,,Ne érj hozzám" (BEFEJEZETT)

Újra itthon

**Fél év múlva**

Hogy mi történt velem ezen idő alatt?

Kezdjük az elején...

Fél évvel ezelőtt érkeztem Londonba. Pár hónapig voltam csak ott majd gondolkoztam és Kaliforniába költöztem. Oda járok iskolába most. A szüleimmel nem olyan sokat kommunikálunk, de azt mondják megértik. Engem még is bánt. Javult a helyzetem egy nagyon picit, de nem fényes. Félek még mindig, de a rémálmok száma csökkent. A pszichológusommal minden este beszélünk 1-2 órát. Segít nekem túl esni ezen.

Nem tudom még, hogy mikor megyek haza. Fogalmam sincsen róla. Egyhamar nem igazán szeretnék.

**Másfél év elteltével**

Nyár van. Pontosan Augusztus 29.-e. Egy óra múlva indul a gépem haza. Haza. Milyen régen is voltam otthon. 2 év. Hosszú egy idő, de eljött ez is. Fura újra itt ülni, de az utolsó évemen szeretnék a régi sulimba lenni. 12.-be megyek. A traumát nagyjából kihevertem, de még itt van bennem. Emlékszem rá. A rémálmaim sorra eltűntek. Ezt köszönhetem Emily-nek.

Vártam még végre felszállhatok a gépre és újra otthon lehetek. Fura ezt így mondani. Elég rég volt már, de most szembesülni fogok mindennel és mindenkivel.

-A New York-ba induló utasaink kezdjék el a beszállást.-szólalt fel a női hang.

Elindultam a gép felé majd a helyemet elfoglalva leültem...

**48 órával később.**

Leszállva a gépről elindultam a kijárathoz. Tudták, hogy ma jövök,de azt nem, hogy mikor. Leintettem egy taxit majd a címet bediktálva elindultunk. Izgultam. Vártak rám? Hiányoztam? Mit fognak szólni? Azt se tudják, hogy van jogsim. Naty tudja, hogy jövök? Meglátogat? Megannyi kérdés, amelyekre nem sokára választ kapok. Nem haragszom már Natyre csak fájt, hogy nem mondta el az igazat. Jó lenne látni már. Beszélgetni. A házunkig vezető út közben kémleltem a tájat. Mintha semmi se változott volna. A nagy elmélgetésemben azt vettem észre, hogy a házunk előtt állt meg a kocsi. Kifizettem majd megköszöntem a fuvart. Elindultam a bejárathoz miután kivettem a bőröndöket. Beléptem. A szivem a torkomba ugrott. Pár másodperc múlva láthatom őket. A családomat.

-Sziasztok.-ejtettem egy fél mosolyt és körbenéztem.

-Húgi.-rohant elsőnek szeretett nővérem és zárt karjaiba.

-Kicsikém.-ölelt magához anya közben a könnyek potyogtak a szeméből.

Nekem is eleredtek a könnyeim, hogy újra látom őket. Nem is értem, hogy miért nem jöttem eddig. Hülye volt ez az egy biztos..

Apa volt hátra, aki szorosan magához ölelt és vagy 10 percig nem engedett el.

-Drága kincsem.-könnyezett még mindig anyu.-Milyen nagy lettél.

-Csak két év volt.-mosolyogtam.-Mikor kezdődik a suli?-néztem nővéremre.

-Neked holnap.-mosolygott rám.

-Te mikor mész az egyetemre?-kémleltem érdeklődve.

-Most jöttél haza és máris zavarnál el?-röhögött.

-A világ minden kincséért sem.-öleltem szorosan magamhoz.-Felviszem a cuccaimat.

Apa megfogta az egyik bőröndömet és ő hozta fel a szobámba.

Körbenéztem, de minden úgy maradt. A szürke fal. Az ágyam. Minden.

-Hope!-kiáltottam nővéremnek.