LikeU

14. Fejezet - Junwo szemszöge

Alig, hogy anya elkészítette a reggelit, a többiek is leszállingóztak, és egyesével bemutatkoztak, kivéve persze Shiwot. Neki nem kellett. Már akkor belopta magát anya szívébe, mikor 10 éves korunkban először átjött. Nem kellett hallanom Mel és anyu beszélgetését, hogy tudjam, anyámnak olyan Shiwo, mint a második gyereke. Igazából... Talán inkább mint az első.. Sűrűn éreztem úgy, hogy anya jobban szereti őt, mint engem. Shiwo mindig is jobb volt a legtöbb dologban. Jobban tanult, jobban énekelt és táncolt nálam, és a végtelen karizmája miatt a társas kapcsolatokban is ezerszer jobb volt, mint én. Az emberek jobban kedvelték őt, minden lány érte volt oda, minden kevesebb idő alatt összejött neki, mint nekem. Amíg el nem kezdtem dalokat írni. Shiwo ugyanis legnagyobb meglepetésemre valósággal az ájulás határára került, mikor elolvasta első szövegem. Hasonlóan reagáltam, mikor megtudtam, hogy neki ez egyáltalán nem sikerült, mikor próbálkozott vele. Aztán mikor a rap sem ment neki úgy, mint nekem, akkor végre rájöttem, hogy nem kell mindenben a legjobbnak lennem. Végre megtaláltam azt, amiben kiemelkedő vagyok. Amit szeretek csinálni, amivel mindig is foglalkozni akarok. Ez azonban anya szemében semmit nem jelentett. Azt akarta, hogy olyan legyek, mint Shiwo, de tudta, hogy ez lehetetlen. Hogy nem vagyok elég tehetséges, és hogy örökre az árnyékában fogok élni. Az sem volt neki elég bizonyíték, hogy felvettek, és bekerültem a bandába. Sosem lesz megelégedve velem. Mindig is szeretett. És nem cserélt volna el hatszáz Shiwoért sem. Gondoskodott rólam, küzdött, hogy meglegyen mindenem, de sajnált is, amiért bennem nincs meg az, ami Shiwoban igen. És utálom az érzést, hogy neki nem elég, aki vagyok. Mégsem irigykedtem Shiwora sosem. Inkább igyekeztem példát venni róla, hogy örömet szerezzek anyának. De amíg a példaképem ámulattal hallgatta, ahogy rapelem a saját dalaimat, addig anya csak azt hallotta és látta, hogy még mindig nem vagyok olyan mint Ő.
Egy idő után meguntam az örökös bizonyítási kényszert. Nem érdekelt, hogy anyának mi a véleménye a dalaimról, és a hobbimról.
Azért írtam, rappeltem, és táncoltam, mert élveztem csinálni. És nem azért, mert anya ezt akarta. És mindennél azóta... Még jobban szeretem.
Talán anya sosem fogja értékelni ezt, ami most már a munkám. Talán sosem leszek akkora a szemében, mint Shiwo. De majd találok valakit, aki ezt értékeli bennem. Vagy nem. Én akkor is boldog leszek, mert azt csinálom, amit akarok.
-Junwo Oppa, ez a te kutyád? – szakította félbe gondolataimat Seongah bájos mosollyal arcán, és leült velem szemben. Egy elég bő, halvány rózsaszín pulcsit viselt, amiben nem látszott, hogy mennyire vékony. Sűrűn hordott ilyen vagy ehhez hasonló szabású ruhákat. Hozzá most egy szürke rövidnadrágot vett fel.
-Igen. – feleltem szűken. Kicsit még mindig a gondolataim hullámai között vergődtem, mint egy reményvesztett hajótörött.
-Mi a neve? – kérdezte, s közben Melodyt nézte, ahogy a kutyámmal játszik.
-Herold. – szólt helyettem, és lesöpörve magáról a fekete szőrcsomókat elénk állt.
-Huby. – javítottam ki.
-Oh... – vakarta fejét, majd elmosolyodott. – Hát, mindegy, mert a Heroldra is hallgat.
-Hallgat ez mindenre. – De ezt Mel már nem hallotta, a mosdóba ment kezet mosni.
-Én indulok, kicsim. Gondolom ti is elfoglaltak vagytok. Nem akarlak titeket feltartani.
-Rendben, anya. – feleltem, és kissé mosolyogva közelebb léptem hozzá, majd szorosan átöleltem. – Ne vigyelek haza?
-Dehogy, édesem. – felelt halkan, és elhajolt tőlem. – Tudod, mennyire szeretek busszal utazni.
-Persze. – mosolyogtam, ő pedig óvatosan a nyakamhoz nyúlt, és megigazította a kapucnimat.
-Hah... – fájdalmasat sóhajtott, finom, ráncos kezeit a vállamon hagyta. – Mikor nőttél fel, mondd? Tegnap még pelenkáztalak. Ma meg... – lassan felmérte arcom minden apró szegletét. Kis szemei kissé bepárásodni látszottak, fejét oldalra hajtotta. – Kész férfi vagy... Az én kicsi Junwom...
-Kérlek, ne sírj.. – öleltem magamhoz még egyszer, mire nevetett.
-Dehogy... Csak... Eszembe jutott, mennyire hasonlítasz apádra... – a konyhában súlyos lett a csend. Senki nem beszélt, pedig csak hárman tudtuk, hogy miért volt ennyire kínzó anyám mondata. Hogy miért csorgott le ajkairól olyan fájón. Mégis, a többiek valahogy érezték a súlyát, és inkább nem szóltak.-Tényleg megyek. – hajolt el ismét anya, és karjára vette tölgyfaszín fonott kosarát, amiben egy-két dolgot hozott nekünk reggel. – Jó munkát, gyerekek! – mosolyodott el. –Ha bármire szükségetek van, nyugodtan hívjatok.
-Köszönjük, Kam Asszony! – mosolygott Sunhwa. – És örülök, hogy elhozta a kutyát. Gondját viseljük!
-Igen, én is örülök neki. – mosolygott Seongah, majd óvatosan megsimogatta Huby fejét.
-Hát még én! – kiáltott fel Melody. – Nagyon imádom a kis Wooby-t.
-Hubynak hívják! – nevetett Kyung is. Shiwo csak csendesen állt mellettem karba font kezekkel, álmosnak tűnt.
-Igen, mindent köszönünk. – szólalt meg végül. Anya csak mosolygott, és még egyszer végigmért mind a hatunkat.
-Nagyon barátságos csapat vagytok. Jól esik rátok nézni.-Szólalt meg utoljára, majd egy halk köszönéssel kiment az ajtón.

A B termet kaptuk táncra, az egyik legnagyobbat. Még sosem táncoltam ott, gyakornokoknak ritkán adatik meg ez a lehetőség. Természetesen gyönyörű volt. A falak halványkékek voltak, az ajtó, és a parketta pedig vajsárgák. Egy ablak sem volt, a plafonon lévő 4 kisebb, kerek, kékes fényű lámpák miatt láttunk egyedül. Az ajtó mellett egy fehér kanapé, a szemben lévő falon pedig csak tükrök voltak. Gondosan tisztán tartották őket. A sarokban egy hangfal, és egy kisebb asztalon egy laptop állt. Az ajtó jobb oldalán lévő falát pedig szinte teljesen befedte a cég hatalmas logója. Már mindannyian átöltöztünk, a két koreográfust vártuk. Egyénileg nyújtani és bemelegíteni kezdtünk. Olyan 10 perc elteltével egy férfi és egy nő jött be az ajtón. Utóbbi vékony volt, fényes fekete nadrágot, és egy bő, neonrózsaszín trikót viselt. Kávébarnára festett haja copfba volt fogva feje tetején. Barátságos szemei voltak, és természetesen szép arca.
A férfi jóval magasabb volt nála. Korom fekete, rövid haja volt. Széles vállain, és kidolgozott testén feszült fehér trikója, amihez egy fekete melegítőt viselt. Hófehér fogai csillogtak, miközben mosolygott.
-Szép jó napot, mindenkinek! – szólt a lány, és ledobta kék sporttáskáját a fehér kanapéra.
-Helló! – feleltünk szinte egyszerre, mire elmosolyodott.
-Bocsánat, hogy késtünk. – szólalt meg végre a férfi is. Hangja kissé rekedtes volt, de ez természetesnek hatott.
-Most itt vagyunk, ez a lényeg. Ne vesztegessük a drága időt. Én Jihae vagyok, ő pedig Yataro. Japán, de nyolc éves kora óta él itt. Mondjuk, ti nem tűntök rasszistának. – Melodyra mosolygott, aki kissé felvonta a szemöldökét. Arra gondoltam, hogy mellé lépek, nehogy valami hülyeséget reagáljon. Mindenen képes felkapni a vizet, pedig azt hiszem, ez kifejezetten bók volt. – Mi leszünk a koreográfusaitok, és kettőtökkel sűrűbben fogunk találkozni, bár azt hiszem a többiekhez is lesz szerencsénk bőven. Az első közös koreográfiátok a Kard-tól a Don't recall lesz, ha már van alkalmunk vegyes bandával dolgozni.– Mindenki vidáman tapsolni kezdett. – Jaja. Jó buli lesz. Nos, van pár rész, amikor párokba kell titeket állítani. Ez magasság alapján fog eldőlni. Mindenkinek két párja lesz, de most csak az elsővel kell törődnünk. Szóval, ránézésre körülbelül mindegyik fiú egyforma magas nagyjából. Kyung, te vagy a legkisebb, te állj Sunhwa mellé. – Sun barátságosan Kyungmora mosolygott. Ő volt a legmagasabb lány, talán 10 centi volt közte, és a srác között. Furcsának találtam a döntést, hogy pont ők kerüljenek össze, de inkább nem szóltam semmit. -Remek. Seongah alacsony, ő menjen Shiwo mellé, Melody, te pedig Junwo párja leszel először.
-Természetesen. – forgatta a szemét, és mellém vonszolta magát. Nem lehetek sokkal magasabb Shiwonál, és mivel mindhárom lány alacsonyabb nálunk, tényleg nem értem, hogy miért kellett megint vele összeállnom. Ez már biztos, hogy direkt történik. – Nagyon rossz kislány lehettem, amiért ennyire bűnhődök. – szólt, és füle mögé tűrte kiálló hajtincsét.
-Hát, én sem voltam éppen jófiú, de ezt nem érdemlem.
-Legalább ebben egyetértünk. – jegyezte meg alig hallhatóan
-Ja. – tettem hozzá jelezve, hogy nem volt elég halk.
-Ha mindenki eléggé bemelegedett, akkor kezdjük azzal a páros mozdulattal. – Mindketten előre mentek a tükörhöz, mi pedig mögöttük álltunk. Felénk fordultak. – Bemutatjuk egyszer, aztán lassan is. – A mozdulat nem volt túl gyors, mégsem tudtam rendesen koncentrálni rá. Teljesen elvonta a figyelmemet egy apró mozzanat, amikor is Yataro Jihae lapockájára tette a kezét, és lassan végighúzta azt egészen a csípője aljáig, és el sem engedte. Ugyan az egész alig tartott két másodpercig, mégis meg kellett erőltetnem magam, hogy ne kapjak menten egy hatéveshez méltó hiszti rohamot, ha nem cserélik le azonnal a társamat. Nem mintha akármelyiküket szívesen fogdostam volna. Kedvelem őket, és mindhárman csinosak is, de ez több annál. És ráadásul pont Melodyval?
Minden egyes izmom megfeszítésével próbáltam elfogadni a sorsomat. Egyetlen táncmozdulat miatt nem adhatok fel mindent, pedig abban a pillanatban kedvem lett volna hozzá.
A teremben kínos csend támadt, mikor Jihae és Yataro a mozdulatsor végére értek.
-Csak nem megszeppent mindenki, egy intimebb mozdulattól?-nevetett Jihae, és eltűrte egy hajtincsét. – Mindenki berezelt.
-Nem... – rázta meg a fejét mosolyogva Shiwo, majd óvatosan Seongahra pillantott, aki vérvörös fejjel bámult maga elé. Kyung csak zavartan kacagott egyet, Sun pedig ugyan azzal a jól megszokott kedvességgel arcán áthelyezte súlypontját jobb lábáról a balra. Csak szótlanul álltam, és vártam, hogy történjen valami.
-Dehogy, kezdjük! – szólalt meg Melody hirtelen, majd rám szegezte tekintetét.
-Remek, akkor mutatom lassan. – közelebb lépett hozzám, és halkan mondta, hogy csak én halljam:
-Vigyázz a kezedre.
-Ne aggódj, ettől igazán nem kell félned. - feleltem anélkül, hogy ránéztem volna. Persze. Semmi máshoz nincs kedvem, csak őt fogdosni. Még mit nem. Yataro és Jihae ismét bemutatták a rövid lépést, de most lassabban. Igyekeztem minden egyes mozdulatot alaposan megfigyelni. Azt hiszem sikerült, de ez pillanatokon belül ki fog derülni. Jihae a tükör felé fordult társával.
-Először lassan. Nem sietünk sehová. Hangolódjatok egymásra nyugodtan, azért vagyunk itt, hogy közelebb kerüljetek a másikhoz.
-Elég közel vagyok Melodyhoz. -szóltam halkan.
-Nem, ha nincs a lapockáján a kezed.-mosolygott ravaszul, mire sóhajtottam. -Ne aggódj, szerintem nem harap.
-Az nem biztos. - szólt Mel, és elém lépett.
-Nincs okom ilyenektől tartani. Nem vagy olyan rossz kislány, mint amilyennek mutatod magad.-Nem fordult hátra, csak kezét csúsztatta fel hátán, mintha copfját piszkálná, s közben kinyújtotta hosszú, csontos középső ujját. Halkan nevettem.
-Öt, hat, hét, nyolc.. - számolt be Jihae, mire közvetlenül Mel mögé léptem, ő utánozta Jihae mozdulatait ahogy tudta, én pedig igyekeztem Yataro-ra koncentrálni. Addig szinte hibátlanul ment minden, míg a bizonyos részhez nem értünk a táncban. Óvatosan Melody lapockájára tettem a kezemet. Lassan mozgatta csípőjét, ahogy Jihae is tette, én pedig anélkül, hogy Yatarora néztem volna, finoman lejjebb csúsztattam a kezemet.
-Állj meg. – suttogta halkan,én pedig abban a pillanatban megtorpantam.
-Nem bízol bennem? – kérdeztem szintén halkan. A mozdulatsort követve felém fordult, és a vállamra tette a kezét.
-Mégis miért bíznék? - vonta fel a szemöldökét. Nem mozgott tovább, csak hátra simította haját.
-Valóban nincs rá okod. – bólintottam, és a csípőjére tettem a kezemet. Nem panaszkodhat, határon belül maradtam.
-J..Junwo! – szólalt meg most már hangosabban.
-Mi van? Ez a záró póz.- körülnézett, felmérte a többiek helyzetét is.
-Nem igaz! Meg kellett volna fordítanod!
-Oh, valóban. – megragadtam a csuklóját, és pördítettem rajta egyet, ahogyan azt eredetileg kellett volna. – Ezek szerint nem figyeltem eléggé. – suttogtam halkan, hogy csak ő hallja. Mély levegőt vett. Valószínűleg azt tervezte, hogy most jól visszaszól nekem, de nem felelt semmit.
Jól is tette.
-Srácok, ne legyetek ennyire berezelve! – szólalt meg Jihae. – Azt hiszem, gyakorolnotok kéne az ehhez hasonló lépéseket, mert úgy viselkedtek, mint a nyuszik. Shiwo-t és Sunhwa-t
kivéve, de ez betudható annak, hogy ők a fő táncosok. De azért ti sem voltatok biztosak a dolgotokban. – Fújtatott egyet, és gondolkodóan hátra tűrte a haját.
-Mi lenne, - szólalt meg Yataro – ha a mai próba nem tartana ötig. Próbálunk tegyük fel két órát, cserébe viszont holnap többet próbálunk. Ma Shiwoval és Sunnal elkezdünk egy koreót gyártani, úgyis ez lesz a hét témája. És amit ma sikerül megalkotnunk, azt holnap betanítjuk.
-És ilyen elemeket tesztek bele? – szólt kissé félénken Kyung.
-Persze. – tapsolt egyet Jihae. – Zseni vagy, Yataro. Ma még egy óráig ezt a koreót gyakoroljuk, holnap viszont már a ma összedobottat. Ezt majd finomítjuk jövőhéten, a lényeg, hogy rakjunk össze valamit, amit holnap betaníthatunk. És akkor párok terén kicseréljük Seongaht és Sunhwat. Így talán még jobb is. Mel marad Junwoval. – Utáltam a hírt, de kihasználtam a helyzetet, hogy bosszanthassam Melodyt.
-Még több ilyen lépés? – suttogtam. – Ez fantasztikus. – ügyeltem, hogy hangom unottan csengjen, nehogy túl sokat képzeljen a dologba, és óvatosan a vállára tettem az egyik kezemet.
-Szállj le rólam. – lökött el magától, és a kanapén lévő üvegéért indult.
-Mel, máris megszomjaztál? – Nevetett Kyung.
-Dehogy, Oppa. Csak Junwo gyorsan izzad, és nem akarok a közelében lenni. – Mindenki kacagott. Igen. Ezt visszakaptam, de így is megérte.