,,Ne érj hozzám" (BEFEJEZETT)

Szerelmesen

-Ébresztő.-szólt Adam és puszikkal hintette be az arcomat.
-Nem akarok még felkelni.-nyöszörögtem és átfordultam a másik oldalamra.
-Ki kell élvezni a napot, mert este megint megyünk haza.-puszilt a nyakhajlatomba, amitől a hideg is kirázott.
-Ahj..-fordultam szembe vele bosszúsan.
-Ne légy ilyen kis zsémbes.-mosolygott rám.
Csak figyeltem. Az arcát, a mozdulatait. Figyeltem, ahogy a száján ejti ki a szavakat azokkal a dús ajkaival. Hihetetlenül beleszerettem, ha valaki hónapokkal ezelőtt azt mondja, hogy én megfogok ismerni valakit, akibe menthetetlenül beleszeretek azt képen röhögöm.
Akaratlanul is megnyaltam ajkaimat. Ő pedig azonnal lecsapott a számra.
-Imádlak.-csókolt meg újra, de neki nem volt ennyi elég, mert felém került.
-Én is nagyon.-rántottam magamhoz.
Áttért a nyakamra, amit kisebb puszikkal és szívásnyomokkal ékesített, de nem bántam.
-Ennek nyoma marad.-vigyorgott két csók között.
Elnevettem magam és fordítottam helyzetünkön. A derekára ültem lovaglóülésben.
-Te akarsz irányítani?-nézett kihívóan a szemeimbe.
Válasz helyett csak megcsókoltam. Én is megjelöltem őt. A nyakától egész a hasáig hintettem be puszikkal és szívásnyomokkal. Egyszerűbb dolgom volt, mivel rajta nem volt póló.
-Ez igazságtalanság.-szólalt meg és a szemébe néztem.
-Mi?-húztam fel a szemöldököm.
-Rajtad van póló.-ült feljebb velem az ölébe.
-Ez van.-nevettem ki.
-Igen?-húzta fel az egyik szemöldökét. 
Csak bólogattam. Ő egy mozdulattal lerántotta rólam és megint felettem volt.
Újabb csókok. Újabb szívásnyomok. Újabb puszik. Sóhajaim és apró nyögéseim töltötték be a szobát, amit ő csak mosolyogva fogadott.
Majd egy utolsó csókot nyomott a számra és mellém feküdt.
-Most megtudtam állni, hogy ne essek neked túlzottan.-húzta perverz vigyorra a száját.
-Igen?-fordultam felé.
-Igen.-vigyorgott.-Azt akarom, hogy az első alkalmunk tökéletes legyen.-nyomott csókot a homlokomra.
Mosolyogva figyeltem.
-Ha nem haragszol akkor megyek lehűtöm  magam.-nevetett.
-Ennyire beindultál?-néztem vigyorogva.
-Csodálkozol?-nevetett továbbra is.-Fogadni mernék, hogy nálad se jobb a helyzet.-kacsintott rám.
Én csak a fejemre húztam a takarót.
-Inkább menj.-löktem meg.
-Szóval igaz.-diadalittas mosollyal ment a fürdőbe.
Elnevettem magam majd hasra fordultam és elhelyezkedtem kényelmesen. Nem volt kedvem kiszállni az ágyból. Élvezni akartam ezt a kevés időt itt. 
Itt csak ő és én vagyunk. Csak mi ketten. Életem során először érzem azt, hogy egy fiú mellett biztonságba vagyok. Azt, hogy szerelmes vagyok valakibe. Boldog vagyok. Nagyon boldog.
-Kész is.-jött ki.
-Ügyes vagy.-dünnyögtem a párnába.
-Ne lustálkodj.-csapott a fenekemre.
-Aúú.-kiáltottam fel.
-Öltözz és utána kiélvezzük ezt a napot.-beszélt hozzám.
Még most se moccantam meg. Ugyan úgy feküdtem ott. Hirtelen két kezet éreztem meg a derekamnál és a vállára kapott a barátom.
-Tegyél le!-visítottam.
-Sh..-próbált csitítani nevetve.-A végén azt hiszik elakarlak rabolni.-nevetett azon az édes nevetésén.
-Bolond vagy.-nevetettem.-Megyek felöltözök.
-Na.-engedett le.-Igyekezz.-nevetett amikor a ruhámat vettem ki.
-Sietek.-mosolyogtam rá majd elindultam a fürdőbe.
Egy gyors zuhany és már öltöztem is fel. Még elvégeztem a reggeli rutinomat és mentem is.
-Kis foltos.-jött oda hozzám és simított végig a nyakamon .
Kirázott a hideg érintésétől.
-Te se panaszkodhatsz.-vigyorogtam rá.
-Nem baj.-húzott magához.Mélyen a szemembe nézett.-Igaz tudod, hogy nagyon szeretlek!?
-Én is téged.-válaszoltam majd megcsókoltam.
Lementünk megreggelizni. Majd a nap további részét a medencéknél, szaunánál és büfénél töltöttük. Nagyon hamar elment a mai nap. Nem akartam, hogy túl hamar véget érjen. Kicsit még élvezni akartam, hogy itt vagyunk. Távol mindenkitől.
Itt elfelejted a problémáidat. Kizársz mindent a fejedből és csak a jelened számít. Nem számít, hogy otthon mi volt. Senki se von semmiért kérdőre, mivel senki se ismer.
A csomagjainkat összepakoltuk és indultunk a recepcióra kijelentkezni. Ez egy gyors procedúra lett volna, ha a huszonéves csaj nem áll le bájcsevegni a barátommal.
-...szóval, így jutottam haza a buliból.-mesélt valami történetet a csaj nevetve.
10 perc alatt egy fél élettörténetet elmesélt, amit én már meglehetősen untam.
-Ha szeretnél még beszélni akkor itt a számom.-nyújtott át Adamnak egy névjegyet.
Nekem itt telt be a pohár és elindultam ki, mivel már nem tudtam tovább hallgatni. Nem telt bele pár percbe mire a drága barátom is utolért.
-Féltékeny vagy?-nézett szemembe.
Arcát a gyér fények megvilágították és látni lehetett mosolyát, ami a szája sarkában bujkált.
-Nem.-válaszoltam és keresztbe fontam karjaimat.
-Jó.-válaszolt és hátat fordított.
Bepakolt a kocsiba és beszállt. Én is beültem.
Féltékeny vagyok. Tudja ő is és direkt csinálja. Várja, hogy kimondjam.
-Felhívod?-kérdeztem miközben becsatoltam az övet.
-És még te nem vagy féltékeny.-röhögött és magához akart húzni.-Ha tudni akarod megmondtam neki, hogy nincs szükségem a számára ,mert van egy barátnőm, akit semmi pénzért se csalnák meg.-mosolygott rám.
-Szeretlek.-néztem a szemébe boldogan.
-Én is szeretlek.-húzott magához és megcsókolt.-Indulás haza.-mosolygott.
-Indulás.-ismételtem és hátra dőltem az ülésbe.
Az út lassan telt, aminek örültem. Vele lehetek. Tényleg szeretem. Életem során ő az első fiú, akiért ennyire odavagyok és nem engedném el semmiért. Nem is fogom, mivel ő az életem része és mi együtt maradunk. Ha valakinek ez nem tetszik az engem nem érdekel. Kiállok magunkért, a szerelmünkért. Sose akarom elveszíteni.
-Mindjárt otthon.-nézett rám.
-Igen.-néztem az órára.
20:30. Még korán van. Pár perc múlva a házunknál parkolt le. Segített kiszedni a holmimat és még be is hozta nekem. Kinyitottam az ajtót és besétáltunk.
-Hahó!-kiabáltam el magam.
A konyhából szaladt ki a családom. Boldogan és mosolyogva öleltem meg egyenként őket. Majd a nappaliba tereltek minket és elkezdtek faggatózni.
-Na és milyen volt?-kérdezte anya.
-Nagyon jó volt. Annyira csodálatos volt minden.-válaszoltam.
-Húgi, csak egy kérdés.-nézett rám komolyan Hope.
-Na?
-A szállodába voltak piócák is?-nézett még mindig halál komolyan.
-Nem. Miért?-kérdeztem, majd leesett, hogy a nyakamra érti.
-A nyakadat megtámadta egy.-röhögte el magát.
-Az a pióca én voltam.-dűlt hátra Adam.
Anya és apa csodálkozva néztek és nem tudták felfogni, hogy most mi is van. Majd Adam megszólalt.
-Már az elején elszerettem volna mondani, de mivel láttam, hogy olyan jól elbeszélgetnek, ezért nem akartam beleszólni. Együtt vagyunk.-fogta meg a kezemet.
-Komolyan?-szólalt meg leghamarabb anya.
Válaszul csak bólintottam.
-Annyira boldog vagyok!-ölelt meg mindkettőnket.
-Ha megmered bántani..-kezdte apa, de anya oldalba lökte.-Üdv a családba.-mosolyodott el és kezet fogtak.
-Ígérem, hogy nem bántom meg.
-Örülök nektek, de ha megmered bántani akkor neked véged.-mosolygott Hope.
-Nem bántom meg. Soha.-nézett a szemeimbe.
Még körülbelül egy órát trécseltünk. Majd elbúcsúztunk egymástól. Adam is hazament, mivel holnap iskola és még be kell pakolni. Bár nem nagyon akart hazamenni. Úgy győztem meg, hogy reggel találkozunk. Még felcipeltem az emeletre a bőröndömet. Kipakoltam belőle. Megágyaztam és a holnapra bepakoltam az iskolába. Mire elvégződtem már este 10 óra volt. Még gyorsan lefürödtem és kimostam a hajamat. Megszárítottam a hajamat, a telefonomat töltőre dugtam és boldogan nyomott el engem az álom.