LikeU

1. Fejezet-Melody szemszöge

Rendben, Kislány, csak pozitívan! Észbontó leszel. - Suttogtam a tükörképemnek, miután a hűvös vízzel leöblítettem az arcomat. Kihúztam a kis fiókot, és elővettem belőle a babarózsaszín sminkes táskát. A kezem kissé remegett.
Ugyan, Melody! A nehezén már túl vagy! Bekapcsoltam a tévét, hogy valami zaj menjen a háttérben, amíg készülődöm. Soha életemben nem tanultam a nyelvet, de a kultúra iránti szeretetem mindig is megkönnyítette ezt. Zene csatorna. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy egy nap talán én is ott lehetek, ahol ők. Hiszen kiválasztottak! Még mindig nem merem elhinni! Jézus isten! Tényleg kiválasztottak! Mosolyognom kellett, valahányszor eszembe jutott ez a mondat. Hány ember mondta, hogy túl nagyot álmodom. Hányan mondták, hogy lehetetlen dologra vágyom... És hányszor akartam feladni, amikor nem sikerült egy lépés századjára sem, vagy mikor a tollam már hetek óta nem vetett értelmes szöveget a papírra. De mindig tovább küzdöttem. És ami most történt, az azt mutatja: Megérte.
Még egy pillantást vetettem a tükörképemre. Ne feledd, kislány, még nem pihenhetsz!
Mosolyogva elindultam a város utcáin. Rendkívül boldog voltam. Alaposan felmértem a hatalmas fehér épületet, a nagy üvegablakokkal, ahol már négy éve gyakornokoskodom. Bementem, udvariasan köszöntem Yoongwa-nak, aki a recepción ült, ő pedig barátságosan integetett vissza rám. A kis váróterem mindig ugyan azzal a friss kávéillattal fogadta az ott belépőket, pedig a zörgő automata egyáltalán nem kedveskedett az illathoz párosítható kávéval. Igazi marketing gépezet volt. Az illat miatt rengeteg gyanútlan ember dőlt be neki, és vette meg a kritikán aluli minőségű kávét, természetesen nem olcsón. Én is rengeteg esélyt adtam már neki, próbáltam többféle ízt, de egyikben nagyobbat csalódtam, mint a másikban. A tej még elviselhető volt. De egy 8 órás táncpróba után nem erre van szükségem.
Felmentem a második emeletre, és bekopogtam a főnököm irodájába. A barna tölgyajtó két oldalán 1-1 fehér dézsás bambusz volt elhelyezve, az ajtón kis ezüst táblába volt gyöngybetűkkel belegravírozva A Név.
-Szervusz Melody! -köszönt rekedtes hangján, majd elmosolyodott. - Már csak rád vártunk! – Talán még sosem láttam úgy őt, hogy az a mosoly ne ült volna az arcán. Nem szidott le soha senkit, legalábbis úgy tette, hogy az illető csak akkor vegye észre, hogy fejmosásban részesül, amikor már a felénél tart.
-Ou.. - Suttogtam. - Elnézést... –Valóban késtem? Hiszen az órám mindig pontos...
-Jaj, semmi gond! Bizonyára elfelejtetted a tegnapi óraátállítást. Megértem, az izgatottság képes feledékennyé tenni az embert. Máskor figyelj!
-Persze Sunbaenim, így lesz.
-Fáradj át abba a terembe, és találkozz végre a jövendőbeli tagokkal! – óvatosan a vállamra tette kezét, és megmutatta az irányt. Már négy éve, hogy itt élek, mégsem tudok hozzászokni az itteniek nagy mértékű barátságosságának. Talán alapból nem vagyok egy bújós típus.
Izgatottan nyitottam be az ajtón. Rajtam kívül még öt ember ült ott, körben. Három fiú, és két lány. Mindegyiküket ismertem, némelyiküket közelebbről is. Sunhwa és én már azóta barátnők vagyunk, mióta gyakornokoskodni kezdtem itt. Seongahval is elég jóban voltunk. A fiúkat csak látásból ismertem, elvégre a férfi és a női gyakornokok külön szárnyban dolgoznak. 
Az egész múlthéten pénteken történt. Aznap volt egy 7 órás táncpróbám, és egy 2 órás énekórám. A Péntekek lazábbak.
Fáradt voltam már, de még lefekvés előtt rápillantottam az E-Mail-jeimre. És milyen jól tettem. Értesítettek, hogy a kiadónk egy új vegyes bandát készül debütáltatni, aminek én is a tagja leszek.
Azonnal elszállt belőlem minden fáradtság, mégis csak ültem, és bámultam a kijelzőt. Nem fogtam fel, hogy tényleg megtörténik. Hogy tényleg bekerültem a bandába. Tizenhárom éves korom óta erre készülök. Az életem azóta gyakorlásból áll, mert ezt akartam csinálni. Senki sem kényszerített rá. Mindenki furcsán nézett, amikor a „Mit csináltál a nyári szünetben, Melody?" kérdésre csak annyi volt a válaszom: „Gyakoroltam."
Számomra ez okozott örömöt. Míg a velem egykorúak buliztak, és nyaraltak, én a táncteremben edzettem, aztán dalokat írtam, énekeltem, és gitároztam. És boldogabb voltam, mint bárki más.
Mégis, azóta nem éreztem ekkora örömöt, mióta felvettek gyakornoknak. Igen. Már majdnem sikerült.
A menedzserünk rendkívül elszánt, azt mondja, szerinte nincs igazán híres vegyes banda Koreában, és velünk akar változtatni ezen. Ez az álma. Azzal pedig, hogy a saját álmát valóra váltja, beteljesíti még hat fiatalét is. Én pedig közöttük vagyok! Biztos, hogy csak álmodom. Még pénteken megtudtuk, hogy milyen pozíciót fogunk betölteni a bandában. Most bemutatkozunk, és pár hónapig ismerkedünk, összeszokunk a többi taggal, aztán pedig elkezdünk dolgozni az első számunkon. Ha minden igaz, még a holnap beköltözünk a közös házunkba. Én pedig alig várom!
A menedzserünk bejött, hogy elkezdjen beszélni az elkövetkezendőkről. Minden erőmmel próbáltam rá koncentrálni, de túlságosan izgatott voltam. Azt mondta, ne higgyük hogy ennyi. Hogy ezentúl csak éljük az csodás életünket. A munka csak most kezdődik. Még pár szót mondott arról, hogy mennyire örül nekünk, aztán bemutatott minket egymásnak.
-Nos, azt hiszem, hölgyeké az elsőbbség. - kezdte. - Ő itt Kim Sunhwa. - mutatott a mellettem ülő lányra. -Ő legidősebb lány, és ezzel a második legidősebb tag. Posztjai: Vezér tánc, vokál. Szeretnénk, ha majd a későbbiekben részt venne a koreográfiák készítésében. Néhány szó?
-Öhm.. Helló... - nevetett Sunhwa, mire mindannyian elmosolyodtunk.
-Remek. Következő tagunk a ragyogó Pyon Seongah-nk. Ő a harmadik legfiatalabb tagunk. Vezér vokálos, remekül táncol. Ez persze mindannyiótokról elmondható. - felém fordult. - Ő pedig itt a kakukktojás. - mosolygott. Mindig is aggódtam, hogy ki leszek rekesztve, mivel nem vagyok ázsiai. Vagyis nem egészen. A dédnagymamám koreai volt, de rajtam már egyáltalán nem látszik, hogy az én ereimben is hasonló vér csörgedezik. Azonban mindenki kedves volt, mikor itt kezdtem dolgozni. Vagy aki nem, az nem érdekelt. Sunhwa mindig ott volt nekem, a kezdetektől fogva. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ő is bekerült.- Több szempontból is. –folytatta. - Bemutatkoznál?
-M...Melody Wattson vagyok. New York-ban szüledtem. Négy éve vagyok gyakornok itt, amióta kiköltöztünk a szüleimmel.
-Bizony. Ő, hölgyeim és uraim a mi kis Maknae-nk, valamint az egyetlen női rapper. Ezenkívül még vokálos is, nem is akár milyen. -Zavartan elmosolyodtam. Hyong úr a fiúk felé fordult. -Ő itt Ran Shiwo, a legidősebb tag, aki egyben a leader, fő táncos, és az egyik rapper, emellett énekel is. - a srác felállt, sármos mosollyal arcán aprót hajolt, majd visszaült a helyére. -Ő pedig itt, - mutatott a mellette ülő fiúra. - Kam Junwo. - neve hallatára Junwo kihúzta magát, beletúrt fekete hajába, és hagyta, hogy felmérjük. - Vezér rapper, szintén fő táncos, és a harmadik legidősebb tagunk. Gondolkodtunk, hogy adunk neki valami színpadi nevet, például R-Boy.
-R, mint Rap? - kérdezte mellettem Sunhwa.
-Aham. - dörmögte a srác kissé rekedtes, mély hangján. - Gondoltam a Rap Monster-re is, de az már foglalt volt.
-Szívás. – motyogtam kissé elmosolyodva.
-Az. - felelt rá, mire felkaptam a fejem. Ezt meg hogy hallotta? Arca kissé unottnak tűnt, de nem is néztem túl sokáig. Csak reméltem, hogy nem bántódott mg.
-Akkor bemutatom az utolsó emberünket, aki a második legfiatalabb tag. Ő itt Park Kyungmo. Fő vokálos, táncos, és nem rappel. - nevetett a menedzserünk. Pár másodpercig mosolyogva nézett minket, majd órájára pillantott. -Nos, lassan ideér a buszotok. Csapatépítő programot szerveztem nektek. Holnap pedig, ahogy azt a leveletekben olvashattátok, beköltöztök a közös házatokba. Csak így tovább, gyerekek. -mondta. - Én rohanok, hamarosan megbeszélésem lesz. Nektek jó ismerkedést kívánok! - még egy utolsót mosolygott ránk, ezzel útjára bocsájtotta a készülő bandánkat.

Megjegyzések:
Sunbae: Koreai megszólítás, a felé a személy felé, aki valamiben nagyobb tapasztalattal rendelkezik nálunk. (sunbaenim: Illedelmesebb megszólítás)
Maknae: Egy együttes/banda legfiatalabb tagja.