozottan verekedhetnékem volt. Egy pillanatra meg is ijedtem. Mi van, ha ez is olyan kitörésnek az előjele, amilyen Ködrejtekben volt? Mindegy. Most még jó is jön. Ha sietek akkor...

- ÁHH!! - egy hatalmas ütést kaptam a tarkómra, és a támadóm valószínűleg elhibázta, mert nem ájultam el, ellenben akkorát repültem, hogy nekicsapódtam a fának, Icho pedig lerepült a vállamról.

- Útitársad is van? Nem is tudtam... - lépkedett felém Konohamaru sensei fejjel lefelé. Illetve én voltam fordított testhelyzetben..

- Dekota! - szaladt oda hozzám Sumire és Sarada mikor felálltam. Sarada láttán vérszemet kaptam. Ha ő itt van...

- ...Hol van Boruto? - kérdeztem, de a válaszra nem volt idő, a sensei ugyanis támadásba lendült. Legszívesebben azt mondtam volna hogy "tartsátok fel, én meg elmentem", de a másik énem nem hagyott nyugodni. Ha elintézzük a senseit, a többieknek már nem kell vele törődni. Ami konkurenciát jelent. Ahj már, a fenébe is! Intettem Ichonak, hogy bújjon be a kimonóm ujjába, majd elkiáltottam magam - Sarada! - pattantam oda mellé, mire az rám emelte a.... Vörös szemeit. Elmosolyodtam - Kicsit régebb óta harcolsz Konohamaru senseiel. Eddig látsz valami gyengepontot? - emeltem magam elé a tőröm, hogy ne látszódjon a szám, és ne lehessen leolvasni amit mondok.

- Ha kibillen a szerepéből, akkor van pár másodpercünk. A többi meg... Mégiscsak egy jounin. - szorította össze a fogát. Ugyanaz a győzni vágyás hajtja. Ez még gondot okozhat. Egy pillanatra átfutott a fejemen egy gondolat.... Mi lenne, ha... Megölném.... Akkor nem lenne útban... Kikerekedtek a szemeim. Nem szabad! Nekem sose voltak ilyen gondolataim! Ekkor sikoly ütötte meg a fülem. Sumire repült az egyik bokorba. A sensei felénk fordult.

- Én elől, te hátul, és tájékoztass, ha látsz valamit! - hadartam az Uchihának, aki bólintott és nekilódult. Felugrott a lombok közé, én pedig rohantam a tanár felé, mintha ezen percen lemészárolnám. De nem szabad. Konohamaru sensei ütni készült, de mikor odaért hozzám, egy kapu nyílt meg a lábam alatt, amibe beleugrottam, és amíg a sensei meglepetten próbált lefékezni, Sarada előugrott a fák közül, és halálos pontossággal dobott egy shurikent a céltáblába. Az azonnal pirosra váltott. Én eltűntem a magam világában. Nem érdekelt, zuhantam. Még nincs vége. Megfordultam, nyitottam egy új átjárót, és próbáltam valahol Boruto környékén kilyukadni. Majdnem sikerült.

- Jöttél segíteni Mitsukinak igaz? - szólalt meg a hátam mögött valaki. Velem szemben az említett állt. Elmosolyodtam.

- Ugyan. Dehogy. - húztam ördögi vigyorra a számat - A vizsgán mindenki magára van utalva. - majd minden reakciót mellőzve ugráltam tovább az ágakon. Mitsuki elég erős. Ha meg nem, akkor így járt. Valami azt táplálta bennem, hogy megérdemli.

- Tudod... - mászott ismét a vállamra a maki - Most mintha más lennél. Nem is vagy olyan jó szívű...? - méregetett csalódottan. Elhúztam a számat.

- Nem tudom mi van velem. De nagyon zavar. - mondtam az orron alatt. Icho hozzábújt a hajamhoz.

- Megoldjuk.

- Hm. - bólintottam, de valami azt súgja, ebben nem fog tudni segíteni. Boruto üvöltése ütötte meg a fülem. Azonnal arra vettem az irányt. Amit láttam... A keze már a csengőn volt. Már a markába zárta. A Hatodik csak készült megfordulni. Hihetetlen düh öntött el.

- Érzem. - mondta a maki, majd a ruhám ujjába bújt. Örülök hogy máris ennyire képben van velem.

- AZ A CSENGŐ... AZ ENYÉM!! - üvöltöttem, és olyan erővel rugaszkodtam el a faágtól, hogy az rendesen reccsent egy nagyot. Oroszlán módjára vetettem rá magam Borutora és gurultam vele a következő fáig.

- Dekota, mit...?! - ekkor a szöszi rám nézett - Dekota... A szemeid...

- Ráárrh! - morogtam rá, majd Kakashi felé fordultam aki... Aki nem volt sehol. Egy pillanatra mintha szíven ütöttek volna, aztán égtelen düh lett úrrá rajtam. Hatalmasat ordítottam, majd térdre estem. Úgy éreztem magam, mintha ketté hasadtam volna. Az egyik oldalam azt mondta ezt nem szabad, a másik azt, hogy intézzek el mindenkit...

- Dekota! - guggolt le hozzám az Uzumaki, és a vállamra tette a kezét.

- Ne nézz rám!! - húzódtam el, de valami olyan démoni hangon beszéltem, ami nem az enyém volt.

- Kaguya. - lépett elő a Hatodik a sötétből - Ez az ő hangja.

- Nem! Nem az! Én vagyok! Én!! - már mindent homályosan láttam, de csak üvöltöztem a vakvilágba. Nem tudom mi zajlott körülöttem, de csak arra emlékszem, hogy Boruto fogott meg, hogy ne essek teljesen pofára. Két jounnin, akik már kiestek, mellém ugrottak és átvettek.

- Anya.... Segíts... - és ezzel elsötétedett minden.