REVERIE

13. Vissza Eelbe

Nox nem várt különösebb fogadtatásra, tömegnyi várakozó szempárra, akik csak ő miatta jöttek ki a Menedék nagy kapujához, ennek ellenére jóleső meglepetés fogadta, mikor valóban odaért. A számára legvalótlanabb személy intett valamivel visszafogadtabban és közelebb sétálva nyújtotta kezét, hogy a lány egyik puttonyát átvegye. A félvér bizalmatlanul sandított a türkizes szempárba, mire annak gazdája egy fintorral és szem forgatással tette magáévá a csomagot.
- Nocsak, csak nem meguntad a fésülködést? Elsőre fel sem ismertelek ezzel a rövid, fiús frizurával.
- Ennyire borzalmas? - Nox szabad kezével megérintette balján lévő rövid, tépet tincseket. Eddig megelégedéssel töltötte el, hogy a külső változása együtt járt azzal amit belsőleg is érzett. Jelenleg azonban az elf szavai megrémisztették, s a sokat sejtető gunyoros vigyor nem segített ennek a megemésztésén.
- Nem én mondtam! - tárta szét kezeit, a fiatal nő arcán pedig paradicsom szín lett úrrá. Ezarel apró élvezettel figyelte a pánikot amely a lányon eluralkodott s csak percek múltán kegyelmezett meg a számára.
- Nem rossz. Szokatlan, de nem rossz.
Nehezebb volt kimondania, mint sejtette. Sokkal inkább piszkálta volna tovább, minthogy jobban elárulja azt a figyelmességet amivel már a kaputól vagy száz méterre kiszúrta a nőt. Régóta észrevette őt, az apró változásokat amelyeket magához vett mióta megérkezett Eldaryaba, ám igazán csak a veszekedésük után vélte felfedezni azt, hogy mennyire törődik a félvérrel. Nem szabadna, hiszen tanultam a hibámból. Olyan sokszor mondta már magának, de a kettejük között kialakult félreértések és azok tisztázása átszakította azt a falat, amelyet mindkettejük védelmére állított maguk közé. El akarta hívni az ünnepség végére, bebizonyítani, hogy tanult a konfliktusukból, Nox akkor azonban már mást választott.
Ezarel megrázta a fejét, megemelte ismételten a fiatal nő csomagját, mire az valamivel oldottabban, pirulásának fakó jelével biccentett vissza.
- Köszönöm Ez.
- Még szép! Mivel van ez tele, téglával?
- Könyvek, feljegyzések.... sok-sok minden. - vallotta be a lány, holott nagyon jól tudta, hogy a férfi csak oldotta a hangulatot és nem kívánta megsérteni. Tudta, mert ez az idő, míg távol volt a menedéktől, segített megérteni több mindent. Talán, magát az elfet is aki jelenleg hosszan előre meredve burkolózott hallgatásba. Nox csak figyelte a vonásait, a kellemes arcélét, egyenes orrát, tipikusabb nemesibb vonásait. Azt a türkiz szempárt, mely a végén megunta a vizslatást s találkozott fiatal nőével. Lebukott s ennek eleget téve mosolyodott el, szegezte le a szemét a föld felé.
- Még, nem találtam rá módot. - Ezarel nem kötekedett ahogyan haladtak, nem hozta szóba az előzőt. Nox megrázta a fejét.
- Már nem is annyira fontos. Sok minden történt és jelenleg nem gondolkodhatok azon, hogy haza szeretnék menni vagy sem.
- Hallottam Amarth úrról. - habár a szavak csendesek és tapintatosak voltak, a fiatal nő egy pillanatra érezte, ahogyan a szíve összefacsarodik. Olyan sok döntése miatt kellene bocsánatot kérnie az apjától, de már nem teheti meg. Ez pedig egy olyan tehetetlen és bűnbánó érzés, amin nem tud felülkerekedni.
Az elf várt, figyelte a félvér vonásait, csak ezután folytatta.
- Jobb ha tudod, hogy a Menedékben senki sem gyanakodott rád. Miiko amint meghallotta a dolgot, összehívott minket. Azon gondolkodtunk, hogy oldjuk meg diplomatikusan a kikérésedet. Nevra és Valkyon is tett hozzá, de a végén Leiftannak sikerült elintéznie a dolgot.
- Leiftan itt van?
A kérdés nem csak hirtelen jött, de kissé hisztérikusan is. Nox nagy szemekkel meredt az elfre, aki az egészet félreértve felsóhajtott, felhúzta az orrát. Sosem volt tagadva, hogy mennyire nem kedvelte a Lorialetett. Megvonva a vállát igazított a csomagon, már nem is szentelt több figyelmet a félvérnek.
- Nincs. Elkerültétek egymást. Miiko kérésére elment Jáde partjaihoz intézkedni.
Nox elkomorodott. Leiftan tudta, hogy vissza fog jönni s ezt elkerülve ment el. A fiatal nő nem tudta eldönteni, hogy vajon félt szembenézni vele és a tettével, vagy pedig csak hagyta próbálkozni a lányt, hogy befeketítse, kiélvezve a játékot míg lehetett. Valahogy az utóbbira tudott tippelni, hiszen a férfi pont a megjátszott érzéseivel tartotta sakkban őt. Mielőtt elérhették volna a piacot, a félvér kinyújtott karjával ragadta meg az elf felkarját. Ezarel értetlenül torpant meg, vissza nézett a lépcső első fokáról a most körülbelül vele egy magas lányra.
- Nem tudok többet mondani Miiko jobb kezéről, szóval ha bármi ilyesfajta kérdésed van, javaslom avanzsáld át a többiekre.
- Nem..... nem erről van szó. - Kereste a szavakat, a megfelelőeket. Habár eldöntötte, hogy erőssé válik és felelősséget vállal innentől kezdve a döntéseiért, nem ment ez egyik napról a másikra. Főleg nem ezekkel a vegyes érzelmekkel amelyek martalócként küzdöttek a felejtés ellen. Megrázta a fejét. - Nem tudom kiben bízhatok Ez, de benned szeretnék.
Döbbent csend ült rájuk. Nox nem vonta vissza a szavát, ha tehette volna sem, Ezarel pedig próbálta a helyére rakni a hirtelen váltást. Összevonta a szemöldökét.
- Mi történt pontosan Nox?
- Ha most elmondanám, nem hinnél nekem. Csak annyit kérek, hogy bízz bennem és enged, hogy én is bízhassak benned.
- Nevra és Valkyon?
Fejrázás lett a válasz, ezzel pedig a következőket el is engedte az elf. Látta a félvér arcán elsuhanó bizonytalanságot, mégis kitartott az elhangzottaknál. Ezarel pedig tisztelte ezt. Idővel valószínűleg nem csak ő kap magyarázatot mindenre, hanem a többiek is. Nox elengedte, lelépett mellé s együtt folytatták az utat tovább a nyüzsgő piacon át a főépület bejáratáig. A kinti területhez képest odabent csend honolt, csupán itt-ott lehetett felfedezni átvonuló gárdatagot. A sokajtós teremből az oldalsó folyosóra tértek át, a görbülő úton pedig a lány szobájához. Miután benyitott, Nox lepetten konstatálta, hogy a helyiségben legalább olyan tisztaság uralkodik, mint ahogy majd egy éve hagyta.
- Az ugri-bugrisnak köszönd majd meg. Nagyon kitartóan ténykedett a területeden.
Válasz nem érkezett, de a lány sokatmondó mosollyal döntötte meg a fejét kísérője felé. Az azonnal szabadkozni kezdett, mialatt a lány cókmókját nagy lendülettel helyezte a puha ágyba. A súly miatt meghúzta a karját, ezt utólag apró morranások közepette meg is bánta.
- Hé, komolyan mondom, csak azért mert veled most normális vagyok, nem jelenti, hogy ez így is marad!
Nox továbbra sem mondott semmit, a mimikái beszéltek helyette. A mosolya még szélesebbé vált, már-már apró gödröcskéket alakítva ki. Ezarel egy pillanatra összevonta a szemöldökét, láthatóan kifogyott a szavakból.
- Sok idő eltelt kisasszony, itt a helyszínen megígérem, hogy kamatostul vissza kapja mindazt, amiből eddig kimaradt!
- Állok elébe, előtte viszont kipakolnék, ha nem bánod.
- Rád bízom, én sem érek rá egész nap!
Gyors fordulat az ajtó felé, a tündér megérezte ugyan azt az, ő szavaival élve kellemetlen érzést, amely a veszekedésük után csúcspontosodott ki. Meg kellett állapítania, hogy az a fiatal nő akit elengedtek hónapokkal ezelőtt a mátriárkával, már nem ugyan az, akivel most szembe találta magát. Talán emiatt zavarta leginkább az, ha a Lorialet szóba került és talán ez volt az oka annak is, hogy valahol különlegesnek dolognak tartotta a belé vetett bizalmat. Nem érdemelte meg. Ezarel pontosan tudta, hogy nem érdemelte meg! Azóta ezzel a bűnbánattal él s mivel sosem tartotta magát kifejezetten nyílt élőlénynek az érzelmeivel kapcsolatban, gyakorta került zavart belső válságba. Innen eredt a 'kellemetlen érzés' kifejezés, amelyet nem is tudott nagyon elrejteni gárda vezető kollégái, jó barátai elől. A küszöbön még vissza pillantott a saját ízlése alapján alkotott kis birodalomra. Az ablakon beszűrődő simogató fényre, az azt takaró és a szoba több részét átvonuló tört rózsaszín szatén anyagra. Az ezzel megegyező színben pompázó komódra, a barna keretezésű tükörre, a sárga dísznövényekre. Türkizes szeme megakadt egy pillanatra a kék kristályokon és a fényükön amely most Nox arcélét díszítette. A tétovázás miatt a szürke szempár az előzőleg övéhez hasonlatos értetlenséggel méregette, mire néma menekülés lett a válasz. A sötétebb tónusú ajtó becsukódott, a félvér pedig halk nevetéssel nyitotta ki a batyuját. Mellette a három fejű ciralak könnyed ugrással elfoglalta régóta magáévá nyilvánított helyét, puha mancsait, éles körmeit finoman vájta a gyapjúhoz hasonlatos ágytakaróba. Pár apró kört leírva maga körül helyezkedett kényelembe s figyelte ahogyan gazdája kipakol. hamarosan könyvet hada foglalta el az eddig üres komód feletti polcokat, ruhát pedig lejjebb, a kicsiny szekrény gyomrában rejtette el. Nem mondhatta volna, hogy temérdek tulajdonak lehetett gazdája. Csomagjának nagy részét inkább azok a könyvek és feljegyzések tették ki, amelyeket Nyx ráhagyott. Plusz egy kisebb méretű faláda, amit eddig nem tudott kinyitni. A pakolás alatt ismételten a kezébe akadt a már nagyrészt meggyűrt levél amit az apja még a halála előtt írt a számára, s amelyet most ismételten az ágy szélére roskadva olvasott el. Már nem sírt, az utóbbi napok elvették a könnyeit, viszont a szívén lévő sebet nem gyógyították meg. Cleo, Patrah és Pharah érzékelte gazdájuk érzelmeinek hirtelen változását, elülső jobb mancsukat pedig a félvér combjára helyezték. Patrah emellett a fejét is halk purrogó hangot hallatva dörzsölte a levelet tartó kézhez. Az egész irományban, az utolsó mondatok zökkentették ki mindig a fiatalt. Nyx Amarth tudta, hogy megfog halni. Örökségét s azzal együtt utolsó kívánságát pedig egy erőteljes nyomással adta át a fiatalabb lányának. A titokkal együtt amelyet Nox úgy döntött, hogy nem oszt meg senkivel. Elég ha csak Arthan és Mithras az Arkok kapitánya tud róla.
" Amit én elrontottam, azt neked kell helyrehoznod. A legnagyobb kincsemet a világon most reád bízom, kérlek óvd meg attól amitől jómagam képtelen volt. Tudom, hogy ez a legönzőbb kérés amivel fordulhatok hozzád mindazok után ami történt, ugyanakkor úgy érzem úgy ismerlek, mint a saját tenyeremet. Éppen emiatt nem találhatok megfelelőbb személyt erre a feladatra. Minden tudásom, emlékem és bűnöm a te segítségedre bocsátom."
- Vajon, ha nem futok el, akkor valóban a leánya lehettem volna?
A kérdés jóval fájdalmasabbnak és szomorúbbnak hatott, mint tulaja kívánta volna. A familiáris purrogása hangosabbá s erőszakosabbá vált, így a félvér végül minden figyelmét a jószága felé bocsátotta. A szomorúság lassan alábbhagyott, csendes mosollyal ajándékozva meg őt mialatt a ciralak fülének tövét cirógatta.
- Ha itt elrendeztem mindent, akkor vissza megyek Nemesisért. Meg kell tudnom mi az, amitől apa annyira féltette, ám először is..... szembe kell néznem Leiftannal s el kell érnem, hogy a Gárda igazságot tegyen.
Az aranyló szempár ráragyogott többed magával, Nox pedig nem tudta megállni, hogy ne folytassa. A ciralak aki már egy jó ideje a társává vált itt Eldaryában most erős gyógyírt jelentett a lelkének.
- Ha.... ha azt tenném amit ő, akkor csak lealacsonyodnék a szintjére, igaz? Mondjátok lányok, vajon megtudjuk ezt a dolgot oldani anélkül, hogy .... erőszakhoz kellene folyamodni?
Nyávogás érkezett, habár a félvér csupán halkan felnevetett miatta. Patrah rosszallóan szűkítette össze aranyló szempárját, Nox azonban nem tudott segíteni önmagán, hagyta, hogy a balzsam elterüljön meghasadt szívén.