Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

3.

Clarke's POV

Visszamondhatnám ezt az egész Raven által kitalált hülyeséget.
Megtehetném.

De én, Clarke KétDuplaCsokisSüti Griffin nem tettem meg.
Annyira nagyon nagyon nem, hogy épp az étlapokkal a kezemben megyek a hatos asztal irányába. Ott a lánycsapat körbe üli az asztalt.
Lotte épp a gyertyát szekálja, az afro lány a legkisebb csajszi mellett feszít, mintha a testőre volna.

- Sziasztok - kezdem kissé feszengve. Emlékeztetem magam, hogy mit is csinálok.

- Itt van a kismadár barátnője - néz rám Lotte. A húzott szemű izmos rámered figyelmeztetően, de Lotte csak fúj egyet. - Na mi van, már hozzá szólni sem lehet?

- Mit hozhatok? - mosolygok rájuk. A közönyös arcú lányt figyelem, direkt feltűnően, hogy Raven is jól lássa.
Amikor azonban az izzó zöld szemek viszonozzák a pillantásom, öntudatlanul kapom el a fejem.

- Én egy habos kávét kérek, ischlerrel - intézi hozzám Anya a szavait anélkül, hogy megnézné az étlapot.
Bólintva firkálok a jegyzettömbömre.

- Egy limonádét és a barátnőd számát - kacsint Lotte Ravenre.

Az érdektelen lány csak most szakítja el tőlem a pillanatását. Némán, alig észrevehetően előrébb dől, és Lottéra mered. Az nyel egyet, majd megjátszott magabiztossággal szólal újra meg. - A többieket meg sem kérded?

- Lotte - sziszeg az afro lány.

- Indra - gúnyolódik a szólított.

- Oh, megint kezdik - sóhajt csendesen a húzott szemű.

- Megint kezdjük?! Anya - Lotte vészjóslóan húzza össze a szemét.

- Lotte - szólal meg halkan az alacsony. Az említett rákapja a fejét. - Hallgass el.

Lotte megrázkódik, majd elfojtott dühvel mered rám.

- Elég a limonádé. Kösz.

A látszólagos vezető halványan biccent, hogy nyugtázza a győzelmét, majd Indrára pillant.

- Csak egy vizet - mondja az kurtán. - Menteset.

- Jó... - dünnyögök, miközben felírom. Igyekszem minél lassabban írni, hogy a lehető legkésőbb kelljen az utolsó emberre néznem. A csábítói terveimnek rég búcsút mondtam; van abban a lányban valami megfoghatatlan, ami miatt nem merem megközelíteni, úgy sem, hogy tudom, nem bánthat. - És te? - kérdezem, mikor már feltűnő, hogy azt, hogy "víz", három perce írom.
Legszívesebben sikoltva menekülnék el az átható tekintet elől. Semmi érzelem nincs benne, és ahogy végig mér, hirtelen megértem, hogy miért lesi Indra az összes kívánságát. Merne is mást tenni... - Úgy értem, kérsz valamit? - utolsó kísérletet teszek arra, hogy mosolyogjak.

- Nem, kösz. Így jó lesz - úgy néz rám, hogy egyértelműen jelezte: "oké, most már mehetsz".
Felfonom a szemöldököm, elfordulok és visszamegyek Ravenhez a pultba.
Ő kérdőn néz rám.

- Ugrott a kívánság, hallod e...

- Nem én tehetek róla, ezek kibírhatatlan hárpiák! - sziszegek idegesen. Elkezdem összeszedni azokat, amiket a lányok rendeltek. - Hihetetlen! Az egyik rád akar mászni! - közlöm Ravennel, miközben szabályosan a tálcára csapom a limonádét.

- Mi? - horkan fel és vigyorog. - Rossz ajtón kopogtat.

- Tudom! A másik meg, aki azt hiszi, ő valami kiképző tiszt, vagy mit tudom én! Meg van az orosz nevű! Meg a néma, aki csak nézni tud, és szeritnem azt gondolja, hogy ő a parancsnok! Egy kész katonai-

Kishíján elejtem az ischlert és a tányért, alig tudok utána kapni.
A zöld szemek rám merednek.

- Segíthetek? - nyögöm ki, hogy a méltóságom morzsáit összeszedjem.

- Meggondoltam magam. Mégis kérek valamit.