LikeU

9. Fejezet - Melody szemszöge

Hosszas tanakodás után a sárga bő póló, és a hosszú szárú szakadt farmer mellett döntöttem. Nem volt olyan meleg, lógott az eső lába, és amúgy is eléggé fázós vagyok. Seongah bevállalta a fehér szoknyát a rózsaszín vállatlan hosszú ujjúval, Sunhwa pedig fekete rövidnadrágot és lila pulcsit viselt. Nem sminkeltük túl magunkat, hisz' ez csak egy megbeszélés. Örömmel láttam, hogy mindenki egész otthonosan berendezte a saját kis sarkát, mint egy kuckót, és lassan megtöltöttük a szekrényeket is. Nekem már csak két dobozom volt, amiből nem pakoltam ki, de azok nem is voltak annyira érdekesek. Egy-két emlék, amit eltettem, talán az ágyam alatt hagyom őket dobozban.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, aztán a többiekkel együtt kivonultunk. A fiúk már a garázs előtt álltak egy sötétszürke furgon mellett.
-Ez honnan van? – kérdezte meglepetten Seongah.
-A menedzserünk küldte, ez egy hét személyes autó. Ha mindannyian megyünk valahová, akkor ezt fogjuk használni. –szólt Shiwo. – És mivel ez is egy ilyen alkalom, ezért... beszállás!
-Ki vezet? – kérdeztem.
-Én. – hallottam Junwo rekedtes hangját, mire rákaptam a tekintetem. Ugyan azt a szerelést viselte, mint ebédnél, de hozzácsapott egy fekete kapucnis pulcsit. – Mivel sietünk, és Shiwo Hyung túl higgadtan vezet.
-Mind meghalunk... – jelentettem ki, és bemásztam leghátra Sunhwa mellé. Előttünk ült Seongah és Kyung, legelöl pedig Junwo Shiwoval.
-Mindenki kösse be magát.. Junwo Oppa vezet! – kiáltottam el magam, mikor beszálltak.
-Ééés.. Ennyi volt a nagy szeretet. – forgatta a szemei Sun, majd egy nagy csattanással bekötötte magát.
-Inkább örüljetek, hogy Melodynak nincs jogsija... – Felelt Junwo.
-Huh, Oppa, ez igen gyenge válasz volt. Talán nem aludtad ki magad? Nem vagy formában.
-Elég legyen! Még így is ölitek egymást, hogy a kocsi két különböző pontján vagytok? – Szólt Sunhwa. – Mi lenne, ha eljátszanátok, hogy semmi nem változott reggel óta?
-Semmi nem változott, Unni. Reggel is utáltuk egymást. Csak most már felébredtünk.
-Shiwo Oppa.. – kiáltott előre.
-Tessék?
-Melodyék nem isznak több kávét. – Shiwo nevetett.
-Ha ez segít, benne vagyok. – durcásan karba fontam a kezeimet, és hátradőltem.
Az az átkozott dallam járt a fejemben, amit Junwo beleültetett, azzal a rohadt szöveggel, amit este közösen írtunk rá.
   Mocsok jó lett, és elérte a célját...

Junwo tényleg életveszélyesen vezetett, nem tévedtem. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg szabályt megszegett, és a sebességhatárt is átlépte párszor. A piros lámpákról nem is beszélve. De tény, neki köszönhetjük, hogy időben odaértünk. Mind kiszálltunk, Kyung arca pedig szokatlanul sápadt volt, és kevesebbet is beszélt, mint szokott.
-Minden rendben, Oppa? – kérdeztem, és a vállára tettem a kezemet, mire elmosolyodott.
-Persze Melody! El sem hiszed, mennyire örülök, hogy Oppának hívtál. Engem senki sem becézget, csak Sunhwa Noona Kyungi-nak. De ez nem meglepő, mivel csak te vagy fiatalabb nálam. Sajnálom, hogy téged senki sem tud becézni, de biztos, hogy rengeteg rajongód lesz, aki majd tud Noona-zni és Unni-zni! Ne aggódj! – hadarta, mire én barátságosan elmosolyodtam.
-Köszönöm, Kyung, nagyon kedves vagy. Jól esik, hogy ilyet mondasz.
-Semmiség, Mel! – vigyorgott ő is. Junwo a háta mögé lépett. Sokkal magasabb volt nála, majdnem egy egész fejjel, pedig Kyung sem volt alacsony. Én voltam a második legkisebb, és én sem számítottam kis termetűnek, a 165 cm-mel. Arca nem volt éppen kifejezéstelen, tisztán leolvastam róla, hogy kedve támadt valakinek belerontani a lelki világába, és én vagyok itt a legnagyobb kihívás.
-Most neki próbálsz benyalni? – kérdezte. – Ne hagyd, hogy ez az álnok boszorkány a te fejedet is elcsavarja, öcsi. – Ütögette meg Kyung vállát.
-Az övét... is? – Vontam fel a szemöldökömet, és fölényesen elmosolyodtam. – Miért, Oppa? Kiét még? – Közelebb léptem hozzá, és lesöpörtem válláról azt a porszemet, ami ott sem volt.
-Valakivel biztos megesett, hogy bedőlt a bűverődnek.
-Hmm.. Bájosnak tartasz? – kacagtam gúnyosan.
-Nem ezt mondtam. – hajolt közelebb. Alig fél méter volt közöttünk. Szemeit összehúzta, ajka egyenes csíkként helyezkedett el álla felett.
-Oh, dehogy nem. Azt mondtad, hogy ne hagyja, hogy elcsavarjam a fejét, tehát el tudnám, és hogy ez biztos megtörtént már valakivel.
-Hallgass el, Melody. – suttogta egyenesen az arcomba, majd még egyenesebbre húzta száját.
-Attól még nem lesz igazad, hogy csendben maradok. Fáj, hogy kimondtad, igaz? Hogy beláttad, még ha nem is volt szándékos?
-Melody.. – suttogta dühösen, közömbös szemeiben fényesen lobogott a tűz, amit akarattal sem tudott volna kioltani. Nem, hiszen továbbra is éltette valami, ami erősebb volt a láng lobogásának összes egyéb feltételénél.
-Tudod mit? Ha ettől jobban érzed magadat, akkor elhallgattathatsz. Csendben maradok. De ez nem változtatja meg azt a pár mondatot, ami az előbb elhagyta a szádat.
-Melody... – ismételte meg, de hangja már nem volt dühös. Arca rezzenéstelen volt, azonban most alig kiszűrhetően, de kérlelt.
-Rendben, Junwo. – Hátrébb léptem, majd a többieket kezdtem keresni. Kyung értetlenül állt mellettünk, de Shiwonak, Sunhwanak és Seongahnak fel sem tűnt a kis beszélgetésünk.
Remek. Elindultam feléjük, és otthagytam Junwot Kyunggal. Közel sem voltam olyan magabiztos, mint amilyennek tűntem. Fogalmam sincs, mit mondtam és tettem, vagy hogy miért.
-Menjünk. – Szólt Seongah. – Kicsit fázom. – Tette hozzá halkan.
-Gyertek, srácok! – kiáltott Shiwo, majd elindultunk befelé, Kyung és Junwo pedig jöttek utánunk. Junwo arcáról semmi sem volt leolvasható, csak az a hamis düh. Inkább zavarodottnak tűnt, mint mérgesnek.