,,Ne érj hozzám" (BEFEJEZETT)

Bocsánatkérés

Nehezen ébredtem fel. Nem volt kedvem még az ágyból se kikelni. Egésznap csak ott akartam feküdni és meg se mozdulni, de ez nem jött össze. Hope jött be hozzám és kirángatott az ágyból.
-Menj zuhanyozz le-lökött be a fürdőbe
-Nem akarok.-jöttem ki.
-Azonnal mész. Addig ki sem jössz. Vittem be ruhát neked.-mondta majd belökött és bekulcsolta az ajtót.
A tükörbe nézve elborzadtam a látványomtól. Az egész arcom ki volt dagadva a szemeim pedig ki voltak sírva.  Borzalmasan festek.
Megengedtem a vizet, közben pedig tettem az áfonyás tusfürdőmből a vízbe. Mikor már kellemes volt a hőmérséklete ledobtam magamról a ruháimat és befeküdtem a kádba. Egy jó darabig csak feküdtem majd úgy döntöttem, hogy ideje megfürödni. Leengedtem a vizet azután meg ki is mostam a kádat. Kimostam a hajamat is. Majd elkezdtem felöltözni.
Folyamatosan a tegnap estén kattogott az agyam. Nem tudtam sehogy se kizárni.
-Kész vagy?-kiabált be Hope.
-Nem.-mondtam kicsit rekedtesen.
Bejött hozzám. Segített megszárítani a hajamat.
-Kifesselek vagy kifested magad?-kérdezte.
-Mi szükség rá?-húztam fel a szemöldököm.
-Az, hogy nem hagyom, hogy itt depizz.
Nagy sóhajtás közepette elkezdtem magamat kifesteni. Eltűntettem a hatalmas karikákat a szemem alól, egy leheletnyi sminket tettem magamra és késznek nyilvánítottam magam.
-Megfele?-forgattam a szemeimet.
-Ne forgasd a szemeidet, mert úgy marad.-állított fel és taszigált ki a fürdőből.
Egyenesen a konyhába vitt.
-Nem vagyok éhes.-ellenkeztem, de a hasam ellenem volt és egy nagyot korgott.
-Nem úgy tűnik.-mondta vigyorogva.
Leültetett az asztalhoz és tett két nutellás palacsintát a tányéromra. Az egyiket megettem.
-Másikat is.-utasított.
Magamba tömtem a másikat is.
-Boldog vagy?-álltam fel az asztaltól majd egyenes a nappaliba mentem.
-Sokkal.-jött utánam.
Én pedig kidőltem a kanapén.
-Mit művelsz?-próbált felrángatni.
-Fekszem.-dünnyögtem a párnába.
-Azt látom, de nekem van programom veled.
-Nekem a mai programom, hogy itt feküdjek.-néztem vele farkasszemet.
-Na jó.-állt fel kissé ingerülten és végre békén hagyott.
Úgy gondoltam, hogy sokkal jobb lenne az ágyamba, ezért felcsoszogtam a szobámba. Befeküdtem az ágyba, fejemet pedig a párnámba fúrtam. Éppen amikor elaludtam volna nyitódott az ajtó.
-Most ez komoly?-emelte fel a hangját Naty.
Na ne.
-Te segítséget hoztál?-beszéltem a párnába.
-Jól tette.-mondta Naty.
Majd közös erővel felrángattak a biztonságot nyújtó ágyamból.
-Ti mégis mi a francot műveltek?-álltam fel a földről.
-Kihúzunk ebből a depressziós korszakodból.-beszélt a nővérem.
-Nem vagyok depressziós.-ültem le.
-Akkor ezt minek nevezed?-húzta fel Natalia a szemöldökét.
-Kérlek szépen ezt semmitevésnek. Csak tengetem a mindennapjaimat. Pihenek és majd összeszedem magam.
-Nincs olyan, hogy majd.-mondta a nővérem.
-Van.
-Nincs.-karoltak belém két oldalt és kezdtek lefele vinni.
-Hová visztek?-összeráncolt szemöldökkel néztem rájuk.
-Vedd fel a cipőd meg a kabátod.-mondta Hope ellentmondást nem tűrve.
-Ahj..-mérgelődtem, de tettem, amit mondott.
Kimentünk a kocsiba és beültünk. Naty még mellém is ült hátra.
-Ez ugye csak vicc?-néztem rá.
-Képes lennél kiugrani.-dőlt hátra az ülésbe.
-Talán.-gondolkoztam el.-Elmondjátok, hogy hova visztek?-fürkésztem őket kíváncsian.
-Meglepetés.-mosolyogtak rám.
-Ahh.-döntöttem a fejemet előre.
Elindultunk. Nem tudom hová, de el.
Annyira fájt még mindig a tegnap történtek. Akaratlanul is legurult egy könnycsepp az arcomon, amit azonnal letöröltem.
-Ne sírj.-karolt át Naty.-Minden megoldódik.-mosolygott rám.
-Megcsalt.-néztem üveges tekintettel előre.-Semmit se számítottam neki.
-De ha valami befolyás alatt állt?-nézett rám a nővérem.
-Nem kellett volna annyit inni.-forgattam meg a szemem.
-Ha valaki bedrogozta?-állt meg Hope és hátra fordult.
-Mi?-tett kíváncsivá.
-Mi van, ha valaki drogot tett az italába?
-Ezt te miből gondolod?-ráncoltam a homlokom.
-Sétált be ebbe a gyönyörű házba.-szólalt meg Naty.
-Minek?-néztem rá.
-Meglepi.-mosolyogtam rám.
Addig nem mentek el még nem látták, hogy a házba vagyok. Kicsit félve nyitottam ki az ajtót. Nem tudtam, hogy mi vár ott.
Amikor beléptem elállt a lélegzetem. Lufik lógtak lefelé és azokra kis papírok voltak kötve. Mindegyiket egy-két szó. Néhányat elolvastam.
„Szeretlek”
„Bocsáss meg.”
Ahogy egyre beljebb haladtam egyre jobban meg voltam hatva. Nem gondoltam volna, hogy ezt képes megtenni értem, de akkor is haragszom rá. A szoba végén ott állt ő. Szemtől szembe álltunk, de én nem bírtam sokáig, mert elsírtam magam. Kiakartam menni, de elkapta a karomat.
-Beszéljünk.-mondta halkan.
-Miért? Miért tetted?-fordultam vele szembe.
-Ezt szeretném megmagyarázni.-mondta.-Csak kérlek ne sírj.-törölte le az arcomat.
Akármennyire is megbántott, de szeretem. Ez ellen nem tudok tenni. A szívnek nem lehet parancsolni. A kanapéhoz vezetett és leültünk rá.
-Mik ezek a sebek?-néztem rá riadtan.
-Mindent sorjában.-mosolygott kedvesen.-Először is ezt nézd meg.-nyomta elém a telefonját.
Egy videó játszódott le, amin ő és Ian volt látható és látni lehetett, hogy valamit belekevert Adam italában.
-Soha se csalnálak meg. Soha a büdös életben.-mondta mikor vége lett a videónak és nekem könnyek szöktek a szemembe.
Elsőnek nem tudtam, hogy mit tegyek, de hirtelen felindulásból átöleltem.
-Kérlek ne haragudj. Nagyon szeretlek és nem élném túl, ha elveszítenélek.-szöktek könnyek a szemébe.
-Ezután nem rád, hanem Ianre haragszom, hogy ezt megtette.
-El láttam a baját.-mosolyodott el diadalittasan.
Elmesélte az egész történetet, hogy éjszaka még beszélt a nővéremmel. Elmondta neki, hogy mi történt és összeverekedtek Iannel. Egy szót se szóltam még mesélt. Meglepődtem nagyon. Nem gondoltam volna, hogy ő ennyire aljas is tud lenni. Amúgy se értem, hogy miért mondta, hogy szeret mikor ő mondta, hogy legyen vége. Én csak beleegyeztem, mert nem szerettem úgy, de jobb is. Ki tudja, hogy mikre lett volna képes. Így is sok mindent elkövetett. Remélem, hogy elfogom tudni kerülni.
-A telefonodat elkérhetem egy percre.?-néztem rá.
-Persze.-nyúlt a zsebébe.
Azonnal tárcsáztam Hope számát.
-Szia. Na, hogy sikerült?-tette fel a kérdést Hope.
-Szia.-köszöntem.-Naty is ott van?
-Itt vagyok.-szólt bele.-Baj van?
-Csak azért hívtalak titeket,-kezdtem el majd folytattam.-hogy megköszönjem nektek ezt az egészet.-mondtam a végét vidáman.
Nekik nagy kő esett le a szívükről és felsóhajtva felmevettek.
-Örülök nektek.-szólalt meg a nővérem.
-Én is nagyon.-mondta Naty.
-Nem is zavarunk tovább.-mondta Hope.-Sziasztok.
-Sziasztok.-mondtam nevetve.
Adam is elnevette magát majd a konyhába vezetett, ahol több fajta finomság is volt.
-Köszönök mindent.-fogtam meg a kezét.
-Érted bármit.-mosolygott rám.
Mindent megkóstoltunk és végig nevettük az együtt töltött időt.  Nagyon boldog voltam, hogy újra béke van, de az még mindig bosszantott, hogy bedrogozták. Elég szánalmas volt ez tőle.
-Gyere.-fogta meg a kezem miután befejeztük az evést.
Egy pohár pezsgővel vezetett át a következő helyiségbe. Az rózsákkal volt kidíszítve. Egyszerűen eszméletlen volt.
-Ez gyönyörű.-néztem rá meghatódva.
Ő csak mosolygott rám. Magamhoz öleltem és beszívtam bódító illatát. Kicsit eltolt magától és megcsókolt.
-Szeretlek. Örökké.-mondta.
-Én is szeretlek örökké.-néztem a szemébe.
Ő újra megcsókolt, de most sokkal szenvedélyesebben. Lassan az ágyra döntött és fölém került.
-Gyönyörű vagy.-nézett a szemembe.
Elpirulva fogadtam a bókját. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Levettem róla a felsőjét. Az ő keze pedig a pólóm alatt kalandozott. Feljebb ültetett és levette az én felsőmet is.
Számról áttért a nyakamra és onnan a hasamig hagyott szívásnyomokat és apró nyálas puszikat. Sóhajaimat lehetett csak hallani a szobába.
-Biztos szeretnéd?-nézett bódultan a szemeimbe.
-Igen.-néztünk farkasszemet.
Újra vissza tért a nyakamra. Majd kezét hátamra vezette és kikapcsolta a melltartómat...