Gyertyaláng [Befejezett]

21.

Tudom jól, hogy nem lesz már ott, mégis lemegyek az udvarra. Hiába tudom, hogy szeret engem, abban a pillanatban, amikor elváltunk, nem szeretet, hanem csalódottság és mérhetetlenül nagy fájdalom tükröződött az arcáról, maximálisan megérteném azt is, ha ordítva a fejemhez vágta volna, hogy szörnyű ember vagyok.

Az utóbbi időben kicsit enyhült az időjárás, ahogy ma délelőtt is az volt, amikor viszont kilépek az udvarra, szállingózni kezd a hó. Pont a borús hangulatomat tükrözi.

Helyesen gondoltam, nincs itt. Könnybe lábad a szemem, hirtelen nagyon hideg lesz a levegő, és én nagyon egyedül érzem magam. Ezzel a gondolattal egy időben valaki hátulról óvatosan megfogja a kezem. Ijedten perdülök meg a tengelyem körül, de mikor látom, hogy ő az, nem rántom ki a kezem az övéből. Harcos gondolkodás nélkül odalép hozzám és átölel. Egyből elmúlik az az érzésem, hogy nem szabad sírnom előtte, a fejemet a vállába fúrva a fejem sírok.

– Én... – próbálkozok mondani valamit, de nem tudom folytatni.

– Cssss – simítja meg a hajamat. Így hát hallgatok.

Fogalmam sincs, mennyi ideje állhatunk ott egymást átölelve, mikor végre eltol magától és a szemembe néz.

– Csak hogy tisztázzuk. Nem fogok bocsánatot kérni – szögezi le.

– Tudom – mondom bánatosan.

– És pokolian haragszom rád.

Bólintok, de mikor újra sírásra görbül a szám, elneveti magát.

– Na, ne sírj már! Gyere ide, te! – mondja és magához húzva gyöngéden megcsókol. – Gyere – húz a padunk felé. – Beszélgessünk.

De nem beszélgetünk. Csak ülünk csendben, egymásra dőlve. Talán azért nem kezdeményez beszélgetést, mert nem akar veszekedni, ami nekem tökéletesen megfelel, hiszen én sem akarok. A dermesztő hidegből már nem igazán érzékelek semmit, nem fázom, csak a meleget érzem a mellkasom tájékán, ami felolvasztja a testem. A szemem tíz másodpercenként le akar csukódni, de nem hagyom – nekem még ma el kell indulnom.

– Aludj – mondja halkan, és mintha csak erre a felszólításra várnék, önként csukom le a szemem, és nem próbálom meg felnyitni. Az utolsó dolog, amit érzékelek, hogy a kezem kicsúszik az övéből.

Képtelenebbnél képtelenebb álmok követik egymást. Az elsőben még fent vagyok Norbival a szobában, és a felejtő bűbájom rosszul sül el, így nem felejti el, amiket mondtam neki. Kimenekül a szobából, mert irtózik tőlem, és attól, hogy boszorkány vagyok, én pedig képtelen vagyok utolérni és megakadályozni, hogy harsogva kiabálja a suliban, hogy a húga boszorkány, menekülni kell előle.

A következő álom úgy kezdődik, hogy zokogva berohanok a mosdóba, ahol a csempe helyén az egész falat tükör borítja. Szembenézek a tükörképemmel, aki kiröhögi a könnyeimet, és azt mondja, ezért nem szeret és nem szeretett soha Harcos, gyenge és gyáva vagyok. Ezután kényszerít, hogy párbajozzak vele. A párbajban aztán ő bizonyul gyengébbnek, de mikor beviszem a találatot, a tükör millió darabra törik, én pedig a szememet eltakarva, némán várom, hogy belém álljanak a szilánkok, de ez nem történik meg. Felnézek, és a tükör teljesen épen, egy darabban van a falon. A másik oldalon pedig ő áll fekete, csuklyás köpenyében. Gondolkodás nélkül ráküldök egy átkot a sötétek fejedelmére, de ő könnyűszerrel kivédi – még fel is nevet közben –, és alig tudok félreugrani a varázslata útjából. Ahogy így labdázunk, nyilvánvalóvá válik, hogy ő a gyorsabb, így más technikát kell választanom. Tisztán látszik rajta, hogy ő is – mint általában a többség – túl könnyű ellenfélnek tart, és ezt ki tudom használni. A következő átka nagyon közel jár a testemhez. Ekkor a földre zuhanok, és úgy teszek, mintha eltalált volna. Tudom, hogy gondolkodás nélkül elhiszi, hogy tényleg eltalált – az emberek hajlamosak elbízni magukat egy olyan ellenfél láttán, mint én –, és hallom, hogy közelebb lép hozzám. Pár másodpercnyi csendet követően jegesen felkacag, és tudom, ez az a pillanat, amikor cselekednem kell. Nincs idő felpattanni, fekvő helyzetemben fordulok felé, és már küldöm is a varázslatot. Mintha minden lelassulna. Látom, hogy a torkára forr a nevetés, és elkerekedik a szeme. Tudja, hogy ezt már nem fogja kivédeni, tudja, hogy ez elől már nem tud félreugrani. A szívem hevesen dobog, ahogy nézem őt. El fogja találni, le fogom győzni. Nem, már le is győztem. Már csak pár centi... Öt, négy, három, kettő, egy, és...