REVERIE

06. Következmények

"Sajnálom. Még nem tudom, hogy, de mindent rendbe fogok hozni. – A szavai visszhangzottak a fejemben folyamatosan, mint egy mantra aminek kántálása folytán reméljük, hogy ismételten körbe ölel minket a béke. 'Minden rendben lesz.' Szerettem volna hinni ezeknek a gyengéd szavaknak. Nem volt rá megfelelő magyarázat, csupán egy óhatatlan vágy, amiért megérte fohászkodni. Ha nem is jutok haza, de tudván, hogy valahol van otthonom, biztonságot nyújt. Tudom, hogy önző kérés, mert nem csak a saját fájdalmam tűnne fel. A családom is azzal kelne, feküdne le, megnehezítve minden egyes új napot. Ebben azonban Valkyonnak van igaza... 'Ami nem öl meg, erősebbé tesz.' A szobám fala hirtelen változott meg. Eel központjának a csarnokában találtam magam az éjjeli órákban. Senki nem volt sehol, sem ismerős arc, sem más. A hold fénye pont bevilágított az ajtók ablakain. Lassan beterítette kékes, foszforeszkáló színével az egész helyiséget. Halk koppanó hangokra lettem figyelmes. Ösztönösen meghúztam magam. Balról, a folyosókra nyíló ajtóból egy talán velem egy magas nő alakja tűnt fel. Emberinek tűnt, habár figyelmeztettem magamat arra, hogy Eldaryaban ez nem jelent semmit. Hát középig érő, tépett barna haja volt, amelyet a füleinél két oldalt egy-egy fonattal tarkított. Köntösben rohant végig a csarnokon, mintha valakit keresne, ugyan akkor engem semmisnek vélt. Nem látott. Egyszer felém fordult, riadt, halovány lila pillantása áthatolt rajtam. Az arca hasonlított az enyémhez. Ikrek nem lehettünk volna, de még így is ijesztő érzés volt az egyezés. Amint megbizonyosodott róla, hogy senki más nem volt ott rajta, rajtunk kívül, a főbejárat felé vezetett az útja. Én pedig követtem benne. Végig futott a kihalt piacon a kioszkig, ott elvesztettem. Egy ismerős hang hallatán megrezzentem, holott nem ismertem fel a szavait. Mikor megfordultam..... felkeltem. „

Nox riadtan ült fel az ágyában, zakatoló szívverésén pedig nem segített az árny látványa amit az ágya végében vélt felfedezni. Megtörölte fáradt szemeit, a félelmének alakja eltűnt. A szívére téve a kezét sóhajtott fel. Az álma lassan merült feledésbe, helyét átvette a pár napja történtek. Ash megjelenése, a támadás a gárda ellen. Mivel valódi kár, sem nagyobb sérülés nem keletkezett, a Szikrázó gárda úgy döntött nem evakuálják teljesen a menedéket. Nox mikor megtudta, hogy az ünnepséget folytatják a tervek szerint, értetlenül meredt a vezetőségre. Mindennek már három napja. A következő pillanatban gondolatait a levél vette át amiben Clareen közölte, hogy Ezarel rájött mindenre, s nem csak felfüggesztette őt, de minden kutatási anyagját, a szereket a bájitallal kapcsolatban tönkretette. Ólomnyi sújt helyezett ez a tudat a szívére éles fájdalommal, annak ellenére, amit Ezarel ezután ígért. A bocsánat kérése, még a mai reggel eljövetelével sem adott teljes feloldozást. Nem tudta hányadán áll most vele. Halk sóhajjal túrt a hajába. Hosszú tincseit hátra igazgatta, azok pedig engedetlenül hullottak vissza. Az ablakon beszűrődő hajnali fény kékes árnyékot adott nekik. Kiemelt egy rövidebb tincset amellyel játszani kezdet míg a gondolatai akörül forogtak, hogy elhagyja e a szobáját. Mit tegyen ha összetalálkoznak? Jogos volt minden amit a fejéhez vágott, mégis kellemetlenül érezte magát miatta. Pár percig kérette saját magát, végül kikelt az ágyból. A csapnál megmosta az arcát. Az ablakon kipillantva jött rá, hogy még a nap éppen csak elérte a horizontot. Korán volt még. Nagy eséllyel mindenki az igazak álmát aludta. Összekészítette a tiszta fehérneműjét és ruháit, majd egy köntösnek titulált, nagy kardigánt felhúzva hagyta el a szobáját, hogy elmenjen a közös fürdőbe. Sosem szerette a publikus illemhelyeket. A tudatott, hogy bárki, bármikor láthatja. Ennek ellenére sejtette, hogy valójában az emberek többsége egyáltalán nem foglalkozik az ilyesmikkel, s minden más csak a saját fejében él. Eldarya ezzel szemben más volt. Mikor először idekerült is igyekezett elkerülni a tömeget, a legtöbb faeryn azonban érdeklődő volt a humánnal szemben. Néha még manapság is érezte ezeket a pillantásokat magán. Mint megannyi lencsét amely mindent ki akart sajtolni belőle, vagy éppen kések amelyek arra vártak, hogy a megfelelő alkalommal a húsába vájjanak s boncasztalon vizsgálják át. Az ilyen korai órák tökéletesen megfeleltek a lelki nyugalmának. Amint elkészült az ebédlő felé vette az irányt. Kankuro már a korai órákban is szorgoskodott, annak ellenére, hogy a főztje az elmúlt fél évben igen csak keveset javult. Az elgondolások jók voltak, csupán bizonyos alapok hiányoztak. Nox kapcsolata a zsémbes pasassal sem lett sokkal bensőségesebb, de időnként tudtak beszélgetni, s olyankor nagyrészt a faeryn sem kiabált vele. Ma reggel is kiadta számára a napi adagját. Nox csak annyit vett el belőle, amennyi a reggeli étkezéshez szükséges lehetett. Testileg jelen volt, gondolatai azonban folyamatosan vissza tértek a kiindulási pontjukhoz. A társuk halála, a gyűlés, Ashkore megjelenése vagy éppen az amit Ezarel tett. Ismételten az elf szavai keringtek körülötte. Mit tegyen? Hogyan lépjen túl ezen? Sosem lesz semmi a régi, neki pedig valahogyan élnie kell. Önző érzés.... pedig szeretné ha a fájdalom ellenére a családja hazavárná, ha lenne egy hely ahová esetleg hazajuthatna egyszer. Merengése az eltűnésekre lett fókuszálva. Mikor annak idején idekerült, Kappa gyermekeket raboltak el, azonban Elliot hazavitele után, mintha ez a vonal elhalványodott volna. Egészen mostanáig. Valahogyan biztos volt benne, hogy a kettőnek köze volt egymáshoz, de miért vitt volna el gyerekeket Ash?! Nem értette a lényeget, nem látta át a háttérben hosszúra nyúló fonalakat, amelyek lassan mindent átszőttek. Ráharapott a piros bogyóra, lassan szokott hozzá, hogy ezen a mesébe illő helyen az étel csak másodlagos.
– Nagyon korán keltél ma.
Nox felkapta a fejét az ismerős hangra. Nagy mosollyal fogadva a lorialetet. Nem volt alkalmuk beszélni pár napja, így mikor Leiftan csatlakozni kívánt, a félvér csak bólintott rá. Hamar megértették egymást. Félszavakból is látta, hogy a faeryn tudja min jár az agya. Egyszerre volt ijesztő és izgalmas ama felfedezés, hogy valaki ennyire belelát. Minden pillanat azt az érzetet erősítette Noxban, hogy habár nem tudja megnevezni ami lejátszódott benne, de valami olyat talált, amit azelőtt még sosem. Leiftan hirtelen pillantott rá, ő pedig zavart mosollyal fogadta a zöld szempárt.
– Azt hittem, a támadás után nem fogjátok megtartani az ünnepséget...
– A tündérek félnek. – vallotta be Leiftan – Talán emiatt még nagyobb szükségük van arra, hogy ne szakítsuk félbe az egészet. Eel gárdájának vissza kell szereznie a belé vetett hitet.
– Ami a férfit illeti. .. – kezdte Nox, ám a vele szemben lévő elkomorodott. – Sajnálom ami történt...ha felismerem időben...
– Akkor sem tehettél volna semmit. Az a férfi már sokszor kicsúszott a kezeink közül. Az enyém közül pont, mikor ide kerültél. Amellett összehasonlítottam a jelentéseket azzal amit én láttam. Mindenki másképp emlékszik rá.
– Ez lehetséges? – döbbent meg Nox.
– Varázslattal vagy bájitallal igen, de nagyon bonyolult..... pont emiatt ritka is. A feltételezés, hogy az ellenfelünk mágia tudó... kellemetlen. Veled azonban úgy tűnt kivételezett.
– Csak mert ember vagyok?
– Vagy mert félvér, a humánok földjéről.. Mondott neked valamit?
A fiatal nő elcsendesedett. Merengett a válaszon és a lehetőségein. Megbízott a férfiban, ugyanakkor tudta, hogy valamiben Ashkorenak igaza volt. A Gárda hazudott neki. Nem egyszer amely figyelmen kívül hagyható lett volna, hanem többször is. Halvány mosollyal rázta meg a fejét a férfi felé. Ösztönösen cselekedett, mintha ezt kellett volna tennie.
– Csak.. úgy tűnt, mintha meglepődött volna miután a szemembe nézett.
– Értem.
Leiftan bocsánatkérő pillantással ajándékozta meg. Ismét az az állapot jelentkezett, mikor mindketten érezték, mit is tartalmaznak bujtatottan egymás rezdülései. Hirtelen melegséget érzett a kézfején, amely izgatottan játszott eddig az asztalon heverő morzsákkal. Odakapva szemeit realizálódott benne, hogy a lorialet szorított egyet a nő megrezzenő kezén. Finomított rajta. Óvatosan kulcsolta össze ujjait a félvérrel. Nox szürke szemeiben zavar ült ki, arcán pirosas folt jelent meg. A szívverése indokolatlanul hevesen vert, azon kapta magát, hogy keresi az emlékei között, vajon mióta reagál így a férfira. Az könnyített a helyzeten, megtörte a csendet. Vallomás helyett magyarázatot adott cselekedeteire, ugyan akkor ez pont elég volt ahhoz, hogy a félvér jelenlétét vissza terelje a jelenbe.
– Szeretném ha nem vállalnád túl magad, és légy óvatos. Talán eddig úgy tűnt, hogy a maszkos idegen nem akar neked ártani, de sosem tudhatjuk ezt teljes meggyőződéssel.
– Aggódsz értem...őszintén....? – mosolyodott el, kissé megdöntve a fejét, mint aki próbálta a zavarát enyhe humorral leplezni, Leiftan azonban rábólintott a dologra.
– Néha azon kapom magam, hogy túl sokszor is.
A szavak célt értek, Nox pedig teljesen lefagyott. Világos bőre kipirosodott, szemei kitágultak. Megrezzenve fedezte fel, hogy az ujjait elorozta a férfi s összekulcsolta őket a sajátjaival. A lány úgy viselkedett, mint egy ijedt préda, s amint ezt fel fedezte zavartan elpillantott. A faeryn gyengéden simított az ujjakra. Nem volt tolakodó, ezt nem vethette volna a férfi szemeire, ugyanakkor nagyon váratlanul érte a lépése.
– Ha zavar, akkor...
– Nem! Nem zavar, csak meglepett. Annyira lefoglalt minden....,hogy nem is vártam ilyesmire.
– Tudom, ha úgy nézzük ez nem a legjobb időpont... – engedett meg egy a lányéhoz hasonló mosolyt a férfi is. Nox azonban közbeszólt halk nevetéssel párosítva.
– Egyáltalán nem ez a legjobb a legjobb időpont.
– Hát, beismerem az időzítésem általában hagy egy kis kívánnivalót maga után, de szerencsére nem minden esetben.
Halkan, csak pár hanggal csatlakozott a nő mellé. Akaratlanul is elérte nála, hogy felengedjen s maga a helyzet se legyen annyira zavarba ejtő, mint amiként elindult. Leiftan ismételten szóra nyitotta az ajkát, ám a hirtelen megcsörrenő edények és lépkedő talpak hangjára, a félvér ijedten húzta ki magát s vette vissza eddig elorzott ujjait. A hold gyermeke halk sóhaj mellett, kis mosollyal reagálta le a dolgot. Hagyta, hogy a lilás hajú nő sietve, hebegve valamit a gyakorlásról távozzon. Mikor eltűnt alakja az ajtóban, a tányérjára pillantott. Az ott hagyott bogyókra s magvakra.
– Megeszed még? – nem tekintett fel az ismerős hangra, zöld szemei azonban megváltoztak. A lelkéből feltörni vágyó gyengédség helyét átvette a rideg üresség. Ezt érzékelte a hívatlan vendég is, színpadiasan rázkódott meg.
– Nem tudom melyik a rosszabb... a magvak, vagy ahogyan előre pillantasz.
– Nem kellene itt lenned Chrome.
– Ugyan... beszélhetek veled anélkül, hogy lecsapjanak, nem igaz?
– Miiko nehezen adott neked egy új esélyt. – a zöld szempár rá meredt, a farkas azonban nem jött zavarba a dorgálás miatt. A mögötte megbúvó, ki nem mondott gondolatok sokkal inkább jelentettek rá veszélyt. Felhorkantott.
– Nem kerültem volna ebbe a helyzetbe, ha nem kerül a nyakamba.
A suttogás erősebbé vált. Chrome pedig lassan megtudhatta, milyen is, ha a hold gyermeke elveszti a türelmet fogó csomók egyikét. A faeryn felé fordult, non-verbális tartása meggyőzte arról a fiatalt, hogy sokkal jobban jár, ha jelenleg nem folytatja a mondanivalóját. Ennek ellenére Chrome úgy érezte, sokkal több minden rágja a fülét, mintsem csendben várjon.
– Megoldottam, ám úgy tűnik, és nem csak nekem, hogy a kelleténél több figyelmet adsz Noxnak. Még ha a gárda rá is figyel, felesleges lépéseket teszel.
– Maradj a dolgodnál, se több-se kevesebb. Mind tudjuk mi történt volna, ha nem érek oda időben. Nem én teszek felesleges és figyelem felkeltő lépéseket, hanem te.
Chrome fogcsikorgatva fogadta a választ, ám több figyelmet nem szenteltek neki. Leiftan távozása egyértelművé tette a számára, hogy a partnere nem akar erről beszélni vele a továbbiakban. A fiatal farkas mogorván evett bele a félvér által hagyott maradékba. Körülötte lassan sorakoztak fel az ébredők reggelijük elfogyasztása érdekében.