LikeU

18. Fejezet - Junwo szemszöge

Alig vártam, hogy végre haza érjünk. Fáradt voltam, és semmi mást nem akartam, csak pihenni, így hát amint lehetőségem nyílt rá lezuhanyoztam, és aludni tértem.
A következő hetünk viszonylag unalmasan telt. Elmondták, hogy milyen diéta szerint kell étkeznünk a debütálásig, és hogy milyen hozzávalókkal nem főzhetünk. Igazság szerint sokkal szigorúbbra számítottam, ahogy a többiek is. Az egyetlen, aki majdnem sírva fakadt, mikor meglátta a listát az Kyung volt, de ő is viszonylag hamar megbékélt a helyzettel.
A hét többi része pusztán próbákból állt. Rengeteg próbából. Megtanultuk Shiwo-ék koreográfiáját teljes mértékben, és ének tanárnál is voltunk mindannyian. Azt hiszem a dalszövegek is elég jól haladnak, bár a többiek nevében nem beszélhetek. Csak a közös szövegünk nem változott Melodyval. Valahogy egyikünk sem kezdeményezi, hogy folytassuk.
Pedig nem ártana...

Szombat reggel volt. Meleg, nyári reggel. A konyhában igyekeztem Huby nyakába húzni a sötétkék pórázt, de ő valahogy nem örült ennek.
-Jó reggelt, Oppa!- hallottam Seongah vidáman csilingelő hangját a hátam mögött, mire megfordultam.
-Oh... Szia... Remélem nem ébresztettelek fel.
-Jaj, dehogy. – mondta, és füle mögé tűrte sötét barna, szinte már fekete haját. – Csak nem sétálni viszed Huby-t?
-De.. Azt próbálom. Mielőtt elindulunk fodrászhoz kiviszem, nehogy összepiszkítson valamit.
-Bölcs. – mosolygott. – Zavarna, ha én is jönnék?
-Dehogy. A társaság mindig jól jön. – feleltem, mire még szélesebbre húzta a száját, ami már valósággal lehetetlennek tűnt.
-Remek! – szólt, és odabattyogott mellém, majd egy óvatos mozdulattal lefogta Hubyt, aminek hála én a nyakába tudtam húzni a pórázt. – Jó fiú! – mondta neki, és megsimogatta, mire a kutya vakkantott egyet. Kinyitottam az ajtót, és előre engedtem Seongaht, majd visszacsuktam. Nem zártam be, a többiek úgy is nem sokára fent lesznek. -Komolyan mondtad, hogy kékre fested a hajad? – kérdezte.
-Azt hiszem igen, de biztos vagyok benne, hogy nem gondoltam át eléggé... Talán nem kellett volna belemennem. –nevettem halkan.
-Szerintem jól fog állni. Biztos nagyon menő lesz.
-Te befested?
-Oh nem... – mondta kikerekedett szemekkel. – A szüleim biztos megölnének érte...
-Miért? Hiszen... Felnőtt nő vagy...
-Hát ez igaz... De ők... Mindig elég szigorúan fogtak. Sosem csinálhattam semmi... Őrültséget... Semmi érdekeset, vagy izgalmasat. – mondta, szinte már természetesen.
-Mit értesz ez alatt? – kérdeztem vissza. Azt hiszem egyértelmű volt, de a félreértések elkerülése miatt inkább meggyőződtem erről.
-Hát... A szoknyám sosem érhetett a térdem fölé 10 centivel. A körmeim mindig testszínűre voltak festve, mert az nem hivalkodó, de elegáns. Az ingemen mindig be kellett gombolnom az utolsó gombot is, és csak zárt cipőt hordhattam. A sminkem sem lehetett soha túl erős, még egy jeles alkalomra sem, és természetesen nem barátkozhattam olyannal, akit ők nem ismertek vagy kedveltek volna... Magániskolába jártam, franciául tanultam, mert az elegáns. Nem jártam szórakozni, moziba, parkba, csak vásárolni az unalmas és gazdag „barátnőimmel" akik természetesen a város legelegánsabb embereinek voltak a gyerekei, és semmi másról nem tudtak beszélni, csak a vásárlásról... Nem lehettem szerelmes egy helyes utcazenészbe, és nem dönthettem el, hogy mit akarok.
-Oh.. Jézus... – mondtam. Hát nem... Mégsem volt olyan egyértelmű, mint azt gondoltam. – Mármint nem.. Persze ez érthető, szerettek volna vigyázni rád, meg ilyenek... És... nem támogatom a hivalkodó sminket, és a két méteres műkörmöt, de ez...
-Igen... De nem hibáztatom őket, hisz' alig voltak otthon... Mindent megadtak nekem, amire szükségem volt. És szigorúan neveltek, mivel előkelő családból származom. Nem akarták, hogy szégyent hozzak a hírnevükre.
-Miért hoztál volna?
-Hát mert... Apám jól menő plasztikai sebész, az anyám pedig ügyvéd... Fontos megőrizni a jó hírnevüket...
-Hát...ezt értem..De nem hiszem, hogy szégyent hoztál volna rájuk bármivel... – Alig jöttek a számra a szavak. Fogalmam sem volt, mit mondjak. Seongah-t kalitkába zárták, mint egy szép díszmadarat, hogy úgy fütyüljön, ahogy azt elvárják tőle...
-Hja..- fújtatott. – De ezzel biztosra mentek.  Az egyetlen dolog, amiért igazán hálás vagyok, hogy rengeteget kellett foglalkoznom a zenével. Énekeltem, zongoráztam, és balettoztam... És ennek hála, 16 éves korom körül körvonalazódott bennem, hogy engem ez érdekel. Szóval két évre rá elhatároztam, hogy idejövök, és idol leszek...Képzelheted milyen boldogok voltak.
-Hogy engedtek el? – kérdeztem, mire lehajtotta a fejét, és csak pár másodperc után felelt.
-Sehogy...
-Mi..?
-Nem engedtek el... De közöltem velük, hogy felnőtt ember vagyok... És eljöttem. Ennek már három éve.
-Azta..
-Ez volt az első, és egyetlen őrültség, amit valaha elkövettem...És mindennél jobb érzés volt. – elmosolyodtam.
-Azt elhiszem... És... Azóta találkoztál velük? – megrázta a fejét.
-Nem keresnek, és én sem őket. Nem írnak karácsonykor, sem a szülinapomon. Talán azt sem tudják, hol vagyok, vagy hogy élek-e egyáltalán... - vonta fel a szemöldökét, és robotikusan  mosolyra húzta száját.
-Jézusom...Seongah.. – kezdtem. – Ez... Ez szomorú..
-Hát... Annyira nem. Most azt csinálom, amit szeretek, és olyan emberek között élek, akik szeretnek, és érdeklődnek irántam. Van hol laknom, önálló vagyok, és teljes értékű embernek érzem magam, nem pedig játékbabának. Örülök, hogy eljöttem, és hogy a saját életemet élhetem. És örülök, hogy ti is a részei vagytok. – mosolygott barátságosan.
-Örülök, hogy a része lehetek. – feleltem. – De... Egy valamit még mindig nem értek.
-Micsodát?
-Ha... A szüleiddel nem is tartod a kapcsolatot, akkor... Mi akadályoz meg abban, hogy befesd a hajad? Vagy hogy... Ne test színű, hanem halvány rózsaszín körmöd legyen... És hogy felvegyél egy szandált?
-Őszintén... Semmi. Semmi, és senki. De szeretném, hogy ha egyszer majd újra látnak a szüleim... Mondjuk egy videóklippben, akkor... Ne ítéljenek el azonnal teljes mértékben... És lássák, hogy én szeretem őket, én nem változtattam meg amit kértek, és elvártak tőlem. A saját utamat járom, de még mindig az ő gyerekük vagyok, és szeretném, ha büszkék lennének rám.
-Értem... Ez... Nagyon szép dolog.
-Köszönöm Oppa... – mosolygott. – És azt is, hogy meghallgattál.
-Ugyan, ez természetes.. Örülök, hogy megosztottad velem.
-De... Most mesélj te is magadról! Hiszen én még mindig alig tudok valamit rólad.
-Titokzatos vagyok. – mondtam.
-Naa, Oppa! Kérlek! – nevetett, szemei kérlelően csillogtak rám.
-Én egy teljesen átlagos srác vagyok. – mondtam. – Nem igazán van mit mesélnem.
-Anyukád nagyon aranyos!
-Igen.. Az... Szeretetre méltó... Igyekszem rászolgálni én is az ő szeretetére.
-Biztos vagyok benne, hogy büszke rád. Azért nem mindenki mondhatja el, hogy egy ilyen tehetséges ember a fia. – éreztem, ahogy arcomról eltűnik a mosoly, akár milyen elkeseredetten próbáltam ott tartani.
-Ja... Én is remélem.
-És apukád? – mosolygott még mindig.
-Ő...Meghalt egy balesetben... Alig egy évvel az előtt, hogy jelentkeztem volna ide.
-Oh..Jun Oppa... Ne haragudj... Nem akartam.. – dadogta zavartan, és feltűnően kerülni kezdte a tekintetemet. Nem tudta, mit mondjon, vagy tegyen, ami érthető volt.
-Nem, Seong... Ez nem a te hibád.. Nem tudhattad.
-Öhm... V...Váltsunk témát..Rendben? Talán..Jobb ha lassan haza is indulunk nem igaz? És...Amúgy meg... H.. Hogy állnak a dalok?
-Egész jól. - mosolyodtam el. Seongah őszintén zavarban volt. Érezte, hogy érzékeny pontra talált, és nem tudta, hogy mit kérdezzen helyette. - Én a sajátommal már majdnem készen vagyok. Melről nem tudok nyilatkozni. - csak bólintott, de még mindig nem mert a szemembe nézni. -Seong..?
-Hm...? - mosolyt erőltetett az arcára, és rám vonszolta élénkbarna szemeit.
-Nincs baj. Ne aggódj, rendben? Nem tudhattad.
-Uhum. - arcáról lassan eltűnt a két élénk vörös folt, mosolya őszintévé vált.
-Oké. Köszönöm.

Sziasztok! ●ᴥ●
Kisebb kihagyás után jelentkezem most ismét egy új fejezettel! Remélem tetszeni fog majd nektek. :3 Igyekszem sűrűbben hozni a fejezeteket ismét, illetve a korábban már emlegetett Karácsonyi Külön Kiadás (azaz KKK) is készülget már :D
 Hogy tetszik a borító? ｡◕ ‿ ◕｡ Találtam egy aranyos alkalmazást, amivel unalmas óráimban elütöttem az időt. Remélem bejön nektek.
 További szép napot, köszönöm, hogy időt szántatok a LikeU-nak ◕3◕