Tudom jól, hogy nem lesz már ott, mégis lemegyek az udvarra. Hiába tudom, hogy szeret engem, abban a pillanatban, amikor elváltunk, nem szeretet, hanem csalódottság és mérhetetlenül nagy fájdalom tükröződött az arcáról, maximálisan megérteném azt is, ha ordítva a fejemhez vágta volna, hogy szörnyű ember vagyok.
Az utóbbi időben kicsit enyhült az időjárás, ahogy ma délelőtt is az volt, amikor viszont kilépek az udvarra, szállingózni kezd a hó. Pont a borús hangulatomat tükrözi.
Helyesen gondoltam, nincs itt. Könnybe lábad a szemem, hirtelen nagyon hideg lesz a levegő, és én nagyon egyedül érzem magam. Ezzel a gondolattal egy időben valaki hátulról óvatosan megfogja a kezem. Ijedten perdülök meg a tengelyem körül, de mikor látom, hogy ő az, nem rántom ki a kezem az övéből. Harcos gondolkodás nélkül odalép hozzám és átölel. Egyből elmúlik az az érzésem, hogy nem szabad sírnom előtte, a fejemet a vállába fúrva a fejem sírok.
– Én... – próbálkozok mondani valamit, de nem tudom folytatni.
– Cssss – simítja meg a hajamat. Így hát hallgatok.
Fogalmam sincs, mennyi ideje állhatunk ott egymást átölelve, mikor végre eltol magától és a szemembe néz.
– Csak hogy tisztázzuk. Nem fogok bocsánatot kérni – szögezi le.
– Tudom – mondom bánatosan.
– És pokolian haragszom rád.
Bólintok, de mikor újra sírásra görbül a szám, elneveti magát.
– Na, ne sírj már! Gyere ide, te! – mondja és magához húzva gyöngéden megcsókol. – Gyere – húz a padunk felé. – Beszélgessünk.
De nem beszélgetünk. Csak ülünk csendben, egymásra dőlve. Talán azért nem kezdeményez beszélgetést, mert nem akar veszekedni, ami nekem tökéletesen megfelel, hiszen én sem akarok. A dermesztő hidegből már nem igazán érzékelek semmit, nem fázom, csak a meleget érzem a mellkasom tájékán, ami felolvasztja a testem. A szemem tíz másodpercenként le akar csukódni, de nem hagyom – nekem még ma el kell indulnom.
– Aludj – mondja halkan, és mintha csak erre a felszólításra várnék, önként csukom le a szemem, és nem próbálom meg felnyitni. Az utolsó dolog, amit érzékelek, hogy a kezem kicsúszik az övéből.
Képtelenebbnél képtelenebb álmok követik egymást. Az elsőben még fent vagyok Norbival a szobában, és a felejtő bűbájom rosszul sül el, így nem felejti el, amiket mondtam neki. Kimenekül a szobából, mert irtózik tőlem, és attól, hogy boszorkány vagyok, én pedig képtelen vagyok utolérni és megakadályozni, hogy harsogva kiabálja a suliban, hogy a húga boszorkány, menekülni kell előle.
A következő álom úgy kezdődik, hogy zokogva berohanok a mosdóba, ahol a csempe helyén az egész falat tükör borítja. Szembenézek a tükörképemmel, aki kiröhögi a könnyeimet, és azt mondja, ezért nem szeret és nem szeretett soha Harcos, gyenge és gyáva vagyok. Ezután kényszerít, hogy párbajozzak vele. A párbajban aztán ő bizonyul gyengébbnek, de mikor beviszem a találatot, a tükör millió darabra törik, én pedig a szememet eltakarva, némán várom, hogy belém álljanak a szilánkok, de ez nem történik meg. Felnézek, és a tükör teljesen épen, egy darabban van a falon. A másik oldalon pedig ő áll fekete, csuklyás köpenyében. Gondolkodás nélkül ráküldök egy átkot a sötétek fejedelmére, de ő könnyűszerrel kivédi – még fel is nevet közben –, és alig tudok félreugrani a varázslata útjából. Ahogy így labdázunk, nyilvánvalóvá válik, hogy ő a gyorsabb, így más technikát kell választanom. Tisztán látszik rajta, hogy ő is – mint általában a többség – túl könnyű ellenfélnek tart, és ezt ki tudom használni. A következő átka nagyon közel jár a testemhez. Ekkor a földre zuhanok, és úgy teszek, mintha eltalált volna. Tudom, hogy gondolkodás nélkül elhiszi, hogy tényleg eltalált – az emberek hajlamosak elbízni magukat egy olyan ellenfél láttán, mint én –, és hallom, hogy közelebb lép hozzám. Pár másodpercnyi csendet követően jegesen felkacag, és tudom, ez az a pillanat, amikor cselekednem kell. Nincs idő felpattanni, fekvő helyzetemben fordulok felé, és már küldöm is a varázslatot. Mintha minden lelassulna. Látom, hogy a torkára forr a nevetés, és elkerekedik a szeme. Tudja, hogy ezt már nem fogja kivédeni, tudja, hogy ez elől már nem tud félreugrani. A szívem hevesen dobog, ahogy nézem őt. El fogja találni, le fogom győzni. Nem, már le is győztem. Már csak pár centi... Öt, négy, három, kettő, egy, és...
KAMU SEDANG MEMBACA
Gyertyaláng [Befejezett]
Fantasi"Kinyitja a száját, majd becsukja. Ezt megismétli még egyszer, majd elfordítja a pillantását rólam. Egy kis idő múlva ő is lerogy a földre. - Hát ezért jöttem el ide. Hogy nézzem, ahogy felkel a nap - mondja gúnyosan, de megadóan. - Úgy látszik ezér...