REVERIE

02. Korrupt kristály

– Ma reggel, egy vadász megölt egy nyulat. ~ – a dallamos fütyörészést felváltották a csilingelő szavak, amelyek groteszk hatást eredményeztek az éneklő vidámsága és a dal jelentése okán. – Ez egy nyúl volt piros fülekkel. A vadász büszkén mutogatta, míg nem az állat ékes dísze nem lett a falnak. ~
-Tudod.... ezt nagyon különös pont a te szádból hallani....
– Csak mert nyuszi füleim vannak?
A brownie jóízűen nevetett fel, mialatt a vendége csak a pulton könyökölt. A fiatal tündér ruganyosan mozgott a dugig pakolt helyiségben. Közepes szobájában három asztal helyezkedett el, mégpedig úgy, hogy egyes napszakokban más-más kapja a teljes fényt. A barnás tölgyek megannyi kémcsőnek vagy kerek, talpas lombiknak adtak otthont. Falait polcok díszítették, azokon pedig könyvek pihentek. A legtöbbjük tudományos témát érintett, jó pár fellelhető volt a humán világban is. Láthatóan csak munkára rendezkedett be a tulaj. A munkája pedig a hobbija is volt. Le sem tagadhatta volna, hogy az Abszint gárda büszke és fiatal tagja. A félvér nő végigmérte a ténykedő tündért. Magasabb volt, mint ő. Vékony és lapos. A teste legalább annyira volt kecses és hajlékony, mint amennyire illett az állathoz, amihez hasonlították. Mégsem emiatt gondolta egészen különlegesnek. Az ő világában nem létezett olyan személy, aki nem átalakította valamilyen speciális módon magát, hanem úgy született meg, mint ez a brownie. A nagy gombócba fogott haja ezüstösen csillogott, mialatt pasztellesen színezve volt a szivárvány minden színével. A vékony ajka halovány zöld rúzzsal volt kikenve. Mialatt figyelte, az ajkak elváltak egymástól egy vigyort alkotva, ezzel is megmutatva a rágcsálóhoz nem hasonlítható éles kis agyarakat. Nox megilletődve találkozott a borostyán pillantással. A nyúlnak a szemfehérje fekete volt, a pillantásában tűnt csak fel az értelem szikrája.
– Azon gondolkodtam, hogy mennyire máshogy néztek ki.... nem csak, mint Browniek...mert Merryl is más...de az egy belső rasszt is, mint mondjuk te és Ykhar.
– Ez a Browniek sajátossága. Egyikünk sem egyforma. – vigyorogva rázta meg a kezében lévő ampullát. – Nos... összefutottál mindenkivel?
– Nem. – húzta apróvá az ajkát mialatt kitámasztotta a fejét. – Egyik pillanatban elég erőt érzek magamban, hogy lerendezzem....de a következőben már összeszorul a gyomrom és hálát adok, hogy nem kerül rá sor.
– Eltúlzod. – vágta rá egyszerűen – Megint egy helyen élsz velük. Nem fogod tudni elkerülni őket sokáig.
– Nem is akarok mindenkit......
– Jut eszembe, akkor a főnökkel sem diskuráltál még, igaz?
A borostyán szemek rászegeződtek, majd úgy hatoltak belé, mintha átrágták volna a csontját is. Lehántott minden gyenge álcát róla.
– Tudod, sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk, ha őt is beavatnánk.
– Nem szeretném, hogy szólj neki Clareen.
– És nem is fogok. – fordult vissza mialatt vállat rántott. – Csak azt mondom, hogy így jóval lassabban haladunk.
– Jelenleg semmi másom nincs, csak időm, szóval ez nem probléma. Hogy áll amúgy?
– Maximum 10%. Toporgunk, mert ez nem egy olyan dolog, mint kikeverni egy altatót vagy hasonlók.
– Ezarel azt mondta, hogy nem fordítható vissza.
– Olyan nincs. – rázta meg a fejét a fiatal – Legalábbis szerintem, de pont ezért kihívás. Ezért vállaltam el.
Nox észrevette a szenvedélyes vigyort Clareen arcán. Megértette, hogy a tündér valóban oda van a tudomány minden apró szegmenséért. Fiatal kora ellenére nagyon tehetséges volt.
– Azokkal a ritka alapanyagokkal, amiket be tudsz szerezni, tudunk haladni. ....hm... pótolnom kell majd pár lombikomat.
– Pótolnod? – mikor Nox kérdése felhangzott, az előtte lévő üvegcsében lévő lila szer bugyborékolni kezdet. A félvér lepetten figyelte. A furcsa nedű úgy tűnt, hogy hasonló reakciót fog mutatni, mint egy vulkán, ám a végén a robbanással járó kifakadás elmaradt. Nagy kő esett le a szívéről. A borostyán szempár tulaja szemben az asztal mögül lesett ki. Nox ekkor döbbent rá, hogy Clareen nagyobb problémára számított.
– Szólhattál volna, hogy robbanni fog!
– De nem robbant. – jött a vigyorgó válasz, mire a félvér zavartan nézett rá. Az arcába robbanhatott volna... megfeszült.
– Clareen!
– Nyugi...nyugi. Tudom, mit csinálok. Nagyjából. – kimenekülve a menedékéből lépett a másik mellé. A kezébe vette az üvegcsét. – Remek. Elértük a 12%-ot!!!
– Remek...de....
– Ez azt jelenti, hogy kell valaki, aki segít a tovább haladásban.
– Azt hittem a „legjobb vagy."
– Pfff az vagyok! Majdnem..... de ez most nem logikai. Nem az én tudásom, hanem egy gyógyítóé kell.
– Gyógyító? .... Nem szeretném, hogy Eweleinnek elmond, mert akkor Ezarel is megtudja.
– Tudom...ahh... megnehezíted a dolgom folyton.
– Tudok valakit, aki segíthet nektek.
A két nő hirtelen kapta a fejét az ajtó irányába. Az ismerős hang egy magas, szálkás férfihoz tartozott. Vállig érő, hullámos fekete haját egy copfba kötve viselte. Arca leginkább az ázsiai vonásokat hordozta magában. Kissé hosszúkás sötét viola szeme szórakozottan méregette a két nőt. Szeme alatt és fölött, két-két vöröses tetoválás jelezte hovatartozását. Közelebb lépett a fényre így jobban kivehetővé vált az öltözete. Távol-keleti stílus jegyeket kevert egy-két páncéllal, kardjának övével. Láthatóan kedvelte a fekete és vörös kombinációkat. Clareen még mindig hüledezve meredt a nem várt idegenre, végül megrázta a fejét s rámutatott.
– Nem hívtalak meg! Hogy mersz szerény hajlékomba betérni??
– Ez minden csak nem szerény. – nézett szét a lombikok között a Fenghuang. A brownie az arcához kapta a kezeit felnyüszítve. Nox most először talált hasonlóságot Ykhar és Clareen között.
– Ne érj a cuccaimhoz! El fogod törni!
– Dehogy fogom. – nevetett fel a férfi majd kihúzta magát s megadta a tinédzser lelki békéjét. – Segíteni fogok. Tudom, hogy ki az a gyógyító, aki kell nektek.
A két nő összepillantott. A félvér kissé sértetten amint leesett neki a dolog.
– Te elmondtad Nathreenek?!
– Esküszöm, hogy nem! Megígértem.
– Tényleg nem ő volt. Én vagyok jó megfigyelő. – kacsintott a két nőre. – Nos, érdekel a segítségem?
– Mit akarsz cserébe?
– Semmit. – somolyodott el a férfi – de szórakoztatónak tűnik a dolog, ezért nem akarok kimaradni belőle.
Közelebb sétált, azzal helyet foglalt. Mindkét nő bizalmatlanul várta a folytatást.
– Van az Abszint gárdának egy gyógyítója, aki ezt mágiával működteti. Nem csak tanulás, hanem veleszületett adottság. Ő kell nektek.
– Clareen? – Nox érdeklődve mérte fel a mellette álló tündért. Amint a nyúlnak leesett, hogy a férfi kiről beszélt, felcsillantak a szemei.
– Valóban! Nemesis segíthet nekünk kicsit előre lendíteni a dolgot! Nem is tudom, miért nem jutott előbb eszembe!
– Ő is itt van valamerre?
– Nem – rázta meg a fejét a brownie, ám helyette a férfi folytatta.
– Nemesis a központban lakik, mint te is. – Nox lepettségére, Clareen vette át a szót.
– Otthon volt egy kis ideig. Akkor tért vissza a központba, mikor te idekerültél. Elkerültétek egymást.
– Akkor nekem kell megkeresnem....
– Nagyon úgy tűnik. Elvégre a nyuszi-muszinak nincs oka odamenni most.
Clareen egy vigyorral vonta fel a szemöldökét. Érzékelte a kihívást, amit el is fogadott némán.
– Így van... jelenleg nem tudok oda menni, de Nathreen nyugodtan elkísérhet.
– Inkább egyedül intézem.
Kerülte meg a félvér az asztalt. Magán érezte mindkét tündér pillantását. Felkapta az egyik asztalról a fehér bőr övtáskáját s visszacsatolta magára. Fél szemmel viszonozta a még mindig rajta ülő tekinteteket.
– Mit akartok?
– Az, hogy elkísérlek nem ajánlat volt, hanem kijelentés. Az információért cserébe.
– Azt hittem nem akarsz érte semmit. – vonta fel a szemöldökét, mire a Fenghuang csak ajkához emelte mutatóujját és kacsintott felé.
– Füllentettem.