Ootsu-Cinkos

Az alkalmazkodó

Eljött a szünet. Mindenki egyszerre ugrott fel és jött oda hozzám.

- Szia! Denki vagyok! - nyújtotta oda a kezét az egyik fiú. Kissé megilletődtem a hirtelen közeledésre, aztán mégis odanyújtottam a kezem.

- Dekota. - bólintottam.

- Tényleg Ootsusuki vagy? - kérdezte az egyik, akinek két csuriba volt fogva a haja.

- Nézz már rá! - bökte meg Iwabe - Látszik rajta, hogy ő is onnan való. - mondta, és a hangjából nem lehetett nem kivenni a mérhetetlen megvetést.

- Hoy. - néztem a turbánosra gyilkos szemekkel - Nem bántottam senkit. Úgyhogy fogd be. Majd ha megöltem bárkit is, akkor beszélhetsz rólam ilyen undorral. - sziszegtem neki, mire megfagyott a levegő.

- Szerintem igaza van. - mosolygott egy másik. Kék kimonót viselt, a haja is enyhén kékes volt, szép sárga szemei, és hófehér bőre. Mindenki rákapta a fejét - Mi az? Állítólag nemrég került be a faluba. Egész eddig a föld alatt volt. - mondta töretlen mosollyal a fején.

- Mitsuki, honnan tudsz te ennyit? - ráncolta a szemöldökét egy szöszi. Kék szemei voltak, és egy fekete-rózsaszín bemelegítőt viselt, illetve volt két csík az arcán. Olyan, mint a Hetediknek.

- A szülőmtől. - mosolygott Mitsuki.

- Neked közöd van a Hetedikhez ugye? - kérdeztem mindenkit kizárva a látókörömből, csak a szőkére koncentráltam. Ő csak elkomorodott, majd öldöklő szemekkel nézett rám.

- Ahhoz az öreg baromhoz? Semmi közöm hozzá! - mondta dühösen.

- Pedig ő az apád, Boruto. - szólt közbe Mitsuki, mire Boruto összefonta maga előtt a karjait.

- Ő csak egy idióta vén szatyor. - morogta.

- Apa? - biccentettem oldalra a fejem - Ezért hasonlítotok?

- Mi van, ennyit se tudsz? Hogy mi az hogy apa? - mordult fel a mellettem ülő.

- Iwabe-kun! Ne legyél tapintatlan! - csitította Denki - Valószínűleg nem is ismeri a családját!

- Nekem nincs olyanom. - álltam fel a padtól, majd elindultam ki a teremből, amit mindenki figyelemmel követett. Senki nem szólalt meg, míg ki nem léptem az ajtón.

- Várj! - szaladt utánam egy lány. Rövid, fekete haja volt, szintén fekete szemekkel és egy piros keretes szemüveggel. Kérdően fordultam vissza felé, míg be nem ért - Én... Megértelek. Ne haragudj rájuk. A legtöbbjük nem tudja milyen a csonkacsalád... - meredt maga elé. Tehát most a saját múltjában kalandozik. Vajon minden ember ennyire gonosz és önző? Csak azért jött utánam, hogy ezt elmondja?

- Nem haragszom. Ma is tanultam. - mordultam fel - Az emberek nem méltóak szeretetre.

- Ez nem igaz. - szólalt meg mellettem valaki. Arra kaptam a fejem, és Mitsuki támaszkodott a falnak. Mióta van ott? - Boruto például az én Napom. - mondta, és közben sugárzott az arca.

- Akkor már értem miért nem szimpatikus. Nem szeretem a napot. Vagy a napfényt. - morogtam, mire a fiú ellökte magát a faltól.

- És erről is csak az a hülye Boruto tehet. - sóhajtotta a lány, majd feltolta a szemüvegét.

- Nem szereted a napot? - jött közelebb Mitsuki - Hmm... - méregetett - Legyél egy ok, hogy az többiek higgyenek az emberi jóságban. És akkor lehetsz a Csillagom. - mosolygott rám.

- A... Csillagod? - pislogtam értetlenül - Legyek egy ok? Emberi jóság? - váltogattam a tekintetem Mitsuki meg a fekete lány között, mígnem egy hangot hallottunk a hátunk mögött.

- Ti meg mit kerestek a folyosón ilyenkor? - mind arra kaptuk a fejünket.

- M-Máris megyünk, sensei! - tolta fel a szemüvegét a lány, majd megragadta Mitsuki és az én kimonómat is, és elkezdett húzni a terem felé.

- Miért sietsz, Sarada-chan? Így is, úgy is a sensei előtt megyünk be. - mosolygott hátra az arany szemű. Hogy tud mindig ilyen kedvesen mosolyogni? Nekem már most elvették a kedvem a többiek...
                             ❄❄❄
Kilépve az akadémiáról, elindultam haza. Vagyis... A Hetedik régi lakhelye felé.

- Hé! Várj meg minket! - hallottam a hátam mögül. Hátra néztem, és Iwabe, Denki, rgy zöld kezeslábast viselő fiú és Boruto futott utánam. Amint beértek, a lényegre tértem:

- Te ki vagy? - böktem a zöld ruhásra. A többi három is ránézett, mire a fiúnak megremegtek a lábai.

- A... A nevem... - motyogta, majd elüvöltötte magát - M-Metal!!!

- Oké, oké, értem. - csicsítgattam feltartva a kezem - Minek jöttetek utánam? - néztem végig rajtuk.

- Tudod - tartotta fel a mutatóujját Denki - ha valaki épp tart valahová, és egy másik barátja is arra megy, akkor közösen szoktuk Roni az utcákat! - mosolygott. Iwabéra siklott a tekintetem.

- Egy másik barátja? - erre Iwabe arca kicsit pirosabb lett, amit el is fordított és csak ennyit mondott:

- Sajnálom...