Avengers - Egy banda története

Az iskolai élet

Miután Tony befejezte a dalt, nem engedte, hogy Pepper mondjon rá bármit is, csak megkérte, hogy magyarázza el a focit. A lány sokkal jobban értett ehhez mint Steve, (legalábbis Tony szerint) és így Tony hamar megtanulta a szabályokat. Utána még beszélgettek kicsit, de nyolc körül Peppernek mennie kellett.
- Happy majd hazavisz. - mondta Tony miközben lefelé sétáltak a lépcsőn.
- Erre semmi szükség. Nat jön értem.
- Gondolhattam volna...
Pepper megajándékozta még egy mosollyal, majd megölelte és kinyitotta neki az ajtót. Pepper még a kapuig sem jutott, amikor Happy viharzott be Tony mellé.
- Tudtam, hogy ez lesz.
Tony sóhajtott és mivel nem akart Happyvel beszélni, már sietett is fel a lépcsőn.
- Azt hittem ő más. - Happy a lépcső aljából kiabált fel Tony-nak. Persze Happy nem kiabált igazából, csak az üres házban tűnt nagyobbnak a hangja.
- Más is. - Tony továbbra sem nézett hátra.
- Akkor mit kerestetek a szobádban egész délután, Tony? Azt hiszed...
Tony végighúzta a kezét az arcán és fáradt kifejezéssel fordult Happyhez.
- Kezdem unni egy kicsit, hogy mindenkinek magyarázkodnom kell. Semmi sem történt köztem és Pepper közt méghozzá azért mert ő más. Szóval megköszönném ha leszállnál rólam.
Tony dühös tiniként vágta be maga mögött az ajtaját, de igazából nem érdekelte mit gondol Happy.
- Uram, minden rendben? - Jarvis a zsebéből szólalt meg - Gyors szívverést és erős agyi aktivitást érzékelek.
- Persze... - De Tony nem volt rendben. A torka elszorult, a gyomra görcsbe ugrott és érezte, hogy alig kap levegőt. Az ágyára vetette magát és magzatpózban próbált lenyugodni. Nem ez volt az első alkalom, hogy Tony-nak pánikrohama van. Az anyja halála óta rendszeressé váltak, a szorongásáról nem is beszélve.
Tony, időérzékét elvesztve, nem tudta mennyi idő telt el, mire végre lenyugodott. Az ágya melletti órája éjjeli kettőt mutatott, amire csak sóhajtani tudott. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy órákra kiüti egy-egy ilyen pánikroham. Mivel nem nagyon tudott mit csinálni, gyorsan lezuhanyozott és visszafeküdt az ágyába, hátha el tud aludni.
Reggel Tony úgy érezte egy percet sem aludt és valószínűleg így is volt. Még az ébresztője előtt felkelt, ezért letámolygott a lépcsőn és leült reggelizni. Még bele sem tette a kanalát a müzlijébe amikor Happy ült le mellé.
- Te sosem alszol? - kérdezte Tony, arra célozva, hogy Happy már a hajnali órákban öltönyben volt.
-  A munkám része, hogy nem. - Happy feszengeni kezdett, amiből Tony egyből tudta, hogy kényelmetlenül érzi magát - A tegnapiról...
- Nem tudom te hogy vagy vele - Tony letette a kanalát és Happyre nézett - de szerintem kicsit sokat veszekszünk mostanában. - Happy egyetértően bólogatott, ezért Tony folytatta - Sok minden változott mostanában és ez sok feszültséget okoz, de hidd el, amikor azt mondom, hogy nem csak a helyzet más, de én is. Legalább is próbálkozom.
- Tudom és sajnálom... néha emlékeztetnem kell magam, hogy nem én vagyok az apád. Nem tehetek róla, mellettem nőttél fel és úgy érzem... figyelnem kell rád. Nem csak fizikailag mint egy testőr, hanem lelkileg is. Jesszusom, túl érzelgős vagyok ilyen korán.
Tony sosem volt jó az érzelmei kimutatásában, és ha nem is látszott, akkor is meghatották barátja szavai.
- Köszönöm Hap. Most pedig, ha nem haragszol megeszem a müzlim mielőtt szottyos lesz.
- Persze, csak annyit árulj már még el... - Happy felkönyökölt az asztalra és a karjával támasztotta meg a fejét. - Hogy mégis miért hívtak fel az iskolából azzal tegnap, hogy verekedésbe keveredtél és ezért büntetésben leszel egy hétig?
Tony megállt rágás közben és eltolta maga elől a tányérját.
- Ami azt illeti... - felállt és lassan a lépcső felé vette az irányt - Mennem kell készülődni... A müzli meg már nem jó... 
- Hogyne.
Tony szinte felfutott a lépcsőn, majd miután kifújta magát, lezuhanyozott és felöltözött. Úgy gondolta nem lehet oka panaszra, hiszen az iskola nem is olyan vészes. Már nem utálják annyira mint tegnap reggel, ismét láthatja Peppert, a takarítást is ki lehet bírni egy kis zenével, és a foci sem tűnik annyira lehetetlennek, most hogy tudja mit vár tőle a Kapitány. Az iskolatáskája mellé a gitárját is a hátára kapta és pár saját zenéjének a kottáját is felkapta az asztaláról.
Amikor beért az iskolába, az első dolog amit meglátott, Thor volt, ahogy ráüt egyet az előtte heverő szerencsétlen laptopra. 
- Istenverte gépezet! - Thor ismét rávert a gépére, amitől Tony nem bírta megállni, hogy odamenjen. 
- Te komolyan gondolod, hogy így beszélsz vagy ez valami poén? - kérdezte amint mellé ért.
- Most nincs kedvem a csipkelődésedhez, Stark! - Thor fel sem nézett Tony-ra, csak egy gombot nyomogatott megállás nélkül - Esküszöm legközelebb megölöm...
- Ha megengeded... - Tony gyorsan letette a cuccait és leült Thor mellé. Amint magához húzta a gépet munkához látott a megjavításában. Pár kód beírása után egyértelmű volt, hogy Thor laptopját szándékosan meghekkelte valaki. - Ki csinálta ezt?
- Az öcsém, Loki. Bármit megtenne, és meg is tesz, amivel keresztbe tehet nekem. Ez már az ötödik "csínytevése" a héten. 
- Hiszen csak kedd van. - rázta meg a fejét Tony, miközben újabb kódokba futott.
- Pontosan. 
Tony összehúzta a szemöldökét és az utolsó sorokat gépelte.
- Ha ennyire zavar, miért nem kéred meg rá, hogy hagyja abba? - Ugyan Tony-nak nem volt testvére, nem gondolta volna, hogy vérre megy a dolog.
Thor sóhajtott, mintha most folytatná le ezt a beszélgetést ezredjére. 
- Ha azt mondanám, ne adj mindenkinek becenevet és ne legyél egy elkényeztett, bunkó srác, menne?
Tony nevetett miközben újraindította a laptopot. 
- Ott a pont. - visszatolta a gépet Thor elé - Jobb mint újkorában! Tettem rá egy-két tűzfalat, hogy az öcsédnek ne legyen olyan egyszerű dolga legközelebb. 
- Köszönöm. És Tony! - szólt utána, amikor Tony már indult volna - Sajnálom, hogy téged okoltalak a verekedés miatt. Nem is volt olyan rossz tegnap.
- Találkozunk ma is, nyugi. - Thor bólintott és közbe a kezébe vette a dobverőit. Úgy látszik sosem hagyja őket otthon.
Tony még gyorsan betette a gitárját a szekrényébe, majd sétált tovább a folyosó vége felé, mert az első órája informatika volt. Az előbbi laptop javítás nem is volt rossz bemelegítésnek. Thor öccse ugyan ügyesen bánt a tiltó kódokkal és hasonló trükkökkel, de Tony már akkor ilyeneket csinált, amikor 8 éves volt. Happy le is szídta párszor, amikor viccből elnyomott mindent a számítógépén. 
Már majdnem ledobta magát egy padra, a terem előtt, amikor veszekedést hallott, két ismerős hangtól.
- Könyörgöm, szállj le rólam! - Natasha próbált suttogni, de olyan feszült volt, hogy bárki hallhatta, aki odafigyelt - Egy egyszerű balesetről van szó, és mégsem hagysz békén tegnap óta!
Tony nem akarta, hogy meglássák, ezért egy közeli automata mögé bújt el.
- Pontosan erről van szó, Nat! - Clint már sokkal hangosabb volt, mintha nem érdekelné ki hallhatja őket. - Nincs olyan hogy baleset, ha rólad van szó. Te nem botlasz csak úgy meg, és nem esel véletlenül valaki karjaiba! Semmi baj azzal, ha bejön neked Bruce, csak ne hazudj nekem!
Ugyan Tony nem láthatta, de Natasha gyilkos tekintettel nézett Clintre.
- Megtennéd, hogy nem üvöltözöl? Egyébként semmit sem érzek Banner iránt, mint azt már számtalanszot mondtam, csupán elestem. Ennyi az egész.
-  Ahogy reagálsz Nat. Abból tudom. Miért zavarna, hogy erről kiabálok, ha nem éreznél semmit? Azóta ismerlek, hogy megtanultam járni, és szinte üvölteni tudnék, amiért hazudsz nekem! - Clint vett egy mély levegőt és kicsit halkabban folytatta - Ha arról van szó, hogy félsz a reakciómtól...
- Mégis miért félnék? Nem kell engedélyt kérem tőled, ha össze akarok jönni egy fiúval.
- Szóval össze akarsz jönni vele! Tudtam!
Natasha az égnek emelte a tekintetét - Néha csak úgy meg tudnálak ütni. - és hallani lehetett, a cipője kopogását, amint távolodott Clinttől. 
- Nat! - a fiú kis fáziskéséssel, de a lány után indult.
Tony érdekesnek tartotta a beszélgetést, aminek a fültanúja volt. "Szóval tegnap nem féltékenységet láttam Clint arcán, egyszerűen nem értette miért esik el Natasha. Bár, mint sok mindent, azt sem értem, miért olyan biztos benne, hogy Nat nem véletlenül esett el."
- Mostmár előjöhet. Szerintem elég messzire kerültek. - Az ismeretlen hang az automata elől jött, és Tony biztos volt benne, hogy neki szólt. Nem örült, hogy valaki végignézte, amint hallgatózik, de nem maradhatott elrejtőzve örökre. 
Tony lassan előbújt és meglepetésére egy fiatalabb fiú állt előtte. Nagyon ismerős volt, csak azt nem tudta honnan.
- Mennyit láttál? - kérdezte a fiútól.
- Hát... nem tudom. Miért fontos ez egyáltalán? - Tony úgy vette észre, a fiú kicsit feszeng, mintha megijedt volna Tony-tól.
- Csak azért, mert ha végignézted, akkor nem mondom azt, hogy csak az automata mögé ejtettem a telefonom, vagy valami.
A fiú ettől kicsit felengedett és kezet nyújtott Tony-nak.
- Peter vagyok. Peter Parker.
- Ah! Szóval azért voltál ismerős. - Tony kezet fogott a fiúval - Tony Stark vagyok. Láttalak tegnap Bruce-szal, meg az egész tudós klubbal ebédnél.
- Bruce mesélt már önről. Szerinte csak idő kérdése és csatlakozni fog hozzánk.
Tony megemelte a szemöldökét.
- Jól hallom, hogy nem tegezel? Értem én, hogy idősebb vagyok, de csak pár évvel.
- Ez az egész... - Peter egy kört írt le az ujjával - Ned miatt van. Ned, a legjobb barátom és mivel azt mondta tegnap látott, ezért valószínűleg őt is látta. Ő volt az...
- Kölyök, Bruce-on és rajtad kívül csak egy fiú volt még ott. Tudom kire gondolsz. Most pedig a lényeget. Mindjárt becsöngetnek.
- Ó, igen. Szóval fogadtunk, hogy nem tudja megépíteni egész Westeros-t legoból egy éjszaka alatt, mire ő persze megépítette és így én vesztettem. Azt találta ki, hogy mindenkit önöznöm kell, aki csak egy évvel is idősebb nálam.
- Mégis meddig? - kérdezte Tony miközben magában jót nevetett.
- Arról nem volt szó. Örökre... gondolom? - "Peter meglepően komolyan gondolhatta ezt a fogadást, ha még úgy is betartja a szabályokat hogy a barátja nincs is itt." Legalábbis Tony így gondolta.
- És a többi ember, hogy fogadja ezt?
- Elsőre mindenki furcsán néz, mint az előbb Ön. Aztán amikor elmagyarázom és megértik... nem nagyon zavarja őket. Vagy kinevetnek. Már hozzászoktam.
A csengő hangosan jelezte az első óra kezdetét. 
- Egy élmény volt... - Tony nem igazán tudta hova tenni a fiút, és örült, hogy kap valami kibúvót a beszélgetés alól. - Most sajnos mennem kell.
Tony benyitott az informatika terembe és meglepődve vette észre, hogy Peter követi. 
- Neked nincs órád? - kérdezte, hátra sem nézve.
- De ami azt illeti van. - Peter megvárta amíg Tony leül és mellette foglalt helyet. - Méghozzá itt.
- Végzős infón?
- Igen. Minden év végi vizsgát letettem egy évben, ezért néhány órám ugymond "emelt" nekem. De szükségem is van rá a továbbtanuláshoz. Meg persze a versenyeknél is nagy előnyt jelent. 
Tony úgy érezte nem tudja követni a fiút.
- Milyen verseny?
Peter elgondolkozott egy percet, mielőtt válaszolt volna, vagy csak túlságosan elfoglalta, hogy elővegyen egy könyvet a táskájából.
- Például az egyik ma lesz egykor. Ned, Mj, Shuri és én már sok ideje készülünk rá. Robotika lesz és eléggé kiszámíthatatlan, hogy mit kérnek majd tőlünk. - Peter bekapcsolta a számítógépet és ez ráébresztette Tony-t, hogy lassan neki is be kéne. 
- És mi van Bruce-szal? - kérdezte, miközben elővette a telefonját. - Ha jól tudom, tavaly ő nyerte meg, tegnap gratuláltam is neki hozzá. Vagy ő már nem a nyomiklub tagja többé?
- De, de... - a fiú, aki csak ekkor fogta fel Tony szavait összehúzta a szemöldökét és hátrahőkölt kicsit. - Nem vagyunk nyomik. És Bruce nem jön, mert más dolga van. De ez amúgy sem csapatverseny, mi is külön indulunk. Így legalább van esélyünk nyerni, hogy a Bruce nincs ott.
Tony bólinott, bár már nem is igazán figyelt oda a fiúra, mert kapott egy SMS-t Rhodey-tól, aki természetesen a Pepperrel töltött délutánról érdeklődött. Elkezdte írni a választ, melyben beszámol a történtekről, de Peter megzavarta.
- Szerintem inkább maga a nyomi. Azért nem fog belépni hozzánk, mert nem is ért hozzá. - Tony továbbra sem nézett fel a telefonjából. - Nem is tud semmit!
- Kölyök. - kezdte Tony. - Akkor is megnyerném ezt a mai versenyt, ha közben bekötnék a szemem és csak az egyik kezemet használhatnám.
Peter eltökélten nézett Tony-ra.
- Azt nem hinném. Már hónapok óta készülünk rá...
- Igen, hallottam az előbb is. Lehet még nevezni? - vágott közbe Tony.
Peter meglepődött és nagyra nyitotta a szemét. Halkan, szinte alig hallhatón szólalt meg.
- Nem kell nevezni. Aki megy, az megy és ott kell csak kitölteni valamit...
- Remek! Ott találkozunk. - Tony kicsit feljebb emelte a telefonját. - Jarvis, kérlek írd fel a naptáramba egyre a robotika versenyt. - segítségért nézett Peterre.
- Azonnal uram. James Rhodes-nak mit válaszoljak? 
Ahogyan azt Tony várta Peter mégjobban ledöbbent és ezt egy ravasz félmosollyal nyugtázta.
- Egyelőre semmit, majd nemsokára felhívom.
Peter ezek után nem igazán szólt Tony-hoz, amit Tony annyira nem is bánt, mert a fiú igazán sokat tudott beszélni, ha akart. A nap további része teljesen átlagosan telt. Tony meglepően keveset találkozott ismerős arccal, egy pár összefutást kivéve, mint például, amikor a másodikra kellett mennie, ahol a Kaptiányba ütközött.
- Még mindig haragszol a tegnapi futás miatt, Stark? - kérdezte nevetve Steve, miközben megkerülte Tony-t és elsietett a másik irányba, esélyt sem adva Tony-nak a visszavágás lehetőségére.
Ezenkívül csak ebédnél találkozott Pepperrel, Nattel, és Clinttel az udvaron. Tony szinte még le sem ült, amikor Natasha szólalt meg.
- Remélem nem felejtetted el a mai büntetést. Vagy azt, hogy most időben kéne érkezned. 
- Tegnap is időben érkeztem.
- Apám szerint, ha időben érkezel, akkor elkéstél, ha pedig korábban ott vagy, akkor értél oda időben. - folytatta Natasha.
Clint ragadta magához a szót. - Maradjunk annyiban, hogy apádnak van egy pár érdekes nézete világról. Mint például az é...
Natasha erősen lábon rúgta Clintet, hogy az ne tudja folytatni, de közben továbbra sem vette le a szemét Tony-ról. - Jól hallottam, hogy indulsz a robotika versenyen? Nincs késő egy kicsit hozzá? Úgy tudom erre nagyon sokat szoktak készülni.
- Megoldom. Csak egykor kezdődik. Addig még van időm kitalálni mi legyen.
- Egykor? - kérdezett vissza a Tony mellett ülő Pepper. - Úgy érted kb 5 perc múlva?
Tony elővette a telefonját, hogy meggyőződjön arról, amit Pepper mondott, majd amikor látta, hogy az óra valóban 12:55-öt mutat felállt az asztaltól.
- Ez esetben mennem kell. Van egy versenyem, amit meg kell nyernem.
Tony azonban nem sietett, csak szépen a saját tempójában ment az infóterem felé, ahol a versenyt tartják, és maga mögött hagyta a mosolygó Peppert, a fejét rázó Natashát, és a nem igazán törődöm Clintet.