REVERIE

08. A titkom

Nox lassan egy hónapja élvezte a Seeraphynek vendégszeretetét, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót . A Mátriárka elvileg azért invitálta meg a legtöbb faerynak elzárt városba, hogy segítse fejlődését, gyakorlatban azonban a nő túl elfoglalt volt ahhoz, hogy találkozzon vele. Legalább annyira, mint Nyx Amarth akinek a házában kapott szállást. A férfi hatalmas és gyönyörű házának rabjává vált, s ha ki is merészkedett a város utcáira, azt is csak kísérettel tehette. Eleinte érdeklődve próbálgatta ezen feltételek mellett, de ahogyan a napok teltek, egyre kevésbé tudta elviselni az őt méregető lenéző pillantásokat. Nem volt sem szárnya, sem bármi jellegzetessége ami miatt maguk közé fogadták volna, nem beszélve hegyes füleiről ami folyamatosan a pletyka témát adta a házban lévő szolgálók között. Nox minderről tudott, nem kezelték annyira visszafogottan, mint akarták. A ház komornyikja egy idős faeryn volt. A férfi fekete haja a fenekéig ért, bár a félvér csak befonva láthatta eddig. Nem volt sokkal magasabb a nőnél, arcán a ráncok jelezték, hogy bizony jóval több generáció mellett szolgált, mint azt az ember hinné. Csendessége mellett tapintatos pillantása volt az, ami miatt a vendég szeretett a társaságában lenni. Nox persze arról már mit sem tudott, hogy Arthan, a komornyik többször figyelmeztette a lepcses szájú szolgálókat a viselkedésükre. Ebben a pillanatban lépett át az ebédlőből a folyosóra, Nox pedig szelíden követte. Ajtó csapódása, nehéz léptek siető zaja hallatszott. Nyx Amarth feldúltan szelte át a hallt, pillantása messzire révedt. A következő pillanatban látni vélték, hogy még egy személy érkezett. A szőke hajú férfi komolyan lépett a másik után, a koruk szerint a fia lehetett volna. Nox nem értette a hangfoszlányokból, hogy pontosan miről lehetett szó, viszont az idegen hanglejtéséből kivette, milyen tisztelettel beszélt Amarthoz.
– Az a férfi az Arkok egyik kapitánya.
– Arkok? Úgy érted a Seeraphynok magánseregéé? – Nox lepetten pillantott a komornyikra, aki rábólintott a kérdésre.
– Valaha Amarth úr volt a Parancsnok, ő az utódja.
– Gondolod valami rossz történhetett? – ám erre az idős férfi már nem válaszolt. Arthan sötét szemei egy pillanatra megvillantak. Ő látta azokat a fruskákat, akik hallgatóztak. Nox már csak annyit vett észre, hogy halk sikkantás keretében rohantak tovább. Az idős férfi nyugodt léptekkel haladt le a lépcsőn a hall felé, intve a fiatalnak, hogy kövesse. Mikor leértek, nem mentek az irodához tartozó folyosóra, hanem a bejárat melletti ablakhoz haladtak tovább. A férfi körbe nézet tüzetesen, Nox pedig kíváncsian követte.
– Nincs kint semmi. – állapította meg a félvér. A férfi rábólintott.
– Pontosan. Ami azt jelenti, hogy nem az Arkok hivatalos kérésére jelentek meg. Az ügy személyes az úrral, innentől fogva pedig minket nem érint a továbbiakban.
– Sosem aggódott emiatt Arthan? Hogy Amarth úrral történhet valami amiről esetleg ön nem tud?
Az idősebb Seeraphyn hosszan emelte pillantását a fiatal nőre. A szavak ismerősen csengtek a fülében. Egy olyan emléket idéztek ami vagy 100 éve esett meg vele, ha nem több. Arthan ugyan így az ablaknál állt egy a szívének kedves személlyel. A fiatal örökös rápillantott, és az ajkat elhagyó szavak, a szempárban kavargó érzelmek azonosak voltak a mostanival. Ahogyan a lány ismételten előtte termet, a szeme lepetté vált. Gyorsan kellett rendeznie a vonásait, hogy Nox ne tudjon olvasni belőlük.
– Csak egy bizonyos mértékig aggódhatok az úrért. Elvégre, jelenleg Nemesis kisasszony helyzetére való tekintettel, Amarth úr a családfő. Már régóta nem gyermek. – lehunyta a szemeit. – Mondja kisasszony, mit tanult az elmúlt hónap alatt?
– Valami rosszat tettem? – mosolyodott el zavartan ám végül csak vissza emelte szürkés pillantását az ablakon túli tájra. Nyx Amarth birtoka nem volt a város centrumában. A környezet tele volt a szokásostól eltérő kékes színben pompázó növényzettel, amiken lévő pettyek éjszaka neon fénnyel árasztották el a környezetüket. Talán ez volt az egyik olyan dolog amit Nox annyira megszeretett az eltelt idő alatt.
– A Seeraphynek egy elégé zárt nép, akik mindig illően viselkednek és jelennek meg az idegenek vagy éppen maguk között, de a fejükben átlagban a fele sem igaz ezekből. – a szürke szempár kíváncsian sandított az idős férfira. Mintha csak azt várná mikor dorgálják meg azért, amit mondott. – Gyengén, de a többség rasszista a többi fajjal szemben. Láttam, hogy néznek rám, időnként maguk a gyerekek is. Azt is észrevettem, hogy mind politikai, mind a hétköznapokban a nők a vezetők.
– Így van. Tiszteljük nagyasszonyainkat, asszonyainkat s leányainkat egyaránt. Ezt a várost, ahol jelenleg vagyunk, Minerva Mátriárka vezeti hosszú-hosszú ideje. Láthatja, hogy virágzik a kereskedelem, az oktatás.....
– De kint háborúk vannak, támadások s mindezt figyelmen kívül hagyjátok! – szakította félbe a férfit. Az idős seeraphyn nem vette magára sem a szavakat, sem az illetlenséget amelyet a lány követett el ellenne. Egyrészt nem először találkozott a fiatalság effajta vehemenciájával, másrészt Arthan bevallotta, hogy volt igazság abban, amit Nox ily módon közölt vele.
– Nem tudhatja, mert nem itt született de a Seeraphynek nagyon sokáig részt vettek a háborúkban, segítették a béke időszakot. Sok, csekély élettartamú faeryn emlékszik arra például, hogy évszázadokig az Arkjaink régiónként a többi Gárda tagjai voltak és szoros együttműködésben dolgoztunk együtt velük. Okkal léptünk végül ki eme kötelékekből. Önzőség a népünket békében tudni, kisasszony?
Válasz azonban nem érkezett rá. Nox megingott az elhatározásában, fejébe kellemetlen emlékek tódultak. Egy pillanatra maga előtt látta ismételten a korrupt kristály hatalmának következményeit. Yvoni gyötrelmes mimikáit, a néma sikolyt ahogyan a tűz lassan felemészti, vagy volt gárda társának haláltusáját mikor Nathreen pengéje átszúrta. A halántékához emelte a kezét, zaklatottan próbálta elüldözni az emlékeket. Arthan figyelmét nem kerülte el, óvatosan emelte idős és ráncos kezét a fiatal jobbjára.
– Nem szükségesek a szavak, mikor a test beszél helyettünk. Őseink azért menekültek el az emberek elől, hogy zavartalanul, békében élhessünk. Amint ez megtörtént azonban kiderült, túlságosan hasonlítunk már rájuk. A világunk nem egy tündérmese, mi pedig nem vagyunk szentek, Kisasszony.
– Talán hiba..... ahogy gondolkodom?
Arthan a csendes kérdésre megenyhült. A fiatal hangulata úgy változott, mint a víz. Hol erősen hullámzott s magával ragadott mindenkit, hol zavartan apadt el, mintegy megerősítésre várva. Kezét azóta nem vonta el, így mellé engedett magának annyit, hogy vonásai lágyabban fogadják a fiatal pillantását.
– Megértőnek és tisztességesnek lenni sosem hiba.
Nox szürke szemei hálásan tapadtak az idős seeraphynra. Ajkával egy „Köszönöm-öt" formált, ám hang nem csatlakozott hozzá, kijavítania ezt az apró hibát pedig már nem maradt lehetősége. A nem is olyan régen bezárult ajtó abban a pillanatban feltárult, a birtok ura pedig azonnal komornyikja és vendége felé indult. Mögötte nem sokkal megjelent az Arkok kapitánya, habár most sokkal jobban ügyelt a vonásaira. Arthan összetéve a kezét hajolt meg Nyx előtt, a férfi intve fogadta el a felé tett gesztust. A fiatal lány parányit lehajtva a fejét köszöntötte házigazdáját.
– Köszönöm Arthan, hogy eddig ügyelt a lányra.
– Uram. Weiss kisasszonnyal kellemesen átvettük azt amit eddig nálunk tapasztalt.
– Nocsak. Remélem csupa jó benyomást keltett önben az itt eltöltött idő.
– Sok minden kissé érthetetlen a számomra. A beszélgetések alatt viszont rájöttem, hogy ennek egyszerű indoka van, nem itt születtem.
Nyx hosszúnak tűnő némasággal meredt a fiatal lányra. Nox nem tudta megmondani, hogy vajon szavai felkeltették e vendéglátójának figyelmét, avagy pont az ellenkezője történt. A férfi végül egy halovány mosollyal hajtott fejet. A félvér nem tudta volna megmagyarázni miért, de ösztönösen megemelte a sajátját. Arthan ebben a pillanatban jött rá, hogy valójában mi volt olyan ismerős neki a vendégben. Maga mögött fűzte karba a kezét. Nyx ekkor intett a fiatal lánynak.
– Verum Kapitány fogja elkísérni a Mátriárkához aki látni szeretné. Sajnálja, hogy ilyen sokáig tartott míg végre fogadni tudja.
– Most?
– Mikor máskor lehetne jobb alkalom hozzá? – Nyx arcán szelíd mosoly üldögélt. A férfi az előző berohanásához képest sokkal nyugodtabbnak tűnt, ugyanakkor Nox még mindig érezte azt a falat, ami kettejük között állt. Már nem tartotta meglepőnek. Végül is, egy Seeraphyn ilyen.
Apró bólintás után követte Verum kapitányt ki az épületből. Ha a szőke férfi akart is volna valamit még mondani, azt nem tette meg Nox jelenlétében. Amaz érezte, hogy több mindenből kihagyták, ám végre valamit elért. A Mátriárka fogadni fogja.
Nyx hosszan figyelte míg a vendége és Verum kapitány eltűnt a kinti világban. Emlékezett az óva intésekre, amik miatt a kapitány felkereste. A fiatal férfi, lánya jövendőbelije nagyon is ügyelt az Amarth család jó hírére. Ezért is volt fontos a számára, hogy Nyx tudja, sokan pletykálnak amiatt, hogy egy fiatal nőt hozott a birtokra. Akkor is, ha sok mindenről nem tudnak. Halk sóhaj hagyta el a férfi ajkát. Egy pillanatra lehunyta a szemét. Fáradt volt s most, hogy nem kellett mindenki előtt tartania a vonásait, ezek ki is ütköztek rajta. Megannyi feladat várt rá, megannyi gond, amivel küszködött, nem csak a lelkében. Az elmúlt időszakban a hibái sorra kerültek ismételten a felszínre. Olyan incidensek, amelyeket magában jó mélyre eltemetett. A vihar, amely átszelte Eldaryat azonban benne is partra vetette ezeket. Hallotta ahogyan Arthan pár lépéssel megállt mögötte, erre tárta fel ismételten szemének világát.
– Mondja Arthan, mit kíván tőlem?
– Valami ismerős véltem felfedezni a hölgyben, emiatt kérem, hogy válaszoljon nekem pár kérdésre, ha nem lépem át vele a megadott határokat.
Nyx kissé értetlenül vonta össze a szemöldökét, míg fél fordulattal nézett rá az idős Seeraphynra.
– Milyen kérdések?
– Habár tudom, hogy a hölgy a Mátriárka vendége, ezért is lehetséges, hogy a városainkba, az otthonunkba fogadtuk, de tud valamit a hátteréről? Kisasszony annyit mondott, hogy nem emlékszik semmire.
– Minerva annyit mondott nekem is, hogy elvileg az Eel Gárdájának vezetője elrendelte a lány emlékeinek elvételét. Egy bájitalt itattak meg vele.
– Ez nagy büntetés. – folytatta Arthan hosszan fürkészve a férfit. – Keveseknek rendelik ezt el.
– A lány félvér. Félig ember, valószínűleg ezzel próbálták kiküszöbölni a hibát, amit vétettek. Így is azonban mások fülébe jutott a dolog.
– Emiatt érdekli annyira a lány a Mátriárkát?
A kérdés miatt Nyx végül komoran fordult öreg komornyikja felé. Nem tetszett neki a beszélgetés amerre tartott, sem azok a teóriák, amiket Arthan ezzel éreztetett. Tiszta beszédet kívánt. Legalább olyan kristály tisztát, amit a végén elnémíthatott örökre. Megemelte a hangját.
– Mire akar kilyukadni Arthan? Világosan beszéljen nekem!
Az említett meghajolt bocsánat kérően mielőtt folytatta volna.
– Weiss kisasszony nem csak külsőleg, de jellemben is nagyon hasonlít önre. Elnézését kérem, hogy emlékeztetem rá, de a Mátriárka annak idején megbízta önt egy feladattal, nem lehet, hogy ennek a gyümölcse az, ami igazán érdekli most?
– Honnan?
-Az egyik szemem mindig óva követi önt uram. Tartok attól, hogy az időzítés nem véletlen. A kisasszony pedig annak a kísérletnek a gyümölcse, amit mindannyian veszteségként zártunk le. A gondolat csupán most fogalmazódott bennem, amikor a kisasszony ugyanazokat a kérdéseket tette fel, amit ön annak idején.
Nyx kelletlenül húzta el a száját. Leintette az idős tündért.
– Nem akarok erről az őrültségről többet hallani! Az az ember nő nem esett teherbe. A kísérlet kudarcként került a süllyesztőbe és maradt is ott! Az egyik olyan bűn amit valaha el kellett követnem a feleségem és a lányom ellen ez volt..... A legjobb, ha örökre el van temetve.
– Elnézését kérem uram.
Azzal Arthan mély meghajlás után távozott a hallból. Nyx azonban az ablak előtt maradt s ismételten kifelé pillantott. Egyrészt haragudott magára amiért nem figyelt a szavaira s reménykedett abban, hogy senki sem hallotta meg, másrészt Arthan logikája szöget ütött a fejében. Egy ideje nyomon követte Minerva lépéseit, mert időnként nagyon szélsőségesnek találta. Ha ez az egész valóban bizonyossá válna, sok mindent megmagyarázna.