Ootsu-Cinkos

Az üres

- Hé... Kéred még azt a kis műzlit? - bökte meg a vállamat ChouCho reggelinél. Lassan fordítottam felé a fejem.

- Nem. Megeheted. - válaszoltam a faarccal, mire a lány egy hálás vigyor kíséretében elkapta előlem a tányért. Fapofával bambultam magam elé. Az egész éjjelt átbeszélgettem Kaguyával. És... Nem tudom. Addig beszélt nekem, míg... Robot lettem? Nem tudom. De nem vagyok éhes. Nem is éreztem semmit mióta visszatértem a kristály világból. A szemem is a régi, noha néha kissé opálosan csillog. Mindenesetre, a szükségleteim jócskán lecsökkentek.

- Jó reggelt mindenkinek! - jött be Kagura, majd a tekintete megakadt rajtam, azonban mindezt alig észrevehetően tette, így az másoknak nem tűnt fel - Reggeli után még egy kis séta és egy múzeum vár ránk, utána pedig jöhet a szabadfoglalkozás, ha úgy tetszik, vásárlás. - a többiek boldogan néztek össze. Engem nem hozott lázba.

- Dekota, te mit veszel? - fordult felém Inojin, aki a másik oldalamon ült.

- Semmit. - válaszoltam - Nincs itt semmi, ami máshol ne lenne. Na meg nincs egy vasam sem. - az utolsó mondat én voltam. Azonban az elsőt mintha nem is én mondtam volna, hanem a szám magától formálta a szavakat, anélkül, hogy engem megkérdezett volna. Furcsa volt ez az érzéketlen állapot, de nem mondanám rossznak. Inojin elhúzta a száját.

- De unalmas vagy ma.

- Te pedig ugyanolyan pofátlan mint mindig. - válaszoltam rezzenéstelen arccal, majd mielőtt válaszolhatott volna, felálltam az asztaltól és a szobámba felé indultam.

- Dekota! - ragadta meg valaki a kezemet hátulról, mikor már bekanyarodtam a hálószobák folyosójára - Nem esett bajotok? - kezdte el cirógatni a kezem - Nagyon aggódtam, de hála az égnek el tudtam simítani az ügyet. - mosolygott biztatóan. A rózsaszín íriszekre emeltem a tekintetem.

- Jól vagyunk. Köszönjük az összes segítséged. - mondtam egy apró meghajlás kíséretében. Kagura azonban nem reagált. Mintha várt volna valamire.

- Tudod... - fordította maga felé a tenyeremet, majd a kesztyűs ujját elkezdte végighúzni a tenyerem vonalain - Ma este már mentek haza.... És... Arra gondoltam... A szabadprogramot tölthetnénk együtt. - nézett a szemembe, és látszott hogy sokat hadakozott magával, mire ezt elmondta.

- Rendben. - biccentettem. A fiú szeme felcsillant.

- Tényleg?! - hajolt közelebb egy boldog vigyorral. Bólintottam.

- Úgysincs jobb dolgom. - közöltem a szemébe, mire a csillogás kissé alább hagyott.

- Oh... Heheh... - vakarta meg a tarkóját egy kínos vigyorral - Értem. De... Biztos minden rendben? Az arcod egyáltalán nem beszél úgy ahogy szokott. - hajolt közelebb, az orra szinte megbökte az egyik almácskámat.

- Igen. Jól vagyok. - válaszoltam töretlen érzelemmentességgel. Láttam rajta, hogy nem hisz nekem, de nem igen zavart. Semmi se zavart - Rendbe szedném magam indulás előtt ha nem bánod. - húztam ki a kezem az övéből, mire a fiú csodálkozva meredt az üres tenyerére.

- Hogyne. Ne haragudj, hogy feltartottalak. - mosolygott rám, majd sarkon fordult és távozott.

                         🌨🌨🌨

- Na? Milyen? - hajolt a vállamra Kagura. A szabadidő vége felé jártunk, majdhogynem indulás előtt, és a fiú végre kivitt a tengerpartra.

- Kagura... - suttogtam, miközben a horizontot bámultam. A mai nap először azt éreztem, hogy sikerül életet lehelni magamba - Köszönöm. Ez gyönyörű. - hallottam, ahogy a ködrejteki kuncog mögöttem.

- Tudtam hogy tetszeni fog. - ekkor megszólalt a hajókürt - Dekota! - szólalt meg idegesen. Kissé oldalra fordítottam a fejem, hogy rálássak - Van valami, amit mondanom kell...

- Mesélj. Látszik hogy ideges vagy. - léptem ki előle és szembefordultam vele. Kagura hangosan fújta ki a levegőt.

- Te már nem voltál ott... De Mitsuki igen, és Boruto is... Nem kis összecsapásunk volt... És... Valamilyen szinten úgy érzem elárultam... Rátámadtam... - nézett maga elég bűnbánóan - El akartam búcsúzni tőle, de... Nem tudok ezek után a szemébe nézni. Megtennéd, hogy átadod neki, hogy... Szia! Nem, nem, az túl semmilyen... Mondd azt, hogy köszönöm! De ez is túl rövid... Akkor mondd azt, hogy üdvözlöm, köszönök mindent és szia! Igen, ez lesz a legjobb... - merengett.

- Rendben. - biccentettem. Nagyon úgy tűnt, hogy hezitál valamin. A hajókürt ismét hallatta hangját, ami azt jelentette, hogy hamarosan elindul - Akarsz még valamit mondani? 

- Igen! - kapta fel a fejét és elszántan rám nézett - Igen, szeretnék! - azzal megragadta a vállam, magához rántott és összeérintette a szánkat. Teljesen kiestem a szerepemből, nem tudtam hova tenni a dolgot. Egyáltalán mi ez? ChouCho mintha magyarázott volna erről... A csókról. Hogy az egy nagyon bizalmas és szép dolog. Ööö... Én csak pislogtam, mivel olyan közel voltam Kagurához, hogy a szemem nem tudott ráfókuszálni.  Éreztem a forróságot a számon, de fogalmam nem volt róla mit kéne csinálni. Hagytam. Hát... Ha ő kezdte, majd ő befejezi nem? Igazam lett, Kagura egy idő után elvált tőlem és büszkén csillogó szemekkel nézett rám. A hajókürt ismét felharsant, ő pedig a száját a homlokomhoz érintette - Menj, mindjárt indultok. Vigyázz magadra! - mosolygott rám, majd intett az állával, hogy menjek. Még mindig lesokkolódva, de lassan rávettem a lábaim, hogy elinduljak. Aztán gyorsítottam. Utána kocogtam. Nemsokkal ezután szaladtam. Végül sprinteltem egész a hajóig, és nem tudtam nem észre venni, hogy nem a hajóhoz futok, hanem minél messzebb Kagurától. Furcsának találtam, így amint felugrottam a többiekhez, hátra mentem a korláthoz, hogy a horizontot kémlelve összegezzem magamban az osztálykirándulást.