REVERIE

04. Álcázott ünnepség

– Szóval, mit értesz az alatt, hogy elbaltáztad a lehetőséget?
A férfi kitartóan fürkészte a fiatal nőt, aki láthatólag szenvedett ennek a beszélgetésnek a kimenetelétől. Nox halk sóhaj közepette terült el a fűben. A központ lakónegyedének egyik eldugottabb szegletében pihentek a házak között. Távol a nagy zsivajtól, ami már napok óta uralta Eelt. A központ lakói, a piaci kofások, mind-mind nagy hévvel készülődtek a héten rendezendő ünnepségre. Nox azóta nem tudott az Abszintos brownieval beszélgetni, éppen ezért kellett egy összeköttető. Az pedig legjobb esetben is csak Nathreen lehetett.
– Pánikba estem mikor a halántékomhoz nyúlt és elütöttem a kezét.... aztán meg elfutottam.
– A legjobb kezdése egy barátságnak.
A férfi széles vigyora mellé társult szórakozott hanghordozása. Nem vette annyira vészesnek az adott helyzetet, mint ahogyan a fiatal tekintett rá. Nox sértetten emelte rá sötét szürkés pillantását, mire a feng huang csupán megcsípte a nő orrát. Az riadtan csapta el az orvul támadó kezét. Hangos nevetés jött válaszként.
– Eltúlzod a dolgot. Egyrészt Nemesis nem tudott arról, mit tettek veled és nem hiszem, hogy Ezarel vagy bárki a központban dicsekedne ezzel. Másrészt inkább különcnek tart. Ha oda mész hozzá és elmagyarázod neki a helyzetet, kizárt, hogy vissza utasítson.
– Honnan ismered ennyire?
Nox megdöntötte a fejét, mire a férfi csupán csettintett egyet.
– Tudod, ha Nemesis a téma Valkyon időnként elég beszédes tud lenni.
A sejtelmes vigyor miatt a félvér elgondolkozott a hallottakon. Lepett pislogások közepette nyitotta szóra az ajkát, ám nem tudta megfogalmazni az adott kérdését. A tündér megkönnyítette a dolgát sűrű bólogatások közepette.
– Igen, úgy hiszem, hogy jobban kötődnek egymáshoz, mint ez elvárható.
– Szóval akkor együtt is vannak?
– Szerintem maguk sem vették észre ezt a kötődést. Komolyan.... Valkyon sok mindenben nagyon jó, de ez nem az ő oldala.
– Ha hallaná, hogy vélekedsz róla.....
– Teljesen egyetértene. Kiváló harcos, de kevesekkel köt barátságot, mivel magának való figura. Az,. hogy egy ilyen komplikált érzelmet felfogjon idejében....nem az ő asztala.
A nő elhúzta apró mosoly kíséretében a száját. Nathreen gyakran beszélt úgy másokról, mintha minden tudna, holott ez messze állt az igazságtól. Fel ült, a térdeit maga elé húzva emelte rájuk az állát. A férfi észrevette az érdeklődőt tekintetett, mire felvonta egyik szemöldökét.
– Pardon?
– Mit gondolsz rólam?
– Uhh.... komolyan azt akarod, hogy sírva kergesselek vissza a szobádba?
– Nathreen!
A hangsúly elég volt ahhoz, hogy a férfi halk nevetés mellett megadja magát. Felhúzta a lépcsőre, amin ült az egyik lábát. Alkarját ráhelyezve hajolt kicsit közelebb a félvérhez.
– Amiatt ami történt, jelenleg úgy képzeled el magad, hogy minden körülötted forog. Ezen mindenképpen változtatnod kell, különben sok hasonló helyzettel találkozol majd.
Nathreen látta, hogy nem ezt a választ várták, azonban a gárdában túl sokan hazudtak a nőnek. Nem akart ő lenni a következő. A fancsali arc miatt azonban folytatta a mondandóját.
– Ám... valamiben igaza volt Huang Huanak. Sose add fel, minden okkal történik.
A nő elmosolyodott az emlékre. A pillanatra amikor a feng huang nő széles mosollyal az arcán közölte ezt vele. A másfél napra amit eltöltött vele az előző ünnepség alatt. A találkozó, amin egy komoly témát feszegettek, s amin neki is ott kellett lennie. Szürke szemei hirtelen rebbentek meg. Összevont szemöldökkel emelte komoly pillantását a férfi felé.
– A mostani ünnepség is egy rejtett találkozót takar?
Nathreen arca megváltozott. A mosoly helyett pókerarccá avanzsáltak a mimikái. Nem válaszolt szóban, de a non-verbális jelek elegek voltak ahhoz, hogy a félvért tudja, nem áll messze az igazságtól.
– Nathreen!
Rivallt fel, ám ekkor dobok és csengők harmonikus hangja szólalt fel. Elég hangosan ahhoz, hogy mind ketten felemeljék a fejüket a központi épület irányába.
– Megérkeztek a vendégek! Menjünk, nézzük meg őket.
– Az érkezésükkel lesz hivatalosan megnyitva az ünnepség, igaz?
– Pontosan. Szóval át kellene öltöznöd, és elkapnod még előtte Nemesist is.
Nox hagyta, hogy a férfi elterelje a témát. Nem zaklatta a kérdéseivel, holott most rengeteg keveredett a gondolatai közé. Mit történhetett ami miatt több népet össze kellett hívni? Vajon mindennek köze van az eltűnésekhez, vagy Ashkorehoz?
Talpuk alatt a füvek elnyúltak, míg elérték a kikövezett ösvényt. A vendégek itt már elhaladtak, mert csak a tömeg foglalta el, megnehezítve ezzel az útjukat.
– Elkéstünk, itt nem fogunk tudni tovább menni. Hihetetlen, hogy a piac tér ennyire meg tud telni.....
Nox halk nyögéssel lépett hátra amint valaki nekiment. Mindenki kíváncsi volt az érkezettekre, az itteni lakók, menekültek létszámát pedig így is gyarapította a fajokkal érkezőké is. Nathreen elhúzta a száját a nő megállapítására. Tisztában volt ezzel ő is. Élénk szemei körbe pásztázták a réseket, azonban amíg a félvér esetlegesen átférhetett volna rajtuk, ő már nem. A nem túl szokványos ötlet hirtelen villant be az elméjébe.
– Hogy állsz a magas helyekkel?
Kérdezett rá, mialatt megragadta Nox csuklóját s futásba kezdtek az ellenkező irányba.
– Nem szeretem őket!
A válasz alatt kerülgették az andalgókat, akik még reménykedtek benne, hogy közelebb jutnak a lépcsősorhoz ami a központi épület előtt helyezkedett el. A kövön sűrűn csattant a talpuk, ahogyan vissza rohantak a pavilonhoz, onnan pedig át a már kidíszített ezer éves cseresznyefához. Nox apró légvételekkel normalizálta a légzését, mialatt a férfi körbenézett, végül előre mutatott a központ falára.
– A falban a tornyok miatt vannak folyosók. Oda fogunk bemenni, ha jól látom, elfelejtették bezárni.
– Mégis minek akarsz az egyik toronyhoz menni?
– A fal a központ köré van építve. Ne kérdezz, csak bízz bennem.
Vigyorodott el a feng huang, azonban ez nem nyugtatta meg túlzottan a félvért. Zavart mosollyal fürkészte.
– Gyerünk!
Nathreen nekilódult fáradhatatlanul, a nő pedig követte. A feng huang olyannak tűnt, mint egy duracel nyuszi. Nox még a felét sem tudta volna elviselni ennek a hajtásnak a mindennapokban. Az ajtó valóban nyitva volt, ők pedig könnyedén a folyosóra jutottak. Nox még sosem járt erre eddig, ám társa nem tűnt túlságosan elveszettnek.
– Szabadna őrizetlenül hagyni ezeket a részeket?
– Valószínűleg most volt őrváltás és a toronyban vannak. De igazad van, mi legyünk óvatosabbak.
Azzal Nathreen magukra húzta a nehéz ajtót. Nox megrezzent annak hangjától ami visszhangzott a hosszú ám vékony folyosón. Behúzta a nyakát mialatt körbepillantott.
– Ha meghallottak minket akkor baj lesz.
– Baj? Mi baj lehetne? Az Obszidián garda tagja vagyok.
Legyintett önelégülten, ám a következő pillanatban valóban súlyos léptek hangja csattant a lépcsőfordulóban. Nathreen kihúzta magát, csípőre dobott karokkal várva az őrt. Elképzelése szerint miután sikerült megosztania a terveit a gárda társával, az tovább is fogja őket engedni. A fordulóban azonban egy középkorú férfi jelent meg, hatalmas lándzsával a kezében, aki nem a megszokott Obszidián garda béli páncélzatot viselte. Nathreen pislogott párat mire felismerte az alakot, s úgy tűnt ez kölcsönös volt.
– NAO LUAN ZHEN!!!
– Ohhh....ohh...
– Mi „ohh, ohh"?? Nem mond azt nekem, hogy „ohh ohh"!!
– Gyerünk Nox! Futás!
– Mi?!
A félvérnek reagálni sem maradt sok ideje. Társa sietve haladt el mellette, s míg őt figyelte, a számára idegen középkorú tündér egészen közel ért hozzá. A fiatal nő már ki vehette a mogorva archoz társuló fogcsikorgatást, a halkan elmormolt fenyegetéseket, hogy mit fog velük tenni, amint a két vaskos keze közé kaparintja őket. Mivel a félvér nem igazán szerette volna ha bármelyik fenyítést rajta demonstrálnák, bukdácsolva lódult a társa után. A folyosón visszhangzottak a kergetőzéssel járó dallamok, a mély faelin nyelven elkárogott mondatok. A folyosó végén egy ismételt csiga lépcsősor vezetett felfelé a következő toronyba. Szerencsére a leszűkült tér kedvezett a menekülőknek. Mire Nox az utolsó fokokat tette meg, Nathreen már széles vigyorral fújta ki a levegőt. Arcáról le lehetett olvasni, hogy mindezek ellenére jól szórakozott.
– Nem lesz semmi baj.. mi? Mi az, hogy „ohh, ohh"? Mégis mit gondolsz innen hova tovább?
Nox küszködve a saját oxigén hiányával csapott a férfi mellkasára. Az vett egy mély levegőt, majd a következő pillanatban a nő térdhajlatánál fogva kapta a karjaiba.
– Hát, innen már csak lefele vezet az út.
– Te megörültél!
Dobott egyet a nőn, hogy kényelmesebben tudja biztonságosan tartani. Ezzel biztosította afelől, hogy a szavai nagyon is komolyan tükrözték eljövendő terveit. Hátuk mögött vészjóslóan hangosodott fel az őr jövetelét jelző trappolás. Nathreen az őrtorony szélére lépett.
– Készülj, szükség lesz a képességedre.
– Milyen képességre...Nathreen várj!! Miről beszééáááááá
A hajukat hátracsapta a szél mialatt zuhantak a piac tér és a központ közötti részre. A sor és a zene olyan hangos volt, hogy senkinek nem tűnt fel a két oda nem illő alak, ahogyan az sem, ahogy félvér a sikolyaival küszködve mart félelmében a feng huangba. Nathreen felszisszent az apró fájdalomra. Magában számolta a hátra maradt métereket.
– Tudod ideje lenne alkotnod valamit.....
– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!
Sikoltotta Nox. Szürke szemeiben már tükröződött a sűrű növényzet amely a falak mentén burjánzott el. Nem nyugtatta meg. Nem kellett matek zseninek lennie, hogy pontosan tudja, az a pár sövény nem fogja felfogni a zuhanásuk. Itt fognak meghalni! Szorosan bújt a tündérhez aki egy másodpercre sem engedte el. Nathreen érezte maga körül a megfeszült karokat, a vállában az halálfélelemmel átitatott szuszogást. Már kezdett b tervet keresni amikor ismételten orgona illat tekeredett az orrába. Mire észbe kapott egy halovány kék fény kíséretében értek földet. Ha találgatnia kellett volna, akkor Nox valahogyan képes volt lassítani a zuhanásukon s kiegyenlíteni a nyomást. Széles vigyorral emelgette ismételten meg a karjaiban csimpaszkodó nőt. Mintha semmi sem történt volna egy másodperccel ezelőtt.
– Megérkeztünk. Köszönjük, hogy a Zhen utazást választották. Hé... Nox. Nem haltunk meg. Nincs kedved felnézni mondjuk?
– Utállak.
– Tudom...tudom.
Nathreen kivételesen nem kötekedett a félvérrel. Míg hagyta, hogy az túltegye magát a sokkon, addig körbe tekintett. A piac szélén voltak, közel a központ oldalsó bejáratához. A növényből kialakított kerítés mögül éles zsivaj s egyre jobban kivehető dobszóló jelezte, hogy a vendégeik már az utolsó lépéseiket teszik meg a lépcsősoron. Tett pár lépést, hogy a lány kiláthasson a két bokor között. Előre bökött a fejével.
– Még pont láthatod innen Nemesis apját.
– Az apját? Úgy érted, az apja amolyan nagykövet féle?
Kapta fel a fejét a nő s habár vonásain még nagyon is fellelhetőek voltak az előzőek nyomai, kissé érdeklődve pillantott előre. A feng huang bólintott.
– Valami olyasmi.
– Nincsenek szárnyai.
– Ohh dehogynem...csak nem látod őket. Persze ezt én is csak Nemesistől tudom.... de a legtöbb Seeraphyn a városukon kívülre eső területeken elrejtik a szárnyaikat. Gondolom ez a bizalmatlanság egy előző incidensből fakad. A népek nagyja nehezen felejti el az emberek kegyetlenségét.
Nox kihallotta a férfi hangjából a kegyetlent élt. Mintha maga Nathreen is rossz tapasztalatokkal rendelkezett volna. Mintha ez az egész, nem csak Eldarya népei véleménye lenne.... hanem a sajátja is. Ennek ellenére előzőleg sosem érezte ezt az érzelmet magával szemben. Nathreen erre tekintettel volt. Huang Hua meséje alapján mind a Feng Huangok, mind a Kappáknak megvoltak a maguk múltbéli sérelmeik a humánokkal szemben. Nox felismerte, hogy ebből kiindulva az előző megjegyzésnek simán lehet alapja.
– Hasonlít rá....
– Igen, de ha szabad megjegyeznem, szerencsére az anyjára jobban. – nevette el – menjünk. Ideje átöltöznünk mielőtt Miiko nyakon csíp minket.
– Ühm..... és ha kérhetem tegyél már le.....
– Szavad számomra parancs.
Elengedte a fiatal nőt aki azzal a lendülettel zuhant bele a fűbe. Míg a fenekét fájlalta észre sem vette, hogy egy kis szuvenírrel távozott.