Ootsu-Cinkos

A felfedező

- Miii? Huu, egyszerre kettő? Igazi csoda, hogy rád hamarabb felfigyeltek mint rám! - dobta át a haját a válla felett ChouCho.

- Ne kiabálj már... - csitítottam. Erre ő vigyorogva közel hajolt.

- Rossz kis-lány vagy. - szótagolta gonosz mosollyal - De aztán vigyázz a fiúkkal, hétnél többet nem nagyon szedj össze, mert nehéz lesz beosztani őket a hétre. - hessegetett - Annyira irigy vagyok!

- De ChouCho én nem szedek össze senkit! - tartottam fel a kezem - Miért rágalmazol? - meredtem rá szomorúan - Én csak megkérdeztem mit jelentett az a puszi a kézfejemen... - motyogtam, és ösztönösen arra tévedt a tekintetem.

- Dehogy rágalmazlak! Mitsukinak és Kagurának is tetszel! - vigyorgott - Ezt el kell mondanom Saradának! - mondta lelkesen, majd amilyen kis duci, olyan gyorsan kiszaladt a szobából. Egyedül maradtam. A szobabeosztás szerint csak én maradtam társaság nélkül, amit sem én, sem a többiek nem elleneztek. Hallottam, hogy a társalgóban megy a kiabálás, de nem igazán akartam kimenni. Főleg mert Boruto volt a leghangosabb. De amikor meghallottam egy ismerős hangot....

- Nem gondoltam, hogy ennyire vicces tud lenni egy ilyen játék. - ez Kagura. De ő mit keres itt? Biztosan Boruto műve... - óvatosan kinyitottam az ajtót és kisettenkedtem. A fiúk tényleg ott ültek egy körben és kártyáztak. Kagura egy pillanatra felnézett, ő volt az egyetlen, aki észrevett. A többiek elbújtak a paklijuk mögött. Shikadai lerakott egy lapot, mire mindenki ámulattal nézte azt.

- Ez nem fair! Megint te nyertél! - fakadt ki a szöszi, és ledobta a kártyáit maga elé.

- Boruto pedig megint vesztett. - mosolygott gúnyosan Inojin. Erre mindenki felnevetett. Kagura letette a kárytáit.

- Köszönöm a játékot fiúk, de mennem kell. - állt fel mosolyogva és óvatosan rám pillantott.

- Ne már! Nem maradsz még egy partira? - keverte újra a kártyákat Shikadai.

- Nem, köszönöm. - intett kedvesen, majd elindult, azonban... Belenézett a szemembe, és a fejével óvatosan az ajtó felé biccentett. Mi? Menjek vele? Bólintottam de az órára néztem. "Majd a névsorolvasás után". Ezt le is beszéltük egy pillantás alatt.

                        ❄❄❄

- Kagura? Kagura! - suttogtam mikor a bejárat előtt álltam. A szállásunk a belvárosban helyezkedett el, az emberek zaja ide is behallatszott. Kellemes szellő fújt, a hold gyönyörűen világított.

- Itt vagyok, ne vágj ilyen rémült arcot. - rakta a kezét a vállamra, mire megugrottam - Nyugalom, nincs mitől félned. Kérlek bocsáss meg a késésemért. Megígértem hogy megmutatom a csendes helyeket igaz? - mosolygott rám, majd a karját tartotta felém - Karolj belém, mielőtt elkavarodsz. Át kell vágnunk az embereken. - tette hozzá. Néztem az alkarjára. Karoljak belé? Azt hogy kell? Nem is hallottam még ezt a kifejezést. Viszont nem akartam elveszni a tömegben. Nincs más hátra, be kell látni hogy tudatlan vagyok...

- Én... Én... - emeltem a mellkasomra a kezeim - Én... Nem tudom... Hogyan kell...  - motyogtam. Kagura felnevetett. Megfogta a kezem és a karjára tette.

- Ennyi. - mosolygott - Kapaszkodj, nehogy elsodorjanak tőlem! - kuncogott, majd megindult. Én pedig loholtam utána. Jó kis tempóval ment na! Ijesztő gyorsasággal és precizitással manőverezett az emberek közt. Volt aki utánunk szólt, akadt aki elkapta a kimonóm, mire riadtan hátra fordultam, Kagura azonban egy határozott mozdulattal tovább húzott. Hirtelen megállt, én pedig teljes erőből a hátának ütköztem.

- B-Bocsánat... - engedtem el és megint a mellkasomra húztam a kezeim. Kagura felém fordult és elmosolyodott.

- Semmi baj. Viszont... Akkor húzod fel így a kezeid mikor felhúzol magad köré egy falat. Igaz? - hajol közelebb mosolyogva.

- U... Um... Mik ezek az illatok? - nevettem el magam és egy irányba néztem. A fiú pislogott. Kiesett a szerepéből.

- Jaaa. Ez a kedvenc helyem. Itt Rejtett Köd összes specialitása kapható. - húzta ki magát büszkén - Gyere, elsőként a sült polipot kóstolod meg! Ne aggódj, itt nincsenek olyan sokan. - mosolygott kedvesen - Meghívlak! - ragadta meg a kezem, majd behúzott magával. Odabent sokkal barátságosabb környezet fogadott: színes lampionok adták a fényt, és szép faragott faasztalok voltak a boxokban. Ínycsiklandó, új illatok terjengtek a levegőben, és halk beszélgetések hallatszódtak. Volt egy alapzaj, de ez még mindig sokkal jobb volt, mint a kinti világ - Ülj le, megyek rendelni, jövök azonnal! - intett hátra. Én pedig kerestem egy üres boxot, és lehuppantam legbelülre.

- Helóka. - ült le velem szemben egy fickó. Nagy, világos haja volt és nagy zöld szemei az esti hűvös idő ellenére ő egy fehér trikót viselt. Hogy nem fázik?

- Üdv. - válaszoltam fapofával. A fiú végigmért.

- Nem vagy idevalósi igaz?

- Hm. - biccentettem.

- Tudod... - támasztotta meg a fejét - Én Kagurával jártam ki az akadémiát.

- Tényleg? - pislogtam.

- Aha! - bólintott - Csak nem randin vagy vele?

- Mi? Nem! - ráztam a fejem - Megmutatja a csendesebb helyeket, ahol jól érzem magam. - mosolyogtam. Erre ő összeráncolta a szemöldökét:

- És ide hozott? - mordult fel - Gyere velem! Megmutatom a Horizont sziklaszirtet! - erre felcsillant a szemem.

- Azt mesélte Kagura is! - pattantam fel. Ha tényleg Kagura volt osztálytársa, akkor csak nem lehet olyan rossz ember...

- Akkor megint egyre gondoltunk a sráccal. - fordult hátra - Jó hosszú a sor. Gyere, mire ideér, megjárjuk! - ragadta meg a kezem, és ördögi vigyorral az arcán kirángatott. Visszanéztem a pult felé, ahol Kagura állt, háttal nekem. Szólni akartam neki, hogy ne csak úgy eltűnjek, de egyrészt túl erős volt a kezemen a szorítás, másrészt megláttam egy ismerős arcot a vendégek közt....

"Mitsuki!"